Sétáló Budapest

Helyzetjelentés az új, egyre autósabb Budapestről

2022. október 31. 21:30 - bozon

A nagy rakparti szégyen előtt pár héttel írtunk a budafokiról: nemcsak a zöld nép panaszát, de egy nyílt levelet is megfogalmaztunk. Ugyan, meggondolná-e a főpolgármester úr még egyszer, hogy milliárdok befektetésével tovább erősítse a az autóforgalmat Budafok belvárosában? 

autokkal_az_emberek_ellen.jpg
Egy új, hiteles szakmai partner is kellene már!

Nem kaptunk még mindig választ, de közben informális úton arról értesültünk, hogy a válasz készül. Nagyon készül, és a nagyon munkához idő kell. Az előrejelzések alapján tartalmilag valami olyasmit várunk, hogy hogyan kell sok szereplőnek fennhangon zöld Jézust kiáltania ahhoz, hogy az egész eredménye egy nagyon hangos beton Barabás legyen. Lelkében ugyanis állati zöld a kerület és a főváros is (Főpolgármesteri Hivatalostul, BKK-stul, miegyéb), de hát, ez most így sikerült. A döntés minden szereplője készségesen erősíti meg nekünk, hogy a másik akarta, hagyta jóvá így, és az erős akarat elől félre kellett állni. 

De kerülőúton is megvan az alapos tájékoztatás:

Ebben a nagy, közös Barabás-kórusban a kerületi kiélezett politikai helyzetnek megfelelő kommentháború is elmaradt a bejegyzés alól, pedig lássuk be, a fideszes polgármester megadta az illendő csipkelődést a felvezetésben. 

A múlt heti szégyenteljes pesti rakparti visszavonulót még szégyenteljesebbé tette a különféle partnerszervezetekkel való körítés (a járókelő.hu közszolgálatot lát el akkor is, amikor a szégyenfalra kerülteket tételesen felsorolja) és a lényegével ellentétes eredményként való feltüntetés, de van még hova fejlődni! A folyamat és a vele kapcsolatos tájékoztatás erősítése végett két ötletünk is van. 

  1. Kellene Budafokon is egy nagy, közös demonstratív aláírási ünnepség egy olyan szöveghez, amiben benne van, hogy egyszer, valamikor csillapítható a kerületközpont autóforgalma, de ehhez az az út vezet, hogy belátható időn belül biztosan nem
  2. A kerületben jól növeli az ünnepi seregletet, hogy a Fideszhez közeli helyi szervezeteket is meg lehet hívni a nagy aláírásra, de igazi előrelépés az lenne, ha sikerülne megnyerni szakmai partnernek az Autókkal az Emberek Ellen Egyesületet. Szerintünk örömmel csatlakoznának az elitcsapathoz. 

Ki is lehetne terjeszteni a módszert. Például egy hasonló sereglet aláírhatna egy nagyon fontos és előremutató papírt arról, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos ügyével majd egyszer, valamikor valaki elkezd foglalkozni, de addig sziklaszilárdan rá se hederítenek, mert az a jó neki.

A kormány is átvehetné a módszert. Áttörésnyi erejű esemény lenne Budapest finanszírozásában, ha sokan aláírnának egy nyilatkozatot arról, hogy egyszer majd, valamikor lesz állami támogatás, csökkenni fognak az elvonások is, de addig a legbiztosabb fejlődés útját azon intézkedések jelentik,  

amelyek megvalósítása nem érinti a Budapest és a központi költségvetés közti transzferek jelenlegi egyenlegét.

Majd ünnepség és függöny.

Az autós infrastruktúra fejlesztésére persze akkor is lesz pénz. A siratóasszony-üzemmód csak a fenntartható közlekedésfejlesztés esetében aktiválódik. 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://setalobudapest2019.blog.hu/api/trackback/id/tr7617965982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2022.11.02. 06:39:11

Szerencsére van amikor a méregzöld éttermiség felett győz a józan ész. Mint ezekben az esetekben.

bozon 2022.11.02. 06:47:35

@DFK: a méregzöld értelmiségnek pedig az a baja, hogy az ilyenekkel együtt megy majd a pusztulásba. Nincs két Budapestünk, nincs két Földünk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.11.02. 08:40:39

Reméljük a Sétáló Budapest elsétál drogozni Amszterdamba és békén hagyja a magyarokat.

DFK 2022.11.02. 09:00:55

@bozon: Azon gondolkozom, hogy a rakpart lezárása mennyivel járulna hozzá a klímaváltozás elleni harchoz. Megvan: pont semmivel.
Egyébként is a klímaváltozás ellen nem harcolni kell, hanem alkalmazkodni hozzá. Ugyanis a klímaváltozás nem visszafordítható és egyébként is a Föld klímája nem állandó, folyamatosan változik.
Szóval elég a méregzöld éttermiség (! nem értelmiség) gyakran bölcsész szintű tudással fűszerezett nyavajgásából.

bozon 2022.11.02. 09:23:06

@DFK: tipikus "érvelés", szándékosan kevered a szezont a fazonnal.

