Sétáló Budapest

Egyszer már volt sétáló Budapest

2022. május 20. 06:01 - bozon

De mikor és hogyan lesz itt újra?

A kérdés egészségbeli, környezeti fenntarthatóságbeli, esztétikai, közérzeti vonatkozásaira hamar fittyet hányva sokszor felmerül a kérdés, hogy mégis, hogyan élhet meg Budapest a mainál sokkal kisebb autóforgalommal. Hát, hogyan lehet a mainál kevesebb autóval élni?! S ha már mindenáron szükséges a mai mennyiségű autó, akkor hová tennénk őket, amikor az utcákat visszaadjuk az embereknek? Hosszadalmas okfejtések és urbanisztikai, közlekedésügyi érvelések helyett ezekre a kérdésekre választ adhat egy (mozgó-) kép, egy érzés, egy bemutatott életkép. Képzeld el így, ez így már egyszer működött Budapesten is! Aztán persze utánagondolunk, hogyan passzolnak a részletek a XXI. századba is.


A korabeli filmkészítő figyelmét túlságosan lekötötte az a szép egyenruhás vonulás (ott „történt valami”), de minket azok a részek érdekelnek, ahol éppen nem történt semmi, csak folytak a korabeli utcai hétköznapok

Ami szembetűnő: vannak már autók is elég sokan, és persze szekerek még többen, de a gyalogosok (és biciklisták) uralják az utcát. Jellemzően és erősen nincs elválasztva a járda az úttesttől, ezért a járművek úgy haladnak, hogy számítaniuk kell bárhol, bármikor gyalogosok felbukkanására, és – nyilvánvalóan – nem veszélyeztethetik őket (nagyjából úgy, ahogy ma egy „lakó- és pihenőövezetben” kellene viselkedni, de senki sem viselkedik úgy). Vannak tehát autók, ezért rögtön megválaszolható a „Hogyan megy be a mentő, a pék, a vízszerelő?” kötelező, és kötelezően olcsó kérdése, de mégsem ők határozzák meg az útfelület-használatot.

És elég autó van a képen? Az ott mégiscsak kilencven évvel ezelőtt volt! A válasz: vagy igen, vagy nem. A mainál igenis sokkal kevesebb autóra, autóhasználatra van szükség, de ha a korabeli urak helyére betesszük a mindenképpen szükséges kisiparosokat, taxisokat, kenyérszállítókat és a többit, akkor az vagy elég lesz, vagy nem. Nem tagadjuk, hogy akár az akkorinál nagyobb kívánatos forgalom is kijöhet. Azonban akár elég autó van a képen, akár nem, ez egyrészt (egy határon belül) nem érinti az alapelvet, másrészt annak idején a programban is bőven elóvatoskodtuk a dolgot: a sétálózónába eső főútvonalak nem lennének ennyire sétálósak (a mainál jóval szerényebb, de alapvetően változatlan karakterű forgalmat és továbbra is elválasztott úttesteket képzeltünk el), az 1930-as videón jellemzően látható osztatlan útfelületet inkább azokra az az alacsonyabb rendű utcákra képzeltük el, amelyekről valamiért (mélygarázsok, buszforgalom, hálózati szerep) miatt nem tudtuk teljesen (mondjuk úgy: „Váci utca-szerűen”) teljesen kitiltani az autóforgalmat. Mindez persze – és ez is nagyon fontos – „csak” az alapirány, ami láthatóan működőképes, de részleteiben vitatható, finomítható.

Egyébként az ezekre az autóval szükség esetén megközelíthető, de alapvetően emberi utcákra álmodott, egymástól nem elválasztott forgalomtípusokat bonyolító (nem szegregált), egységes útfelület nemcsak régies álomkép, de korszerű törekvés is. Ez nemcsak a múlt, hanem a jövő nagy része is. Közben egy ideig – jellemzően a XX. században – mind jobban bedőltünk annak az érzésnek, hogy a különféle forgalomtípusok – még az autóforgalmon belül is a tranzit, helyi és különféle irányok – szétválasztása majd mekkora biztonságot hoz, de egyfelől a hamis biztonságérzet csak veszélyesebbé tette a közlekedést, másfelől a szeparált infrastruktúra még inkább elfoglala, felzabálta a várost. Az tehát, amit az elmúlt száz évben „korszerű” városi közúti közlekedésszervezésként megtanultunk, tévút volt. Sok helyen – és ebbe a belvárosi mellékutcák mindenképpen beleértendőek – vissza kell téreni az 1930-as állapothoz, vagy ha lehet még annál is szerényebb (akár nulla) forgalomhoz.

