A 444-en jelent mostanában meg egy nagyon színvonalas átfogó összegzés arról, hogy mi a helyzet az utcai kukákkal Budapesten. A szövegből nem olvasható ki, hogy most magyarázni szeretné-e a városvezetés bizonyítványát, vagy éppen kritizálná, de ez az igazán színvonalas cikkek sajátja. Mi viszont most a magunk tapasztalatait is számba vevő kritika alapjául használjuk a 444 összefoglalását (a kormánysajtó megnyilvánulásait pedig hagyjuk is). Három nagyon súlyos, a kérdéshez kapcsolódó társintézkedés, pontosabban azok lassúsága, hiánya mutatja, hogy hiába súlyosbítja szemétkedéssel a kormány a szemétkérdést, alapjában véve itt is a főváros koncepcióhiánya miatt vált igazán tragikussá a helyzet.
A boldog helyzet, amikor először meg kellett telnie ahhoz, hogy a szemét az utcára menjen
A probléma nem az, hogy a kormány forráselvonását nem kompenzálta zokszó nélkül saját forrásból a budapesti vezetés, hanem az, hogy ha nincs elvonás, a mai állapothoz vezető fővárosi hozzáállásból akkor sem sült volna ki semmilyen zöldebb megoldás. Más szavakkal fogalmazva: az FKF (és az egész főváros) tájékán úgy csordogálnak az ügyek tovább, ahogy azelőtt csordogáltak; s ha nincs forráselvonás, abból is maximum egy tisztes tarlósi színvonalat tudtak volna kihozni – amihez muszáj megjegyezni, hogy már akkor se pörögték túl az utcai kukák telepítését és ürítését. Egy kicsit kevesebb pénzből pedig egy kicsit alacsonyabb színvonalat hoznak ki.
Csírájában sincs valódi közösségi önkormányzás
Optimális esetben a közösség bevonása egy olyan típusú városüzemeltetési munkába, mint az utcai szemetesek kérdése, nagy segítséget jelenthetett volna: az egész városban elszórt utcai kukák folyamatos ürítése a térbeli kiterjedtség, elszórtság, változatos kihasználtság miatt az önkormányzatok számára megterhelő, kevéssé hatékonyan végezhető feladat, míg a szintén mindenütt jelen levő lakosság aktív tagjai ezt a nem túl bonyolult technológiájú folyamatot maguk is képesek elvégezni. Magyarul: a költségek emelkedése nélkül, vagy akár csökkentésével kérhetne a lakosság több utcai kukát úgy, hogy az ürítést maga vállalja (Ehhez még adalék: az elmúlt években narancsszínűről zöldre cserélődtek az utcai kukák. Az összes a fővárosban. Van valahol tehát egy rakás örökbefogadható narancsszínű kukája az FKF-nek, vagy ezeket „biztos, ami biztos”-alapon már jóelőre kidobták, ledarálták, elégették?).
Annak, aki számára ez az ötlet túl elvadult, nem kell aggódnia; a polgároknak pont az a része jelentkezne egy ilyen közösségi munkára, amelyik emiatt nem aggódik. Ráadásul nem a levegőből szívom ki ezt az ötletet, hanem már évekkel a fővárosi hatalomváltás előtt szerveztem a kerületemben erre vállalkozó embereket – akkor még lelkesedtek, jelentkeztek is. Nagyon sok terméketlen egyeztetés és folyamodás következett ezek után, melyek során mindig eljutott az ügy egy olyan hivatalnokig, aki szerint erre a bonyolult munkára csak az FKF képes, a lakosság nem.
Rettentő fontos ambíciója – vagy legalább marketingje – volt az új városvezetésnek, hogy közösségi alapokra állítja a fővárosi önkormányzást. Fellélegezve, hogy ez új lehetőségeket is jelenthet, s itt is az együttműködést keresve beadtam a „gerillakukás” javaslatomat a „részvételi költségvetés” néven folyó ötletbörzébe (hat másik projekttel egyetemben), de a régi indokokkal kiszórták (a többit is – pontosabban egy véletlenül bentmaradt, de amikor rákérdeztem, hogy miért nem lehet rá szavazni, törölték azt is). A lényeget illetően pont ott tartunk, ahol Tarlós idejében: ha a közösség nem csak marketinget és látszattársadalmasítást kér, akkor kuss a neve. (Végső soron mi is ez a program? A fővárosi költségvetés töredékszázalékát kitevő keretösszegre nem a szokásos, eddig is működgető utakon – civil nyomással, hivatali lobbizással, kerületi kezdeményezésre, ismeretségeken keresztül, pártfogó helyi politikusokat keresve –, hanem egy új, de az újszerűségre nem nyitottabb felületen keresztül lehet pénzt szerezni.)
