Úgy hangzik ez az elnevezés, mint valami visszafejlesztés, miközben maga az optimális jövő. Nem arról van szó tehát, hogy elfogadjuk a Fogaskerekű végelgyengülését, és megpróbáljuk „visszaminősíteni” valami hitványabbá, hanem éppen ellenkezőleg: a fizika törvényei azt mutatják, hogy a mai csúcstechnológia alkalmazása a pályában levő fogasléc és a járműveket hajtó fogaskerék használata nélkül is működtethetővé teszi a svábhegyi Fogaskerekű vonalát. Ezzel forradalmi módon megváltozik a vonal lehetséges jövője: az élvonalbeli, de teljesen hétköznapi technológiát alkalmazó fejlesztés kifejezetten költséghatékony, rövid távon megvalósítható. Ez nem a presztízsberuházások és a feleslegesen nagyra duzzasztott EU-s pénzszivattyúk körébe tartozó projekt, hanem a maga szerénységében robusztus, élhető jövőkép. Nagyon nem mellékes, hogy ez ráadásul egy olyan fejlesztés, ami a meglevő technikai-kulturális örökség  megőrzésére is koncentrál. Sőt, ma már úgy kell fogalmaznunk: az egész vonal, az egész üzem számára menekülőút a jövőbe. Ennél kevesebbre nincs lehetőség, ennél többre most nincs szükség! 

Elnézést kérünk a gyakorlatlan képmanipulációért, ugyanakkor a típus alapos ismerői talán hálásak lesznek a képen elrejtett apró járműgépészeti utalásokért

A nagy európai energiaválság és az a látványos felkészületlenség, amiről egész Európa fenntartható (-nak szánt) energiaszektora tanúbizonyságot ad, immár megtámadja a városi tömegközlekedést is. A támadás első számú eszköze az árképzési anomália, miszerint a tömegközlekedési szolgáltatóknak pont a legkörnyezetbarátabb üzemanyag, az elektromos energia kerül most a legtöbbe. Ha kombináljuk ezt a szokásos rövidlátással és az egyéb, „szokás szerint” mindig a kedvezőtlen irányba húzó egyedi körülményekkel, akkor bizony, oda jutunk, hogy a városainkban a troliközlekedés és a kötöttpályás közlekedés húzhatja az elkövetkező hónapokban-években a legrövidebbet. 

A nagy rakparti szégyen előtt pár héttel írtunk a budafokiról: nemcsak a zöld nép panaszát, de egy nyílt levelet is megfogalmaztunk. Ugyan, meggondolná-e a főpolgármester úr még egyszer, hogy milliárdok befektetésével tovább erősítse a az autóforgalmat Budafok belvárosában? 

Egy új, hiteles szakmai partner is kellene már!

Mondhatnánk lassan is, hogy Karácsony Gergely is megértse, de felesleges, hiszen pont az ő és emberei „munkája” vezetett idáig. Nekik sikerült addig húzni, higítani, szabotálni a lényegében egyetlen konkrét választási ígéretüket – amit nem mellesleg eleve már csak a Sétáló Budapest elleni marketinglépésként izzadtak bele a „programjukba” –, hogy most már garantált, ebben a ciklusban semmi nem lesz belőle. Legfeljebb az eddig is folyó elterelő hadműveletek: amikor éppen úgysincs ott nagy forgalom, nesztek, gyalogolgathattok, de birtokba sose vehetitek. 

„amelyek megvalósítása nem érinti a pesti alsó rakpart közúti közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét”

Ahogy a Kerékpárosklubtól a fővárosházára származott nagy tudású kolléga írja is: újra eggyel európaibb lett Budapest közlekedési rendszere azáltal, hogy két, eddig hiányzó kerékpárútvonal-szakasz is felkerült Dél-Buda térképére. Mostantól az útfelújítások miatt már előre sejthető Október huszonharmadika utcai és a gyanútlan megfigyelőket a meglepetés erejével eltaláló Karolina úti kerékpársávok teszik végre teljessé a XI. kerület kerékpáros-főhálózatát.

Mi hiányzik a képről? A kerékpársáv szerencsére már nem.

Ahol csak lehet, felhoztuk már, hogy a XXII. kerületi kormánypárti vezetés az ellenzéki budapesti vezetéssel karöltve egy körforgalmat készül építeni a Tóth József utca és a Nagytétényi út kereszteződésébe; azonban ez erősen kifogásolható. Ha egy másodpercig is komolyan vennénk azt, hogy Budafok belvárosa egy belváros, és mint ilyen nem az átmenőforgalomtól lesz vonzó, jól működő és élhető, rögtön tudnánk, hogy ez a beruházás nemcsak felesleges, de egyenesen káros is.

A címbeli – három, de valójában egy – kérdés azt a logikai bukfencet, kognitív disszonanciát próbálja az élhető várossal kapcsolatban tudatosítani, ami például az „Akarsz (magas) adót fizetni?” és az „Akarsz jól működő közszolgáltatásokat?” kérdések közt is feszül (persze, igazán csak az olyan szerencsés társadalmakban, amelyekben nem eleve a magas adók és a silány közszolgáltatások kombinációja a betonkemény alapértelmezés). De mi is ez az átlagpolgár szintjén ébredő belső ellentmondás az élhető város kapcsán? Na, szóval…

Hatalmas jótéteménytől és pénzesőtől esik el Budapest, mert a kormány visszavont egy csomó – nagyrészt közlekedési – nagyberuházást. Vagy éppenséggel mégsem? A veszteségérzés talán azok számára maximális, akik úgy gondolják, hogy 

• van még időnk fejlesztgetni, jobb is, ha később készül el egy-egy probléma orvosolása, csak az minél grandiózusabb legyen, 
• bármikor, amikor a kormány vagy az Európai Unió pénzt ad egy fejlesztésre, akkor arra mindig a lehető legnagyobb értékben le kell csapni, hiszen az állami vagy uniós pénz nem más, mint egy virtuális érték, nekünk csak az a dolgunk, hogy tehetségünk legjavával szüreteljük a pénzesőt, s azt minél nagyobb volumenben konvertáljuk beton- és acélesővé.

Még pontosabban azt sem, de kevésbé ideges, kevésbé hangos, kevésbé veszélyes hellyé teszi magát. Az a lépés ugyanis, hogy az Európa-szerte (még) megszokott 50 km/h helyett lakott területeiken bevezették a 30 km/h-s legnagyobb megengedett sebességet, igazán még egy jó kis autósüldözésnek sem nevezhető: nem lassítja érdemben a forgalom átlagos sebességét, mégis hatalmas előrelépés a zaj és a levegőszennyezés mérséklése, valamint a közlekedésbiztonság terén. Az egy jó kérdés, hogy akkor miért várunk mi ezzel…

Két hete áll a bál „zöld körökben”, hogy ebben az – immár két hetes – interjúban pontosan mekkora túlzások, pontatlanságok, nagyotmondások hangzottak el a korunk ökológiai válságaival és az emberiség közeli jövőjével kapcsolatban. Több helyről hallottuk, hogy már válaszcikkek is készülnek, azonban mielőtt ezek tömegesen megjelennének (?), gondolkodjunk el azon, hogy miért lehet szükség egy ilyen vitára, mi lehet egy ilyen vitának a célja és kimenete!