A 2019-es nagy budapesti kampány idején két zöld megközelítés csapott össze (nem csak) a pesti alsó rakpart ügyében: az egyik azt mondta, „a pesti alsó rakpartot fokozatosan átadjuk a sétáló, kerékpározó, rollerező emberek számára”, a másik meg csak azt, hogy „a pesti rakpart viszont azonnal teljesen lezárható”. Mivel az előbbit képviselő erők győzedelmeskedtek, a hangsúly a „fokozatosan” szóra helyeződött. Milyen lépésekben? Mennyi idő alatt? Mennyi konfliktust vállalva? Hogyan és milyen időrendben kapcsolva hozzá az élhető városhoz szükséges csilliárd másik lépést?

Az utolsó kérdésre nagyjából tudjuk a választ, mert a második programot mi írtuk, és nem azért vállaltuk az azonnali rakpartlezárást, mert ha kicsi a tét, a kedvünk sötét, hanem azért, mert tudjuk, hogy ha a legkönnyebb és legnépszerűbb városzöldítési lépéssel is elkezdünk gatyázni, minden álmunk elúszik. Hányszor akkora munka, hányszor annyi érdekkonfliktus az élhető Budapest, mint a pesti rakpart lezárása? Ha a rakpartlezárás – feltéve, hogy legalább „fokozatosan” sikerül – is elvesz egy ciklust, akkor hol a végcél? 2150-ben? Vagy még ott sem? (Ott sem, hiszen nyakunkon az ökológiai válság, illetve addigra a helyzet is megváltozik; 2150-re tehát már rég más nem teljesülő lózungok után kell nézni.)

De visszatérve arra a bizonyos rakparti fokozatosságra, sikerült annyira fokozatossá tenni a folyamatot, hogy nemcsak a távlati célok, de még ez az első lépés is elveszett. Nem lesz tisztán gyalogosrakpart, és ez nem is fővárosi projekt lesz. A rakparti tervek fokozatosan átmentek autósba, a projektgazda pedig fokozatosan átmegy a kormányba. De hogyan lehetett ezt a minimális ígéretet is ennyire kilúgozni, ennyire elengedni? Elevenítsük fel a sötét sztorit!

Hogyan (nem) indult a történet?

Mindenesetre a 2019-ben felálló új városvezetés még rettentően nagy szavakkal indult a feladatnak. A rakpartra Karácsony Gergely még 2020 elején is „beachhangulatot” vizionált – nyilván nem egymaga, hiszen eddigre már volt pár hónapja arra is, hogy „élesben” megbeszélje ezt az összes okos emberrel, akire hallgat. Beach márpedig csak úgy lehetséges, ha mind az emberek, mind a szórakoztatásukra, etetésükre, itatásukra, pihentetésükre kitelepülő vállalkozók a nap 24 órájában és a hét mind a hét napján zavartalanul kint lehetnek. Persze, közbejött a járvány, de ne szaladjunk előre!

Mindeközben számunkra már körvonalazódott a sötét jövő, ugyanis a városházáról több szálon keresztül alapvetően kétféle értesülés jutott el hozzánk. Az egyik, hogy egyes vezetők – igazi bátor városstratégaként és vizionáriusként – attól félnek, hogy a rakpartlezárás mégse lesz népszerű. Mi lesz, ha kizárjuk az autósokat, de nem jönnek az emberek? Azért ezt már azelőtt végiggondolhatták volna, hogy rakpartlezárást ígértek. A másik értesülés az volt, hogy az egyik városvezető koalíciós párt attól fél, hogy a másikhoz közeli vállalkozók csapnak le a rakparti tömeg (aki mi lesz, ha nem lesz ott) szórakoztatására, etetésére, itatására, pihentetésére. Hát, ha ekkora a bizalom és az együttműködés a pártok között, akkor talán ezt a koalíciókötést is korábban kellett volna végiggondolni. Mindenesetre már a ciklus elején borítékolható volt, hogy ebben a városvezetésben nincs igazi akarat a rakpart teljes lezárására.

Rakparti biciklizés hétvégén – az eredeti innen

Az első tavaszról már nagyrészt sikerült is lecsúszni, mire a fővárosvezetés májusban előállt valamivel. Ez lett a nagy „lezárás”, amit inkább „megúszásnak” kellene nevezni. Miről is volt ugyanis szó? A városvezetés olyannyira sápadt vala, és reszketni méltóztatott, hogy végül csak akkor zárta le a rakpartot, amikor amúgy sem igazán vannak rajta autók: csak nyáron, csak hétvégéken. Jaj, mi lesz, ha megharagudnak az autósok? Jaj, mi lesz, ha nem jönnek az emberek? Jaj, mi lesz, ha a másik baráti párt húzza az intézkedés hasznát? Óvatoskodjuk el a dolgot! Abból nagy baj nem lehet! Csak élhető város se...

