Első körben háromrészesre tervezett minisorozatunk harmadik darabja az eltűnt Diákváros vesztének egy nem köztudott aspektusát tárgyalja – de tudtuk előre és idejében szóltunk.

Ahhoz képest, hogy milyen magától értetődő számukra a kormány démoni tevékenysége, az ellenzék különféle részei nagyon-nagyon meglepetten és sértetten reagáltak arra, hogy a Soroksári-Duna mellé tervezett Diákváros mégsem lesz (annyira) Diákváros. Miután az ideológiai befolyásával félelmetes fenyegetést jelentő és ezért „méltán” kiebrudalt CEU már nem rontja fővárosunk levegőjét, a Diákváros helyére (Vagy mellé? Vagy nem is ez a lényeg?) ide települ egy sokkal jószándékúbb, sokkal ártatlanabb külföldi egyetem, a sanghaji Fudan Egyetem, amelyet annyira nem érdekel semmiféle ideológia, hogy eszébe se jutott a legkevésbé is ellenállni a kínai állam gondolkodást, önálló „ideologizálást”, egyetemi autonómiát felszámoló törekvéseinek. Nem mellesleg az Új Selyemút alapforgatókönyvének megfelelően a kínai érdeket kínai hitelből Magyarország finanszírozza, de ez már igazán csak hab a tortán. 

Forrás: Építészfórum

Látszik, hogy most aztán tényleg felforrt a fővárosi vezetés agyvize, mert nekimennek a nagy ellenfél, a NER szent tehenének is: azt mondják, a Diákvárossal egy alkuban szereplő atlétikai világbajnokság is megy a levesbe, ha jön a kínai egyetem! Azon túl, hogy vannak határok, és amit mindenképpen muszáj, azt a kormány minden eszközzel meg is fogja védeni, túl későn jött a semmiből ez a harcias kiállás. Meggyőződésem, hogy a fővárosi és a IX. kerületi vezetés egyenesen kihívta maga ellen a sorsot azzal, hogy ezt az egész területet – ami bővebb is, mint a Diákváros – ráhagyta a kormányra: jó lesz, legalább valaki fejleszti, legalább van gazdája, nem probléma, hogy a részletekbe bele tudunk-e folyni, vagy sem – nagyjából ennyit gondoltak a „Déli Városkapu” néven indult csomagról, ami a város déli szélétől amúgy hat kilométerrel beljebb kezdődik. 

Ez a nemtörődömség kicsit áthúzódott a Galvani híd kérdéskörére is, amiben a főváros alapvetően szintén utólag igyekszik látványosan nem tudni, hogy mit lépjen. És ez az a nemtörődömség, amivel kapcsolatban mi tényleg igyekeztünk idejében szólni; elmondtuk már a Sétáló Budapest-programban is, hogy ezzel a területtel önkormányzati oldalról progresszívebben kellene törődni, és elmondtuk az érintetteknek többször a színfalak mögött is. 

Az önkormányzatok részéről azt az alkudozást leszámítva, ami a világbajnokság, a sosevolt stadionstop feloldása és a cserébe érkező kormányzati pénzek körül folyt, a terület mindig is teljesen gazdátlan volt. El lehet vonni ezek után a most már kedvenc Diákvárosukat azoktól az önkormányzatoktól, akiknek ez mindig csak egy jelszó volt, amin túl már látványosan a kormányra hagyják, hogy mi történik ott? A kormány úgy gondolja, hogy bizony el lehet, és ezzel nem is valószínű, hogy téved, hiszen az önkormányzatok eddigi véleménye az volt, hogy a kormány csináljon azt, amit akar. És a kormány pont azt csinálja. 

Mellékesen még az is lehet, hogy a kormány a saját értelmezésében tényleg megépíti a Diákvárost, és ezzel tényleg segíti más egyetemek diákjainak a lakhatását is, hiszen a kínai egyetem hallgatóinak is kell hol lakniuk – az lesz a Diákvárosban –, s a párhuzamosan tovább sorvasztott magyar egyetemek csökkenő diákserege is könnyebben fog ezek után bárhol a városban lakhatást találni. Persze, az egy teljesen másik, meglehetősen cinikus Diákváros lesz. 

Már megint a villamos lett volna a (-z egyik) városstratégiai kulcs

A látványos és kezdettől érezhető önkormányzati kivonulás helyett pont ilyen látványosan azzal kellett volna ezen a környéken, ami könnyen látható, zöld fejlődést hozna, de a kormány (is) nagy ívben tesz rá: a villamoshálózat fejlesztésével. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a közlekedésfejlesztés leghatékonyabb, leglátványosabb fajtája az, amikor egymástól eljutási időben messze levő, de földrajzilag közeli pontokat kötünk össze a hálózatban. Amikor „átvágjuk a csomót”, áttörjük a mesterséges akadályokat – mégpedig e rövid szakaszokon is a fajlagosan legolcsóbb kötöttpályával, a villamossal. 