Hogyan (és hogyan nem) térünk akkor vissza erre a helyes útra? Két életképünk következik erre nézvést is. 

Bukarest (egyik) válasza a „Hova tegyük az autókat?” kérdésre

Nemcsak amiatt kellett volna már régen (legkésőbb, mondjuk, 2019. október 14-én) elkezdeni a belváros emberi léptékűvé, gyalogosdominanciájúvá alakítását, mert szükséges, hanem azért is, mert lehetséges (és nemcsak azért, mert Puzsérnak mélyebb a hangja, hanem azért is, mert a klímaváltozás nem vár senkire, és a fenntartható városi közlekedés is csak a megoldás egy részének a részének a része). Ebbe kezdett bele most Bukarest – egy olyan város, ahová ezek szerint 2024-től már tanulni járhatunk.

Mielőtt belekezdünk a bukaresti történetbe, látni kell, milyen típusú autós helyfoglalások vannak a belvárosban, melyik mekkora jelentőségű, és melyik ellen hogyan lehet küzdeni. Ezek közül a kintről jövő – általában átmenő – forgalom elleni küzdelmet nagy nehezen már egyes budapesti belső kerületek is megkezdték. Ez a forgalomban egyes helyeken jelentős rész lehet, ráadásul a helyi szavazatvesztés – valós vagy valótlan – réme nélkül megtehető, ezért sok dicséret még nem jár érte (kicsi azért igen). Ezt az intézkedést nagyobb léptékben véghez viszi Párizs, Bécs és Madrid is. Ez egy erősebb verzióban tetézhető azzal, hogy a kintről induló, de helyben már célforgalmat is kitiltják, de itt még mindig a – Budapesten azért még magas – „politikai minimumnál” járunk: semmi politikai kockázat, zéró szavazatvesztés, a leglustább városvezetés is már meghozhatta volna ezt a döntést.

Bukarest viszont most hozzányúl egy politikailag igazán „kockázatos” (azért az idézőjel, mert politikailag óriásit lehet nyerni is rajta) szent tehénhez: a belvárosi lakosok ingyenes parkolási jogosultságához. Ezzel áttérünk már a nem mozgó, hanem álló autók helyfoglalására. Ez sokszor elsikkad, mert itt mégiscsak nem a szó szoros értelmében vett forgalomról van szó, hanem arról, hogy az autók éppen hol nem csinálnak semmit, azonban a legtöbb városi mellékutcában ezek az autók már kétszer annyi helyen nem csinálnak semmit, mint amennyin igen. Sőt, ez a probléma az elmúlt években lett igazán szembetűnő Budapesten is, ugyanis mostanában lépte át a belvárosi területek parkolóhely-kihasználtsága a 100%-ot. Mondjuk, 2015-ben elég nehezen, de egy kis kóválygás után mindenhol, mindig lehetett egy-egy üres helyet találni, de ma már könnyen előfordul, hogy fizetős zónában, se éjjel, se nappal nincs 3–4 tömbnyi távolságban sem semennyi hely. Illegális sem.

aradi_u-televan-telex.png
Egy budapesti szétparkolt mellékutca a hivatkozott cikkből

E téren is viszonylag kockázatmentes, de azért Budapesten nehezen beinduló intézkedés a kívülről jövők kitiltása, azonban az a nagy helyzet, hogy ez egyedül nem is old meg semmit. Az igazán tömeges helyfoglalás mögött ugyanis a helyi lakosság áll. Ezt nem is nehéz elhinni, ha belegondolunk, hogy 20–30–40 lakásos házak előtt jó ha van öt vagy nyolc parkolóhely, míg a legtöbb háztartás ma már egynél több autót nevel. Ráadásul ezek az autók a belvárosi jó tömegközlekedés és egyéb kapcsolatok mellett sokszor egész héten ott állnak a ház előtt, majd hétvégén tűnnek el csak onnan pár órára. Lehet, hogy a „Hová tennék azt a sok autót?” kérdést azoknak kellene feltenni, akik még mindig azt hazudják, hogy a jelenlegi rendszer nem, hogy megtartható, de még fejlődési potenciál is van benne. Valójában az autós közlekedés egyetlen minőségi esélye a jövőre nézve az, ha az intenzitása radikálisan csökken.