Az autómentesítés en bloc hozzájárul a klímaváltozás elleni harchoz (ennek egy legelső lépését szabotálta most el a városvezetés), de írtam, hogy nem csak emiatt szükséges.

A Föld klímája nem állandó, de a változás sebessége és ok-okozati rendszere a fontos. Kihalási események is vannak egyébként (ezek szintén kapcsolódhatnak klímaváltozási folyamatokhoz, bár ilyen gyors még sose volt, mint most), a Föld ezeket is túléli, csak mi nem.

Azt hiszem, a te tudásod szintjével lesz itt a baj.

kiskisutca 2022.11.02. 09:38:39

@DFK:

"a klímaváltozás ellen nem harcolni kell, hanem alkalmazkodni hozzá."

Tökéletesen egyetértek! Teljesen felesleges egy vesztett dologba beleállni.
A bűnözés és a drogozás ellen is inkább a dekriminalizálást választják.
Persze ezért mindig vannak fokozatok.

DFK 2022.11.02. 09:42:15

@bozon: Hát ez az. Az ok-okozati összefüggés a tudományosság szintjét elérő módon nem bizonyított, bár ezt a tudományos társadalom nem meri kimondani.; az sem állja meg a helyét, hogy ilyen gyors biztos nem volt még.
Nem kezdek el itt most egyéb kritikákat felhozni a klímarettegők ellen (van bőven csak keresni kell...).
Elég annyit mondani, hogy most is egy jégkorszakban élünk, akár mennyire is hihetetlen, ugye?

bozon 2022.11.02. 09:43:28

@kiskisutca: lesz valahány -- mondjuk, 144 ezer :) -- ember, aki túléli, azaz "alkalmazkodik hozzá". Amennyiben biztos vagy abban, hogy köztük leszel, teljesen racionális, bár erkölcstelen döntés a klímaváltozás elleni harc tagadása.

bozon 2022.11.02. 09:49:25

@DFK: nem élünk jégkorszakban -- bármilyen hihetetlen ez (a "normális" periodicitás szerint is egy meleg időszak elején, éppen lehűlőfélben kellene lennünk). De ha abban élnénk is, kezelhetetlen lenne évszázados időskálán (geológiai-evolúciós szempontból egy pillanat alatt) több fokot emelni a Föld átlaghőmérsékletén.

A tudományos álláspont pedig nyilván a megfelelő valószínűségekkel igaz. Ekkor vagy azt választjuk, hogy a messze legvalószínűbb jóslatot fogadjuk el (még csak nem is a legrosszabbra készülünk, pedig itt nincs olyan, hogy átállunk egy másik pályára, ha tévedtünk), vagy lényegében szarunk az egészbe. Az utóbbi kb. az a szint, amikor 50% az esélye annak, hogy Kossuth Lajos ma délután szembejön veled az utcán.

DFK 2022.11.02. 09:51:59

@kiskisutca: Nagyon nem ugyanaz a kettő, amit egymás mellé raksz. A klímaváltozás esetén gyakorlatilag nincs képességünk arra, hogy a folyamatokat befolyásoljuk. A klímarendszer egy sokparaméteres változó rendszer, amit csak részben értünk.

kiskisutca 2022.11.02. 10:18:33

@bozon:

"erkölcstelen döntés"

Ez messzire vezető kérdés.
nem az ügyülű-pügyülű mindenkit szeretünk, mindenkit elfogadunk az erkölcs legfelsőbb foka.
Amúgy meg simán fel lehet készülni a legkedvezőtlenebb forgatókönyvre is, sőt fel is kell.

bozon 2022.11.02. 10:23:07

@kiskisutca: je suis ügyülű-pügyülű.

kiskisutca 2022.11.02. 10:27:21

@bozon:

Sejtettem, de fejlődhetsz Te is.

bozon 2022.11.02. 10:45:32

@kiskisutca: nem fogok, az aszimptotikus állapotban vagyok. :) Sajnos, már túl öreg vagyok, túl sokat tapasztaltam ahhoz, hogy ne ezt mondjam.

kiskisutca 2022.11.02. 10:58:20

@bozon:

Én azért bízok Benned! :-)

DFK 2022.11.02. 11:02:36

@bozon: de, csak éppen kifele jövünk a jégkorszakból.

nem benfentes 2022.11.20. 02:20:30

Sajnos ez köldök nézés amíg nem zárul be az M0-ás a nyugati szakasszal!

bozon 2022.11.20. 03:42:58

@nem benfentes: logikus felvetés, ugyanakkor a nagy trendekből látni kell, hogy az autózás, a közúti forgalom minden, a számára megnyitott helyet, erőforrást felzabál. Emiatt nem lehetséges úgy fejleszteni a többi közlekedési módot, hogy először majd jól kielégítjük az autózás étvágyát, és majd mellette lesz más is. Azt a tendenciát kell visszafordítani, hogy az autózás napról napra, évről évre egyre elterjedtebb. Ezt pedig nem majd a jövőben kell elkezdeni (először jól kielégítve az autózás éppen aktuális igényeit, ugye), hanem pont most.

kiskisutca 2022.11.21. 09:02:40

Szerintem a fogas-kérdést sajnos olcsón megoldani nem lehet!

