Röviden már megemlékeztünk erről a témáról, amikor megjelent a sajtóban: eltekintve a kizárólag a mostani városvezetés miatt apokaliptikus viszonyokat vizionáló szóvirágoktól, a kezdődő adok-kapok legfontosabb és aktuális elemévé két kis forgalmú megálló, a Nyúl utca és a Nagyajtai utca megtartása vagy megszüntetése vált. Igaziból egy adok-kapoknak még örülhetnénk is, ha a tartalomról folyó diskurzussá válna, de itt pont ellentétes a folyamat: se pro, se kontra nem finomodnak az álláspontok, nem folyik gondolkodás. A hadak felsorakoznak a törésvonal egyik, illetve másik oldalán, aztán fejlemény legyen a talpán, amelyik ilyenkor elfogadottá tud válni.

Ezt a megállót is behozzuk a történetbe – háttérben a jobb sorsra érdemes körszálló a Google Maps képén

Ezért aztán fogok kapni a pofámra, de akkor is: ha adott egy helyzet, ami finoman szólva senkinek sem a szíve csücske, nem lehetne az ellene való folyamatos és hasztalan, erősen váltakozó hevű küzdelem helyett valahogy az előnyünkre fordítani? Ha a lomtalanításban turkáló emberek tevékenysége szúrja a szemünket, akkor egyrészt vegyük észre, hogy nem velük, hanem ez esetben is magával a lomtalanítás mai rendszerével van a baj; másrészt gondolkozzunk el azon, hogy akár ők is résztvevői lehetnének egy sokkal hatékonyabb és zöldebb hulladékgazdálkodási rendszernek!

Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta – gazdátlan, gondtalan szeméthegy valahol mostanában

A 444-en jelent mostanában meg egy nagyon színvonalas átfogó összegzés arról, hogy mi a helyzet az utcai kukákkal Budapesten. A szövegből nem olvasható ki, hogy most magyarázni szeretné-e a városvezetés bizonyítványát, vagy éppen kritizálná, de ez az igazán színvonalas cikkek sajátja. Mi viszont most a magunk tapasztalatait is számba vevő kritika alapjául használjuk a 444 összefoglalását (a kormánysajtó megnyilvánulásait pedig hagyjuk is). Három nagyon súlyos, a kérdéshez kapcsolódó társintézkedés, pontosabban azok lassúsága, hiánya mutatja, hogy hiába súlyosbítja szemétkedéssel a kormány a szemétkérdést, alapjában véve itt is a főváros koncepcióhiánya miatt vált igazán tragikussá a helyzet.

A boldog helyzet, amikor először meg kellett telnie ahhoz, hogy a szemét az utcára menjen

A kérdés kettős. Egyrészt mint Budapest sorsáért aggódó civilek fiktív első személyben kérdezhetjük magunktól: városvezetőként mi mit tennénk, és hogyan tennénk, ha tényleg komolyan gondolnánk, hogy a fejlesztés ne csak a 2024-es kampányplakátokon, szép látványtervekben öltsön testet, hogy aztán átaludja a következő ciklust is? Másrészt a közvélemény részeként is kérdezhetjük: mit kellene megtennie a városvezetésnek ahhoz, hogy e törekvéseit a városlakók komolyan tudják venni? A válasz nyilván ugyanaz. Ha megteszik, amit mi is megtennénk, átlagemberként is elhisszük, hogy komolyan gondolják.

Na, és mi mit tennénk ebben a helyzetben? Mindig úgy próbálnánk alakítani a saját mozgásterünket, hogy akár mi magunk, akár az ellenfeleink elhiggyék rólunk, hogy tényleg akarjuk és képesek is vagyunk megcsinálni, amit akarunk. Mégpedig igen rövid távon: most. Minden, ami ettől eltér: humbug, mellébeszélés.

A – villamos szempontjából – boldog békeidők (a kép eredetije honnan máshonnan?)

Most igazán nem kérünk sokat: csak egy triviális lépést. Miután a XXII. kerületi (Budafok-belvárosi) Mária Terézia utca a vele párhuzamos Kossuth Lajos utca felújítása miatt meg lett tisztítva a parkolósávtól, ez maradjon is így. Ha majd a Kossuth Lajos utca ideterelt ellenirányú forgalma visszatért az eredeti helyére, itt buszsávot jelölhetnénk ki. Kis túlzással nem kell ehhez más, mint a meglevő sárga (ideiglenes) útburkolati jeleket „BUSZ” feliratokkal kiegészíteni.