Szóval, ha nemcsak mellesleg élni, hanem akár csak hatékonyan autózni akarunk ebben a városban, nemcsak az ingázást kell máshogy elintézni, hanem lehetővé kell tenni a belvárosi lakosságnak azt, hogy autó nélkül képzelje el az életét. Ebbe nyilván beletartozik az, hogy a tömegközlekedés abban a pár hétvégi órában is jó legyen (akár még az ekkor kipcézett vidéki célponok felé is), beletartozik az utcai kiskereskedelem feltámasztása, és beletartozik a mikromobilitás meg a bérautózás fejlesztése, azonban beletartozik az is, hogy a belvárosi háztartások erős motivációt érezzenek aziránt is, hogy a nem annyira szükséges autóikat inkább meg se tartsák. Nem mellesleg ez a motiváció semmi mást nem takar, mint az autó által elfoglalt közterület valódi ára töredékének megfelelő terhet (vessük össze egy pár tízezres éves parkolási engedély árát a megfelelő területű vendéglátóteraszok alkalmasint sok százezres közterület-foglalási díjával).

Legyen tehát fizetős a helyi lakosság parkolási engedélye! A fizetős éves parkolóbérlet is jelentős kedvezmény a percdíjas parkoláshoz képest! Ezt Bukarestben már látják, Budapesten még nem.

Lesz itt valaha sétáló pesti rakpart?

Érdemes az általános kérdés – a nagy belvárosi sétálózóna, az össz-belvárosi kérdések – mellett ezt most külön feltenni, mert a pesti rakpart a budapesti belvárosi úthálózat egyik látványos, de könnyen nélkülözhető eleme, mégis még csak ott tartunk, hogy vélelmezett nélkülözhetetlenségéről folyik egyfajta hangulatkeltés. És az a ciklus eddigi legnagyobb eredménye, hogy ez a hangulatkeltés már folyik!

Pedig a kérdés annyira egyszerű, hogy már Tarlós István idejében is születtek szakmai anyagok az autóforgalomtól való mentesítéséről, és ennek megfelelően vette fel programjába ezt Karácsony Gergely is, amikor a 2019-es kampány mégiscsak zöldebbre sikerült az – általuk is – eredetileg elképzeltnél. Sétáló Budapestet nem ígértek ugyan, de útdíjat és sétáló pesti rakpartot mégis. A kettő közül az előbbi úgy, ahogy van, elesett, de a másik ügyben a kompromisszumok napszámosa a ciklus felére eljutott odáig, hogy akár már egy éven belül (jövő tavaszra) olyan lehet a pesti rakpart nagyjából háromnegyede, amilyenné a ciklus első napján kellett volna alakítani (azért a háromnegyede, mert a jelenlegi tervek nem csak az erősen kommunikált egy hídközt érintik, hanem még kettőt az Erzsébet híd és a Petőfi híd között).

Egy éven belül tehát lesz valami érdemleges, ha akkor – már a ciklus vége felé közeledvén – nem rettennek vissza attól is.

Ma ugyanis ez az „utolsó körös” felkészülés is abba látszik belefulladni, hogy az egyértelmű igen-nem helyett lavírozásba kezdő fővárosi vezetés gyakorlatilag felkérte az Autóklubot, majd a hozzájuk csatlakozó Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy szítsák egy kicsit a közhangulatot az autómentesítés ellen. Az autómentesítés pozitív hatásai, illetve az azok által szilárdan megalapozott döntés kommunikációja helyett már a bejelentéstől fogva másról sem szól a diskurzus, mint arról, hogy a városháza elismeri ugyan az autósok mindenek felett álló érdekeit és jogait, de most a politikai helyzet úgy alakult, hogy egy kicsit mégis megnyírbálná ezeket.

Az Autóklub ennek megfelelően meg is hirdetett egy konzultációt, ami – azért őket se kell félteni – láthatóan mégsem indult el, de a folyamatba kis késéssel bekapcsolódott a BKIK, és ott már végre megválaszolhatunk egy tízkérdéses űrlapot, amin természetesen átsejlik még a „hogy megy be akkor a mesterember” típuskérdése is – függetlenül attól, hogy a rakparton nincs is potenciális megrendelő. Szintén megjelenik a nyári hétvégéken való lezárás mint „kompromisszum” megtartása, ami egy merőben álságos, de a fővárosi vezetés eddigi viselkedésével erősen legitimált álláspont. De ennyi poént is kár volt lelőni, nézze meg mindenki magának!

bkik-100adveg-rkp.png 
Valami „Századvég” megjelölés a html-fejlécben utal arra, hogy milyen űrlapmotort kellett keríteni a BKIK tízkérdéses űrlapja mögé. Egy sima Google form erre biztos elégtelen lett volna. Vagy ez volt éppen kéznél, ugye.