A fogas akkor lenne versenyképes ha a jelenleginél 2-3x gyorsabb lenne!
Nagy előnye, hogy nagy hóban akkor is jár, ha a közúti közlekedés ellehetetlenül.
Tehát a fogasüzemet és a gyorsaságot kellene összehozni, gondolom erre vannak példák, de zsebbenyúlós cucc.

bozon 2022.11.21. 14:00:40

@kiskisutca: igaziból meg lehet olcsón oldani, de most beúszott a projektadatok közé, hogy a projekt nélküli állapot nem a ritkán járó mai Fogaskerekű, hanem a leállított. Ez azért megnehezíti a dolgot, de nem lehetetleníti el. Feltéve, hogy van akarat a normális hálózatpolitikához.

Az, mondjuk, erős túlzás, hogy csak két-háromszoros gyorsulással lenne versenyképes. A mai állapotában + az odaképzelt villamoshálózatos bejárással a Moszkva térre is már a versenyképesség erős határán van; ehhez képest 1,1-szeres gyorsítás is már jól lenyomná a buszt (a Szilágyi Erzsébet fasori utasáramlatokról nem is beszélve; de azoknak meg kellene rendesen saccolni a volumenét).

Az általad írt radikális gyorsítás egyébként technikailag is elérhetetlen. Az emlékeimből azt mondanám, hogy az ilyen hegyi vasutaknál (akár fogas, akár fogatlan) nem szoktak előfordulni lényegesen magasabb sebességek (a Pöstlingbergbahn fel-le jellemzően 25 km/h, a Stadler-féle hibrid járművek talán felfelé 35-tel is mennének, de felfelé a Fogatlant is meg lehetne próbálni gyorsabban hajtani).

nem benfentes 2022.11.22. 10:31:01

@bozon: Tévedés! Az autózás gazdság, szolgáltatások. - A lakosság száma csökken, tehát nncs határtalan növekedés! Ma kell kezelni a helyzetet, ami új utakat kíván. A halogatása elszegényedést, további válásgot okoz!

bozon 2022.11.23. 09:31:25

@nem benfentes: pont van határtalan növekedés. A lakosság száma Budapesten nagyjából stagnál (valamikor lassan nő, valamikor lassan csökken), az ezer lakosra jutó autók száma viszont dinamikusan növekszik. Az agglóban is. Még mindig. Nem mutatkoznak a telítődés jelei.

Az nyilvánvaló, hogy az externális hatások figyelmen kívül hagyása mellett az autózás -- csakúgy, mint pl. a szennyező iparágak vagy a rabszolgakereskedelem -- pörgeti a GDP-t, ugyanakkor valójában az emberi életminőség hanyatlását okozza, és emiatt összességében káros. Ahol ezt már felismerték, valahogy csak nem akarnak földbe állni a városi gazdasági aktivitások.

nem benfentes 2022.11.23. 23:41:10

@bozon: Pontosan hol is? Én 17 évet Zürichban éltem, nem rég zárult a körgyűrűjük az észak-nyugati irányú hegyátfúrásokkal. Az agglomerációt meg nem kelene a csökkenő fővárossal keverni, hiszen már ellátott az a része, ami éppen nem igazán növekszik, de az meg nem ami igen a nyigati oldalon. Pl Pécel már a körgyűrű előtt elérte a 10 ezer főt, amit alíg haladt meg. - 2050-ig pedig pont a nyugati agglo és a határos Komegom a 300% feletti lakosságszám növekedéssel előrejelzett!

bozon 2022.11.24. 04:51:44

@nem benfentes: most akkor amellett érvelsz, hogy mégis növekszik a lakosság is? Igen, az agglóval együtt eddig is növekedett, és ezután is fog. Még jobban oda kell tehát figyelni az autózás visszaszorítására.

Zürichben alig van pénz valamire, szép tőlük, hogy kiizzadták azt a körgyűrűt. :) Egyébként ez is lehet régebben eldöntött, a fenntarthatóságot komolyan vevő stratégiákba már nem illeszkedő fejlesztés. Meg lehet olyan is, hogy ha már van, az eddigieknél sokkal határozottabban, az eddig elképzeltnél gyorsabban szorítják ki az autókat a belvárosból. Sokminden függ a részletektől.
süti beállítások módosítása