Azért már e fergeteges intézkedés előtt is megmérték a közhangulatot, és azt kapták, hogy a fővárosiak nagy többsége támogatja a rakpart teljes lezárását. Ezzel hárult volna el az utolsó akadály is a sétálós rakpart elől – a nép szava mégiscsak Isten szava –, de még így sem sikerült. Egyébként a mérésre se volt igazán szükség, tekintve, hogy a rakpart főútként nélkülözhető, illetve miután helyi lakosai sincsenek, a célforgalomból, a saját ház előtti parkolás ősi jogából és hasonlókból sem lenne konfliktus. Tényleg, miért rendelték meg akkor ezt a mérést? Esetleg azt remélték, hogy mégsem népszerű a dolog, és akkor megalapozott a tökölés.

Talán a pártok gazdasági holdudvarai közt éledező érdekvitának az eredménye az a furcsaság is, hogy miközben politikai szinten már javában siklott kifelé a folyamat, 2020 nyarán sikerült megpályáztatni a rakparton szogláltató büfékocsisokat, s ők már szinte indultak is füstölgő kerékkel a helyszínre, mire megkapták az értesítést, hogy a buli elmarad. Ez azért is végtelenül szomorú fordulat (bár utólag nézve inkább maga a pályázat volt fordulat, mint a lefújás), mert a vendéglátós szakma sok szereplője számára lett volna életmentő a nyári lazább időszakban egy ilyen szabadtéri megjelenés; ami nem mellesleg az akkori túllazítás közepette is egy viszonylag óvatos duhajkodás lett volna.

(A végül nem igazán lezárt rakpart hasonlít a VI., VII. és IX. kerületi forgalomcsillapításokra, amelyek szintén egy humánus területfoglalás lehetőségével kecsegtettek, de miután a se hús, se hal intézkedések során a helyi forgalom korlátozására, azaz tényleges sétálóutcák kialakítására egyetlen centiméternyi utcában sem került sor, a szabadba településre nem adtak lehetőséget).

Utólag, már 2020 végén derült ki, de időrendben valahova ide tartozik, hogy az év első felében a Valyo civilszervezet is megbízást kapott a rakparti lezárás megtervezésére, és ezt a munkát el is végezte. Nagyon jó munkát végeztek, és feltehetőleg a feladatkiírás is jó volt – akármilyen formában született vagy nem született is meg –, hiszen itt a taktikai urbanizmus eszközeit alkalmazó, szuperolcsó beavatkozási csomagról volt szó. Az ilyet pártoljuk mi is. Azon a bosszantó körülményen felül, hogy ezzel sikerült az olcsóságot is bizonyítani, de még ez sem volt elég a sikerhez, érdekes részlet ebből a koncepcióból, hogy a Valyo kategorikusan elzárkózott a büfékocsik jelenlététől. Szerintünk ez az elzárkózás – ezt minden tisztelet mellett is mondjuk ki! – nettó sznobizmus volt, a felhozott ellenérvek pedig rettentően gyengék, de a mi véleményünktől függetlenül is felmerül a kérdés: mi lett volna, ha a kérdésen dolgozó emberek a városházán néha beszéltek volna egymással?

Látványterv a Valyo koncepciójából

Végül mi lett a Valyo tervével? Tudjuk, mert nem látjuk; az lett vele, amit a civilszervezetek végül kapni szoktak: buksisimogatás, megunja, hazamegy. Pedig arról is szó volt a fővárosi hatalomváltáskor, hogy ez is másképp lesz.

Piszkos Fred közbelép

Van ez a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa nevű képződmény, ahol immár rendeszeresen eldől, hogy milyen feltételekkel és nagyjából milyen tartalommal vesz át a kormány fővárosi projekteket azzal a céllal, hogy – a saját szája íze szerint – életre lehelje őket. E grémium 2020 októberi ülésén Fürjes Balázsék felvetették, hogy a pesti rakpartot ők majd megcsinálják. A megoldás szépséghibája, hogy ebben egy 2 × 1 sávos közút is szerepel. A fővárosvezetés ezt nem fogadta el explicit módon, de nem is tiltakozott (az ülés utáni sajtótájékoztatón jelen levő Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a témát nagyjából egyetértően végighallgatta). 

De miért is kell nekünk egy sajtótájékoztatón való hallgatásból kikövetkeztetni, hogy hogyan alakulnak az FKT-n belüli vélemények és erőviszonyok? Azért, mert ezek az ülések titkosak. Amikor olvastuk a rakpartról szóló nem túl bíztató híreket, rögvest kikértük az ülések anyagait a Miniszterelnökségtől és a Főpolgármesteri Hivataltól is, és – láss csodát! – mindkét helyről az jött vissza, hogy az FKT döntéselőkészítő fórum, aminek anyagai nem nyilvánosak. Ha igazán akarják, lehetséges az egyetértés a kormány és ellenzéke között! Ebben az esetben viszont ezzel az egyetértéssel mindössze néhány alapvető probléma van.