Furcsa egyébként az Autóklub és a BKIK szerepe, mivel az ember hirtelen azt gondolná, hogy az autós és kisiparos-érdekvédelemben utaznak, azonban nem egyértelmű, hogy valóban átgondolták-e a forgalomcsillapítás lehetséges hatásait, mielőtt a rakparti autómentesítés elleni tiltakozásba kezdtek. Ha tényleg ezek lennének a céljaik, akkor ők is azért küzdenének, hogy a belvárosban maradjon egy szűk kapacitású, de teljes főúthálózat, valamint a mindenképpen szükséges hozzáférést lehetővé tevő eseti behajtásszabályozás, és legyen mellette használatarányos útdíj. Persze nagyon rémisztő dolog valamiért fizetni, ami eddig „ingyen” volt (valójában egészségünkkel, időnkkel és temérdek szívással fizetünk érte), de ha már vállalkozók is a képben vannak, gyorsan és hideg fejjel kiszámolhatnák, hogy ha egy nap a belvárosban kifizetnek pár száz, de ide-oda cikázva is legfeljebb párezer forintnyi útdíjat, akkor azért cserébe megéri-e nekik, hogy egész nap kiszámítható időben tudtak mindenhova odaérni, sőt, akár marad idejük még egy helyre kiszállni.

Mindenesetre töltsétek ki a kérdőívet ti is!

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://setalobudapest2019.blog.hu/api/trackback/id/tr317835807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vaki78 2022.05.20. 12:59:51

""Az ön által keresett kérdőív nem található (*)(7)
Ha bármilyen kérdése van, kérem forduljon hozzánk bizalommal""

Vagy rossz a link, vagy máris levették a konzultációt...

something in my drink 2022.05.20. 13:25:51

Ahogy látom, nem egészen azt az eredményt hozta a kérdőív, amit a készítője demonstrálni szeretett volna, ezért megszüntette. Ugyanis nem érhető el.

Nem véletlen, hogy az Indexen kirakott közvélemény-kutatás baromira nem azt az eredményt hozta, mint a Karácsony által megrendelt manipulált változat. A budapestiek jelentős többsége nem akarja sétálóutcává tenni a rakpartot, ami a pesti oldal legjelentősebb északdéli közlekedési útvonala, és nincs helyette másik. Budapestet így tervezték meg, még az 1800-as években.

Az autós közlekedés nem úri huncutság, hanem létszükséglet. Ezt a Karácsony-féle sötét zöld elmebetegeknek is tudomásul kellene venniük.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2022.05.20. 14:32:35

Annak a kutatásnak hiszek amit én hamisítottam, ugyebár...

bozon 2022.05.20. 14:40:26

@vaki78: @something in my drink: @Hooshee: az én hibám, rossz volt egy karakter a linkben. Remélem, a kitartóbbak az Autóklub oldalán keresztül elérték. Most már jó innen is.

something in my drink 2022.05.20. 15:09:07

@bozon:
Megnéztem, elég idióta kérdések is vannak (pontosabba idióta, átgondolatlan választható válaszok).
Nem lehetett volna ezt valami értelmes szakemberre bízni?
(A helyesírást hagyjuk is, egy ilyen komolynak szánt felmérésben tök ciki, hogy nem tudnak helyesen írni. Ennél csak az a cikibb, amikor az ELTE felméréseiben sem.)

KARÁCSOLY GELGELY 2022.05.20. 16:52:28

"míg a legtöbb háztartás ma már egynél több autót nevel."

Rengeteg háztartás egyetlen autót sem nevel. A legtöbb háztartásnak szerintem egyetlen autója van. Ha a posztoló szerint azok vannak a legtöbben, akik egynél több autót tartanak, akkor megkérdezném, hogy milyen rétegbe tartozik, hogy ilyen világot lát maga körül.

Az a gond, hogy az sem tud autóval sem haladni, sem megállni, akinek csak az az egy autója van, és tegyük fel, mert lehetséges, hogy jó oka van arra, hogy a város belsőbb területén autóval tervezi megtenni az útját, botrányos módon.