Nyilván nem az utcai kukák örökbefogadása lenne a közösségi önkormányzás csúcsa, de az eset jól mutatja, hogy mennyire már az alapoknál megfeneklett ez a kérdés is; valamint arra is egy kiváló példa, hogy ha a városvezetés tényleg hinne az ilyen eszközök erejében, akkor most éppen a nagy kormányzati elvonáshadjárat egyik ellenszerét is megtalálhatta volna benne. A primitív kukaörökbefogadásos rendszer továbbfejlesztésének egyik iránya aztán az lehetett volna, amit a Sétáló Budapest programban is megírtunk: a bulinegyed utcáit, de akár más területek „bulisabb” utcáit tisztán lehetne tartani, a kukáikat is üríteni lehetne, a biztonságukat, rendezettségüket is erősíteni lehetne az érintett vendéglátósok összefogásával. Egy másik továbbfejlesztésként az egyszerű példa mentén a közösségi önkormányzás, városüzemeltetés behatolhatna más szakterületekre is.
Egy másik elpénecolt közösségi lehetőség: buszsávpingálás
Egy olyan szakterület, ahova pont most nyáron hatolhatott volna be – kényszerűen – a közösségi városüzemeltetés, a forgalomtechnika. Történt ugyanis, hogy jó alkalom nyílt arra, hogy a XXII. kerület központjában buszsávval segítsük az ottani tömegközlekedést. Több tízezer ember minden reggeli dugóban ácsorgását súlyos percekkel rövidítve!
Érdeklődésemre az volt a válasz, hogy ők is szeretnék, de tízmillió forintba kerülne, és hát, az elvonások. Erre most én első körben szörnyen demagóg leszek, de megérdemlik: a 2020. év végi városházi jutalmazási listán a legmagasabb összeg bérköltsége nagyjából ennyi.
De jó, lépjünk tovább (jöjjön a második kör)! Ha tízmillió, akkor számolok, számolok, és kijön, hogy sima oldószeres festékkel (a tervezett “egyelőre maximum egy éves” minimális élettartamig bőven az is az aszfalton marad) egymilliós anyagárból meg tudnánk oldani, ha az engedélyezett (enélkül nem szabad) és kijelölt (enélkül tegyük fel, hogy megbízhatatlanok vagyunk) útburkolati jeleket aktivistákkal felfesthetjük. (Arról nem is beszélve, hogy mivel az útburkolati jelek nagy része ideiglenesen úgyis az úttesten volt, rongyos százezres költséggel lehetett volna azokat nem lekaparni, hanem buszsávvá alakítani.)
Pont e kérdésnél maradt lógva az ügy. Pontosabban nem is lógva, hanem leesve, mert szeptember elejére visszaállt az eredeti forgalmi rend a XXII. kerületi Mária Terézia utcában, elveszett a lehetőség. Ennyit ér a közösségi felajánlás, ennyit ér a tömegközlekedők érdeke – miközben a főváros azon is sápítozik, hogy mennyien hagyják el a tömegközlekedést. Ennyit ér a fenntartható város.
Nincs koordinált együttműködés a kerületekkel
Az összefoglaló cikk említi azt is, hogy sok helyen a kerületek próbálják meg pótolni a kieső kukákat. Ez alapvetően jó tendencia (is lehetne), mivel a főváros és a kerületek között sokszor értelmetlenül felszabdalt hatáskörök rendszerébe egy kis átfedést, racionálisabb leosztást visz. Mitől lenne az összes utca mocskának problémája összfővárosi szintű probléma?
Valójában azonban a konkrét helyzet is láttatja, hogy mennyire ad hoc módon, szervezetlenül folyik ez is. Ahogy például a forgalomtechnika vagy az egészségügyi ellátás terén hiányzik a főváros és a kerületek átfogó együttműködése, hiányzik az a hulladékgazdálkodás terén is – mind „békeidőben”, mind a központi elvonási tünetek közepette. Nem kérdéses, hogy az elvonásokra adott reakciók hatékonyságát, a budapesti önkormányzati rendszer válságtűrőségét nagyban rombolva.