• Az FKT igenis dönt a projektek átvételéről és ezzel részben a tartalmáról is (ha esetleg formálisan nem, ténylegesen mindenképpen). 
• Nonszensz a nyilvánosságot pont a döntéselőkészítésből kizárni, hiszen amikor döntésre kerül sor, akkor már mi a fenébe lehet beleszólni? (Az Ablak-Zsiráfban még ideírhatnánk, hogy „Nézd meg a fait accompli címszót!”.)
• A Miniszterelnökség csak azt csinálja, amit megszoktunk tőle, de az új budapesti vezetés kifejezetten az FKT fent linkelt oldalán is odavágott az elődének, hogy titkolózott az FKT üléseivel kapcsolatban. Talán inkább cselekedni, ténylegesen változtatni kellene a mutogatás helyett!

Erre már a fővárosvezetéssel baráti viszonyt ápoló civilszervezetek is felkapták a fejüket. Persze, óvatosan, barátságosan, rossz irányban nem támadva fogalmazták ezt meg, de mégis látni az őszinte aggodalmat a léccilécci mögött: nem erről volt szó!

Fülig Jimmy őszinte megelégedésére?

Valahogy ez a főváros-kormány-huzavona már megint nem sikerült elég paprikásra. Az év végére már fővárosi oldalról is az lett a domináns vélemény, hogy ezt a dolgot mielőbb le kell tudni, a tartalom pedig legyen az, amit a kormány akar, „olyan kialakításra érdemes gondolni, mint túloldalon a Várkert bazár előtt van”. Ez már nagyon rosszul hangzik. Olyan kialakításra nagyon nem érdemes gondolni! Mi jut ugyanis az eszünkbe a Várkert bazárról? Rossz szervezés, térkősivatag, megmaradó autóforgalom.

Mindezeket sikerült megerősítéseni, sőt, inkább végleges véleményként előadni egy nagy főépítészi interjúban már 2021 januárjában, de némi naiv ábrándozással fűszerezve: „Olyasmire gondolhatunk [mint a Várkert bazárnál], igen. Csak jó minőségben.”. Ennyire bízik már az ellenzéki Budapest a kormányban! Ugyanaz az apparátus, ugyanazoktól a vállalkozói köröktől, ugyanolyan koncepció mentén most valami sokkal jobbat fog térkövezni! Ezt a nagy bizalmat érdemes még egyszer felidézni:

Olyasmire gondolhatunk, igen. Csak jó minőségben.

Azt hiszem, meg vagyunk mentve. Igen:

Csak jó minőségben.

Nem lehet elégszer visszaidézni. Mint a tihanyi visszhang.

Most, februárban – még budapesti projektként – megjelent a két, már felújított autós szakasz közé szorított kicsi rakpartszakasz, a Margit híd és a Parlament közti szakasz kivitelezésére a közbeszerzési felhívás (feltehetőleg azért maradt meg ez a szakasz fővárosi kezekben, mert itt a parlamenti garázs hozzáférése miatt mindenképpen kell építeni közutat). Lesz 35 fa a szakaszon, és lekerül a szalagkorlát! A 2 × 1 sávos közút mellől. Mint a Blaha Lujza tér esetében: jobb lesz valamivel, de minek, mert úgysem lesz jó, a lényeg elvész.

A megmaradó, lassított autóforgalom melletti terek humanizálása ugyanis a másik, a budai alsó rakpart programja! Ott meg kell tartani az autóforgalmat, és mellette megereseni a legkevésbé élhetetlen megoldást. Pesten már ezt a parlamenti garázs miatt teljesen nem autómentesíthető szakaszt is el kellene zárni minden más autó elől.

Ami a további szakaszokat illeti, a 2020-as év elherdálása után a 2021 nyári (?) vízvezetékcsere okán lehet tovább halogatni a dolgot. Maga a vízvezeték a Fővárosi Vízművek kompetenciája, ezért a vízvezeték és a rakpart kérdésének összekapcsolása újabb lehetőség arra, hogy a főváros magánál tartsa az irányítást, de mégsem: szerintük mindegy, ki csinálja azt is. Aztán majd utána is jönnek a jó öreg nyári, hétvégi lezárások, minden más időben az autók. De már az állandóan széthulló új térkövön. Mégiscsak adjuk meg a módját!

De kinél is lesz akkor végül ez a projekt? Ki akar fogadni?