Karácsoly egy buta pöcs, azzal akar címlapokra kerülni, minden más eredmény híján, hogy gyalogosok ténferegnek az autóutakon a főváros centrumában, úgymond "élhetővé" tett környezetben. A frásznak sem kell mindenhová park, ez egy város, basszus, épületekkel. Aki a réten akar kóborolni, az menjen falura. És a 3-as metró felújítása már időtlen idők ota zajlik, koncentrálja a főpolgi a pozitív kisugárzásait arra, jó lenne már túl lenni rajta. Légkondi nélkül is elfogadjuk.

Ez a kérdőív miért csak a vállalkozókkal foglalkozik? Rendes ember nem jár autóval?

Lámlenge 2022.05.20. 16:57:12

Aki sétálgatni akar, az ne költözzön betonrengetegbe. Vegyen házat egy erdőben, vagy vízparton, aztán egyből meg van oldva a problémája.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2022.05.20. 17:19:34

@bozon: Ja, én ezt már láttam máshol, inkább arra céloztam, hogy mindenki lobogtat valami kutatást, aztán amögött vagy van bármi vagy nincs, vagy célzott volt vagy nem, az igazat meg az tudja aki megrendelte :)

A BKIK felmérése egy rossz vicc, az indexé kicsit értelmesebb volt (ott se az jött ki amit KariGeri szeretne).

something in my drink 2022.05.20. 17:24:24

@KARÁCSOLY GELGELY:
Ehhez hozzátenném, hogy voltam a lezárt rakparton gyalog. Marha kevesen voltunk, pedig egyébként kellemes idő volt. Szóval pár szám ember kedvéért lezárni a rakpartot a világ legnagyobb baromsága.

Ugyanez volt a pár éven át a VaLyo-csoport meggazdagodásának szolgálatában Tarlós elmebeteg Pista bácsi által lezárt Szabadság hídon is. Jártam ott éjfél körül (ami Budapesten nyáron még korai időpontnak számít), és oda-vissza átsétálva a 4 teljes hétvégére lezárt hídon 4 emberrel találkoztam összesen: a híd két végén a híd őrzésére kirendelt 2-2 biztonsági emberrel. Se gyalogos, se biciklis.
Egyedül a taxisok örülhettek, akik jókora kerülőúton vihették Budáról Pestre, illetve Pestről Budára a Tarlós elmebeteg által rögzített rohadt magas, a piactól messze elrugaszkodott árakon az embereket, a rendes tarifára rácsapva 3-4 ezrest. Természetesen ahelyett, hogy ezt a rendszert megszüntette volna, és maximált árat állapít meg, Karácsony elmebeteg ezt az árat még meg is emelte. Szabad piac, meg a faszom.
Mellesleg az a Karácsony, akinek a pártja (ő az elnök) háborog a maximált (azaz nem fix, hanem maximált - olcsóbb lehet, csak drágább nem) áras benzin, csirke far-hát, liszt, olaj és egyebek miatt. Holott utóbbi inkább a szegények miatt van, míg a taxis tarifák egy rabló, mindenkit átverő hiénaréteg gazdagodását szolgálják, pont úgy, mint Orbán haveroknak leosztott tenderjei.

Valóban ahhoz, hogy itt valami változás legyen, előbb az ellenzéket kell leváltani, csak azután a kormányt. A jelenlegi ellenzék ugyanis egy kártékony fekély a nemzet testén, még kártékonyabb, mint az O1G és rablóbandája. Amióta Karácsony Budapest polgármestere, mindenen csak rontott, javulás meg semmi (körútra felfestett, jórészt üres biciklisáv, a fizetőparkoló-automaták megritkítása a mobilfizetés díjának csökkentése nélkül (pedig utóbbi is az ígéret része volt), a mobiltelefonos BKV-jegynél a budapestiek véleményének leszarása (a 60 perces jegyre szavazott 55%, azt az egyet nem vezették be, amit igen, azt meg kurva drágán - a pecséttel érvényesített papírjegyek miért nem lehetnek időalapúak?), az összes felújítás (metró, Lánchíd, Blaha) egy időpontra szervezése és a közlekedés ellehetetlenítése), és emellett még az olyan faszságok, mint a rakpart lezárása és "átadása a gyalogosoknak", akiknek viszont kurvára nem kell.

Nem lehetne ezek ELŐTT TISZTESSÉGES közvélemény-kutatást végezni, TISZTESSÉGES kérdésekkel, hogy a budapestiek mit szólnak hozzá? IP-cím alapján egy netes kérdőívnél ki lehet szűrni, hogy ki válaszol Budapestről, ki meg nem, és utóbbit nem engedni válaszolni. XXI. század van, baszd meg, Karácsony, és mér annak is majdnem eltelt a negyede!

