Persze a legnagyobb kihagyott helyzet az, hogy mi nem tartottunk ki, nem szedtük össze magunkat az idei évre. Mindezt úgy, hogy eközben az általunk hőn szeretett és kívánt politikai centrumépítés számára valahogy mégis ideális körülmények keletkeztek. Ki fogja akkor ezt a helyzetet kihasználni, és kik mások hagyták ki (szintén, velünk együtt)? 

Ezzel a képpel némileg lelőjük a konklúziót „az év centrumfoglalása” kategóriában kiosztott elismerésünk tekintetében, de a történet többi része is érdekes! 

A helyzet 

De mi is a helyzet? Egyfelől a választási rendszer. A Fidesz és magyar hangja, a Mi Hazánk valamiért most úgy látták jónak megváltoztatni, hogy viszonylag alacsony belépési küszöbbel lehessen fővárosi listát állítani, azaz immár nemcsak a főpolgármester-jelölt személyével, hanem a fővárosi hatalom legfőbb leteteményesének, a Közgyűlésnek a „megtámadásával” is jó eséllyel próbálkozhassanak kis pártok vagy az olyan nagypolitikán kívüli képződmények, mint például a Sétáló Budapest. 

A politikai centrumnak kedvező helyzet másik oldala részben az előző változás következménye, részben pedig a kegyelmi botrány és az arra adott semmilyen ellenzéki válasz folyománya, és részben talán ezektől függetlenül is előállt: a hagyományos két nagy politikai tömb mellett látható méretű nagypolitikai szereplők jelennek meg a színpadon. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt egyes közvéleménykutatásokban már a méltán népszerű DK számait ostromolja; valamint egyértelműen és nyilvánvalóan a friss folyamatok eredménye a Magyar Péter-féle TISZA Párt felfutása. 

És ezt ki hogyan (nem) használta ki? 

Amikor megváltozott a fővárosi választási rendszer, rögtön el is kezdődött az intenzív aggódás az ellenzék térfelén, hogy itt milyen szörnyű dolgok történhetnek: 

1. bejut a Kutyapárt, 
2. nincs összefogáskényszer. 

E következmények közül a legérdekesebb a Kutyapárt esete, akik – annak ellenére, hogy a hazai valóságban egyes közvélemény-kutatások szerint már-már középpártinak nevezhető szintre értek el – már jóval a választások (és a választási rendszer átalakítása) előtt úgy tűnt, hogy Budapestet feladják. Minden onnan származó információnk azt erősítette, hogy se főpolgármester-jelöltjük, se fővárosi közgyűlési listájuk nem lesz; csak pár erős kerületükben indulnak. Miután első számú lehetőségnek tűntek arra, hogy a Sétáló Budapest örökségét továbbvigyék, ez számunkra érthetetlen és sajnálatos volt, ugyanakkor ez láthatóan tudatos stratégiája a pártnak, hiszen népszerűségüket és a helyzetet azóta is csak a kötelező minimum erejéig használják ki: mintha fővárosi listát is csak tessék-lássék indítanának, direkt elvonulva a „nagy jelöltek” csatája elől. Emlékeink szerint maguk is kijelentették, hogy lényegében az ölükbe hullott a listaállítás lehetősége, és ennyi. Arról, hogy az összfővárosi politikai teret mégiscsak megrohamoznák, szó sincs. 

De most komolyan? Ebbe eddig egy össz-budapesti vízió nem fért bele, pár politikai manőver annál inkább

Szó van – sajnálatos módon – viszont valami másról. És itt nem is a párttagság torkán igazán vicces körülmények között letolt XII. kerületi előválasztásról emlékezünk meg, hanem Erzsébetvárosról. Miért van az, hogy a pár erős kerületük között pont itt indítanak polgármesterjelöltet, ahol a 2024-es budapesti választás legerősebb és legreménytelibb kerületi civilszervezete indul? Bármelyik kerületben indulhatnának, hiszen van erejük hozzá. Miért pont itt? 

Persze jó hír is van itt: egy kicsit azért alakulgat az a centrumhálózat, amit egyszer mi is építeni próbáltunk 

Az összefogáskényszer hiányát a maga tiszta valóságában a Momentum ragadta meg. Külön listát állítottak, de az önálló főpolgármester-jelöltig ők se jutottak el – az ő részükről érthető módon, hiszen számukra már a listán való önállósodás is óriási lépés volt, a főpolgármesteri választáson pedig maradt is a szent összefogáskényszer. Noha a Sétáló Budapest számára nem éppen pozitív kezdeményezőkészséggel tűntek ki a 2019-es választáson, a középre való gravitálás nevében mégis inkább drukkolnunk kell nekik. Sajnálatos módon azonban a Momentum pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a bejutás határán táncol, tehát a helyzet, amit politikailag kihasználtak, lehet, hogy „egzisztenciálisan” mégsem lesz kedvező a számukra. 

Szót ejtettünk fentebb a kegyelmi botrány hosszú távú politikaformáló hatásáról. Az okok és okozatok különleges egymásra épülése révén szárba szökkent Magyar Péter jelensége és mozgalma, a Talpra Magyarok, majd a TISZA Párt. Noha – szintén egyes közvéleménykutatások alapján – úgy tűnik, hogy ez az újdonsült mozgalom rögtön abba a már-már középpárti zónába érkezett meg, ahol a Kutyapárt (és a DK) is tartózkodik, fővárosi jelenléttel (eddig?) nem szolgáltak; pár tétova kísérletnél több eddig nem derült ki róluk. 

Végül, de nem utolsó- hanem elsősorban beszélnünk kell arról a jelenségről, ami kihasználta ezt az új helyzetet: ez Vitézy Dávid jelöltsége és formálódó mozgalma. Ő az a meglepetés, akit – mondjuk, egy évvel ezelőtt – nyomokban sem láttunk, és most mégis itt van. Helyzete kísértetiesen hasonlít a Sétáló Budapest 2019-es szereplésére, két aspektust kivéve. Egyfelől, amit a megváltozott szabályozás ad: a főpolgármester-jelöltsége feljogosítja arra, hogy fővárosi listát is állítson. Másfelől, amit ő hoz: várospolitikai előélete – és nem valami „jöttment kulturális öröksége” és zöld programja – felhasználható arra, hogy már a nulladik pillanattól programját kommunikálja. 

Persze az ő múltja a negatív kampányhoz is muníciót ad: „hogyhogy fideszes volt, mielőtt kiábrándult onnan?” Úgy, hogy kiábrándulni mindig csak valahonnan, valamiből lehet. „Talán nem a régi elvtársak támogatják még mindig?” Azt azért nézze meg magának mindenki, hogy mekkora médiafigyelmet – azaz kampányt – tud ő saját jogon megalapozni, s mennyi szervezett kommunikációt mozgatnak meg ellene tömbpolitikus ellenfelei. Gondoljon ki-ki bele, hol tartana az ő kampánya, ha emellett ott állna a régi elvtársak gépezete is. Ami a látkép alapján eddig biztosnak tűnik: Vitézy Dávid most az a figura a fővárosi közéletben, aki a legközelebb áll ahhoz, amit 2019-ben a Sétáló Budapest képviselt. Ez az egyértelmű pozitív hozadéka annak, hogy a körülmények idén úgy alakultak, ahogy. 

Minden sikeres centrumépítés vesztese: aki a lehető legjobb ütemérzékkel kötött ki egy DK–MSZP–Párbeszéd pártszövetség (tulajdonképpen az újjáépült posztkommunista utódpárt) élén, és nem győz elhatárolódni, nyilvánosan rettegni minden erőtől, ami a politikai közép felé tart