Hasonló példa, hogy ha kerületi ingatlant érint, egy nyavajás közösségi komposztgyűjtő helyet nem lehet kijelölni Budapesten. Akkor sem, ha a kerület „baráti”, tehát elvileg nincs fenntartása a fővárosi programmal szemben. Miközben ez egy másik emblematikus és ez esetben nagyon sikeres, előremutató programja a fővárosnak. Van tehát a fővárosnak egyetlen jól működő, tényleg zöld, tényleg profi ágazata (a zöld infrastruktúra ügye Bardóczi Sándor kezei alatt), s van annak egy jól szervezett, szerethető, hasznos és saját magán jóval túlmutató programja, de ezért sem képes a tettekig lelkesedni a garnitúra!
Nyomokban sincs fenntartható hulladékgazdálkodási vízió
És itt jutunk el az FKF (a fővárosi hulladékgazdálkodás) hatékonyságát, válságtűrését romboló további hiányossághoz: a marketingben rendkívül zöld városvezetésnek nincs semmilyen látható stratégiája arra nézvést, hogy hogyan fogja a fővárosi kommunális hulladék mennyiségét érdemben és a belátható időben csökkenteni. Majd megoldja az egyébként is válságról válságra, rombolásról rombolásra döcögő országos rendszer? Vagy az Európai Unió? Miért és hogyan tennék, ha helyben nem vagyunk képesek előrehaladni egy jottányit sem?
És itt nem arra kell gondolni, hogy valami hatalmas technológiaváltásra vagy beruházásra van szükség. A fent említett közösségi komposztprogram is már óriási potenciállal bír a hulladékcsökkentés terén. Elég lenne a saját egyetlen jól működő ágazatukat komolyan vennni. A városi szemétnek kb. egyharmada biológiailag lebomló. Ha ennek csak egy jól látható részét komposztálni tudnánk, akkor
- érezhető mértékben csökkenne a kommunális hulladék mennyisége, és ezzel a logisztikai költség, valamint sokkal nagyobb arányban a lerakás költsége is,
- nőne az égetett szemét fűtőértéke, mivel a biohulladék általában nedves, és ezzel a hulladékégető hatékonysága nőne, a hulladékkal együtt elégetett gáz mennyisége csökkenne,
- egy szint után megszűnhet a lerakás, sőt, akár importált vidéki szemetet is lehetne bérben égetni (Budapesten idén már közel 600 ezer tonna háztartási hulladék keletkezett, s a szemétégető ennek bő kétharmadát égette; ha az összvolumenből lejön a szelektív gyűjtés – amúgy gyászosan kevés – kb. 70 ezer tonnája, akkor a biohulladéknak a szűk kétharmadát kellene eliminálni a rendszerből ahhoz, hogy éppen teljesen kihasználjuk az égetőt).
Emellett nyilván puszta odafigyeléssel, szemléletformálással és lakossági ösztönzőkkel növelhető lenne a szelektív gyűjtés hatásfoka is. Az erre mint másodnyersanyagra építhető helyi iparról nem is beszélve, de talán ez már túlságosan komplex következtetés – itt most csak a legtriviálisabb, nagyon rövid távon realizálható hasznokra koncentrálunk.
Ehelyett a hulladékgazdálkodás terén sem látunk mást, mint amit az előző városvezetés is reagált volna: elvonásra szolgáltatáscsökkenést. Na jó, az előző városvezetés esetleg elment volna visszakunyerálni a régi pénzt a kormánytól, de csak azért, hogy tényleg minden mehessen tovább a régi kerékvágásban.
Egyébként pedig...
Egyébként pedig hosszabb távon tényleg kevesebb utcai kuka is elég lenne. Az igazán tudatos polgár sokkal kevesebb szemetet termel, és azt is általában magával viszi. Otthon aztán a megfelelő szelektívbe tudja tenni – alkalmasint egy kis tisztogatás után – vagy éppen a komposztba.
A szemetünk ugyanis a miénk akkor is, amikor már nem látjuk: gondoskodnunk kell róla! Egy fenntartható világban a tárgyakhoz, a termékekhez és függelékeikhez nemcsak hozzájutni nehezebb, hanem megszabadulni is tőlük. A Föld véges voltának legfőbb tanulsága ugyanis az, hogy a tárgyaink nem a semmiből jönnek, és nem a semmibe mennek vissza.
De láttunk ilyen irányú szemléletformálást, példamutatást a „zöld” városvezetéstől – mondjuk, egy „Ki ne akarná…?” propagandaplakát helyett? Kukaleszerelés idején olyan zsenánt erről beszélni, előtte pedig biztos, ami biztos, nem készültünk ezzel sem.