Egy már régi kép a sok közül az önkormányzati beszélgetésekről: arra kellett volna itt figyelni, hogy egy, alapvetően az észak-déli kötöttpályás tömegközlekedésre (rövid távon: villamosra) vagy egy, a kelet-nyugati közúti kapcsolatokra alapozó fejlesztési stratégia lesz-e az úr ezen a környéken (az „X” az akkor már biztosan túlépítendő rozsdazónákat jelöli, a „?” akkor még kétséges volt; a kék nyilak az önmagában láthatatlanul rövid villamosos kulcsfejlesztést mutatják, és délen megjelenik pár pesterzsébeti felvetés is; és végül a hídhoz kapcsolódó keleti úthálózat is még érdekes...)

Ilyen lenne ebben a térségben a Gubacsi úti villamos rákötése a kettes villamosra a Vágóhídnál (400 méter sincs a hiányzó szakasz), ami hirtelen rádöbbentene minden itt érdekelt magán- és közszereplőt arra, hogy ez a térség a belvároshoz valójában sokkal közelebb van, mint gondolnánk (a pontosság kedvéért már most is megépült egy összekötési lehetőség, mégpedig a mai 2M villamos számára épített Haller utcai vágánykapcsolaton keresztül, de a direkt kapcsolat ennél 5 perccel gyorsabb lenne, stabilan versenyképes csúcson kívül is a párhuzamos buszcsordával). A rádöbbentett szereplők (választók, ingatlanfejlesztők, egyéb helyi tulajdonosok, a rozsdazóna gyors és hatékony fejlesztésében érdekelt társadalmi csoportok) pedig elég tekintélyes súlyt képeznének az önkormányzatok mögött, ha arról van szó, hogy kinek a koncepcióját kellene követni ezen a környéken. 

A villamosfejlesztésnél természetesen minden szempontból fő a hatékonyság: nem szabadna a megszokott módszerrel útfelújítást, pesterzsébeti hálózatrendezést, közműves ügyeket ráaggatni a projektre. Arra van szükség, hogy érezze minden szereplő: van még a végtelenül elszegényített önkormányzatok tarsolyában is ütőképes, gyorsan és szuperhatékonyan megléphető, olcsó, de koncepciózus, az összes érdekelt fél számára vonzó jövőképet felszabadító fejlesztés.  

Ezzel szemben ennek a hatékony lépésnek a lehetőségét annyira sikerült elfelejteni, hogy – lentebb látható lesz – már az elépítése is tervben van. Ezért is szükséges a közvélemény kiállása! 

Még a metró is legyen egy kicsit villamos

Egyébként ugyanilyen, de eggyel nagyobb kategóriájú hatékonysági kérdés lenne a hév-járműbeszerzésnél megénekelt hatékony ötösmetró-fejlesztés képviselete is. Ha metróvillamosként a fejlesztés ebben a dél-ferencvárosi zónában százmilliárd forinttal és egy évtizeddel előrébb hozható (szintúgy: ha a csepeli belváros számára is már belátható időn belül egy hosszú távon élhető megoldás adható a mai hév-vonal körüli forgalomtechnikai problémákra), akkor miért is ne lenne valakinek ilyen határozott véleménye erről? Persze, ilyen határozott vélemények az érintett önkormányzatok részéről pont úgy nem születtek meg, ahogy a Galvani híd esetében sem. Bár ott legalább a szócséplésbe korábban beszállt a főváros.  

Sőt, aki közben figyelmesen nézegette a Diákváros körüli politikai vita közben felvillanó ábrákat, felfigyelhetett arra, hogy a soroksári hév vonala szaggatott – miközben a kormány a vonal alagútban vezetését csak a Vágóhídig tervezteti. Most nyilván senki nem pont erről az „apró hülyeségről” beszél, de a főváros és a kerület eddig is csak hallgatott az ilyen részletekről. Látják, de nem mondják; elfogadják. Legyen, ahogy a kormány gondolja, a több beton több pénz. A pénzt meg majd hozza a kormány, ha akarja; ütemezi, ahogy akarja, szervezi, ahogy akarja, halasztja az egészet, ahogy akarja. Újfent szabadkéz a kormánynak, mert az adófizetők pénzét, a város jövőjét pazarolni nem tétel.

Aztán egyszercsak a Diákváros helyére is kínai egyetem nő, mert a kormánynak szabadkeze van.

A témával foglalkozó Fürjes–Vitézy-videóban felvillantott helyi közlekedési rendszer lopakodó további metró-hév-beásással és villamosátrendezésekkel. Egy hirtelen előbukkant diákváros-villamossal (ebben lehet is ráció), de a Pesterzsébet felé vivő olcsó kapcsolat elépítésével. Ébredjetek!

A politikában lesz ennél lejjebb is

Ennyire puha és koncepciótlan ellenféllel, a kérdéses területet ennyire elhanyagoló, szabadon hagyó önkormányzatokkal szemben pont a NER ne lépne durvákat? Van, ahol már a durvaságnak olyan szintjéről pletykálnak, ami járulékos veszteségként a kormány–főváros-ellentétbe bedarálja az egyébként szintén politikai megrendelésre dolgozó, de üde színfoltként – jogos kritikával bőven illethető, de mégis erős – szakmai munkára is képes árnyékfővárost is. Mondjuk, ha erre sor kerülne, az látványos öngól lenne; akkor azért eltűnne minden kormányzati jogalap arra, hogy a fővárost vádolják koncepciótlansággal. 

És a cikkünk megírása után, szerkesztése közben, ez részben már meg is történt…