Nem valószínű, hogy véletlenül szól mostanában minden második poszt a BKK Facebook-oldalán az elsőajtózás népszerűsítéséről. Ez nyilván annak a jele, hogy radikálisan növelnék az ilyen vonalak számát, s e növelési szándék pedig alighanem egy lázas bevételmorzsa-keresős játék darabkája. A nem bevételorientált köszszolgáltatások terén azonban ez az igyekezet általában visszaüt.

Egy nagyon kedves ismerősömmel beszélgetve jött fel ismét a téma: a nagy tömbökből kimaradó politikai erők csak megosztják a rendszerellenes szavazatokat, ezért nem kívánatosak az ellenzék számára, már a létezésük is ártalmas. Túl azon az érzelmi töltetű káron, szomorúságon, amit ez a megállapítás egy ilyen relációban tud okozni, sajnos a széles közvélemény előtt ugyanez a megállapítás sokkal ártalmasabb. Folyományaként ugyanis a nagy tömbökből kimaradó, és ezért a valódi közügyekben – mint például Budapest sorsa – elvileg mindkét oldallal kooperációra alkalmas független szereplők végül mindkét tömb számára szalonképtelenek, megvetés és kiszorítás tárgyai lesznek. Hiszen bárhonnan nézzük is, az ilyen mindig a másik szekerét tolja.

Összefogás – szükségszerű?
(Az eredeti innen)

A főváros és a kormány közös döntéshozó testülete, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa jóváhagyásával a Csepel-sziget északi részén található, ma elhanyagolt, leromlott, rendezetlen állapotú ipari és barnamezős területeken közparkot alakítanak ki.

A terület tulajdonviszonyait az MSZP-kormányok alatti zavaros privatizációs ügyletek, majd a Fidesz-kormányok Közvágóhidat érintő, szintén privatizációs majd visszavásárlós ügyletei erősen megbolygatták. Az érintett, iparművészetileg jelentős, helyenként talán valamilyen szintű védettséget is élvező épületek lebontásának felelőssége és a területhez kapcsolódó, pártoktól függetlenül a teljes politikai elitet átszövő, korrupciógyanús történések feltárása komoly oknyomozói feladat – erre mi nem vállalkozunk. A történet értesüléseink alapján nyomokban a NER korai szárnybontogatásait, török vállalkozókat, helyi ügyvédi irodákat és egy furcsa céghálót is tartalmazhat.

Egy szimpatikus látványterv innen

Foglalkoztunk már azzal a furcsa jelenséggel, hogy a Levegő Munkacsoport – a mostani városvezetés langyzöldségét időnként bátran, azonban általában túl kesztyűs kézzel kritizáló, legendás zöldszervezet – e kérdésben lényegében halogatásra, lázas semmittevésre szólította fel a minap a főpolgármestert. Foglalkoztunk azzal is, hogy a főpolgármester, aki ma már nyíltan is sokkal inkább a háztáji ellenzék reklámarc-vezére, mint főpolgármester, még ehhez se tudott felnőni, és – igazodva a NER-gazdi színvonalához, álláspontjához – feketén-fehéren megtagadta egyik választási ígéretét, a városi útdíjat. 

Foglalkoznunk kell ezek után azzal, hogy ha ennyire világosan az útdíj és annak gyors bevezetése mellett állunk, ez mégis min alapszik, miért nem választjuk se a tagadást, se a langyos fontolva haladást. Mivel valóban a gyors bevezetés mellett vagyunk, azt kell e téren megmutatnunk, hogy a tudomány mai állása szerint kijelölhető a bevezetés optimális formája, s ha létezik is egy még jobb verzió, az ma értelmes erőfeszítéssel, értelmes időtávon belül nem megismerhető, nem kidolgozható. Ez utóbbi fontos: több részlet tekintetében nem azt állítjuk, hogy ismerjük a bevezetés utáni jövőt, „csak” azt, hogy semmilyen halogatással nem ismerhetjük meg jobban, vagy nem befolyásolhatjuk. 

Tehát nincs más: lépni kell.

Mindig nagyon szeretjük, és szívesen reklámozzuk, ha a döntéshozók kikérik az érintettek véleményét egy-egy fejlesztésről – noha azt is tudjuk, hogy a lakossági konzultáció (általában) a kész helyzetek művészete. A Budakeszi úti buszsávok konzultációján is kissé látszik ez az ambivalencia, de egyfelől ez most valószínűleg nem a készítők hibája, másfelől kitölteni mindig jobb, mint nem. Ebben az esetben ez már csak július 5-éig lehetséges, ezért sietni kell!