Bezzeg amit belengetett, hogy se atlétikai stadion, se (teljesen fölösleges és kihasználatlan, de kurva drága fenntartású - amit mi, adófizetők fizetünk) kézicsarnok a Népligetben, nos, ott utána bepucsított és széthúzta a seggét, hogy Orbán tövig betolhassa. Ennyit tud KariGeri. Nem is papírkutya, hanem szappanbuborék-kutya. Hidegben épített fosszobor, ami 0 fokon már elkezd folyni, és még büdös is.

something in my drink 2022.05.20. 17:29:45

@Hooshee:
Jaja.

És azért 2022 derekán már tart ott a számítástechnika, hogy egy pár hónapos gyorstalpalón végzett programozó is tud olyan kérdőívet írni, ami egyrészt automatikusan összesíti az eredményt, másrészt kizárja a nem budapestieket a szavazásból az IP-cím alapján, hogy ne lehessen arra hivatkozni, hogy a szabolcsi meg zalai szavazók miatt nem az lett az eredmény, amit Karácsony elmebeteg várt.

(Vannak programok, amivel az IP-címet meg lehet bütykölni (hackelni), de azok olyanok, hogy esetleg más várost vagy más országot mutasson a géped kifelé, mint ahol vagy, mondjuk ha meg akarsz nézni egy olyan kézilabdameccset a neten, amit Magyarországon valami közvetítési szerződés miatt nem engednek, és akkor egyszer csak az EHF szervere azt látja, hogy brazil címről jelentkezel be. De tudtommal olyan még nincs, amelyik kívánság szerinti városba rak át a jelenlegi címed helyett, azaz mondjuk Bivalyboconád-alsóról Kőbánya-felsőre.)

Lámlenge 2022.05.20. 17:46:08

Nem Budapesten lakók is szoktak ott autóval közlekedni. Sőt, ők nehezen oldják meg másképp, tehát jobban érintik őket a korlátozások.

something in my drink 2022.05.20. 19:06:16

@Lámlenge:
Ez igaz, de erre tényleg azt lehet mondani, hogy a nem budapestiek ne szóljanak bele.
Viszont a budapestiek hadd szólhassanak már bele, és tényleg döntsön a többség akarata, állítólag demokrácia van, vagy mi a faxom. Aminek az a lényege, hogy a többség akarata dönt, és kötelező a más véleményen lévő kisebbségre is.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2022.05.20. 20:19:54

@something in my drink: Így van. Az egészen biztos hogy erre nem kapott felhatalmazást, és most már azt is pedzegeti, hogy a lánchidat is le kéne zárni. Kártékonyabb mint Vitézy "betemetemazalagutatéslegyenlámpahelyette" Dávidka volt, pedig azt is be kellett volna ásni a Ferenciek tere alá.

Lámlenge 2022.05.20. 22:04:36

@something in my drink:
Lehet mondani, de szerintem nem így van.
Az M7-es bővítését persze követelhetik Pestről, ezt akkor miért nem a Fejér és Somogy megyeiek döntik el?

bozon 2022.05.20. 22:18:37

@something in my drink: azért vannak -- szerintem -- ilyen béna kérdések a kérdőívben, mert részben idegből, részben politikai motivációból született. Legyen sok ember, aki beikszeli, hogy romlik a levegő a kevesebb autótól, meg hogy autózni akarok, és kész. Fel lehet mutatni, beérik az az ellentámadás, amit a fővárosi puhaság indított.

Ami az üres rakparti úton való lézengést illeti, szintén a puhányság eredménye. Ha nem csak nyáron, hétvégén lenne autómentesítve a rakpart (amikor egyébként sincsenek ott az autók), akkor hosszú távú használat tudna megtelepedni: vendéglátás, ilyen-olyan szabadidőtöltés, kulturális programok stb. Ilyet úgy nem lehet csinálni, hogy hétfő reggelre ki kell üríteni mindent. Marad az üres aszfalton lézengés.

bozon 2022.05.20. 22:27:05

@Hooshee: Karigeri megkapta erre a felhatalmazást, sőt, ennél többre kapta, csak nem csinálja. Vitézy Dávid dolgai szintén alapvetően népszerűek voltak vagy tudtak volna lenni, ha nem baszott volna össze a saját főnökével, aki aztán ellene fújta a szart (tkp. a Demszky-féle pangásra mondott nemmel ő is előre kapott felhatalmazást az ilyesmire). Arról nem is beszélve, hogy az urbanisztika szakmai álláspontja is erre mutat. Ez már akkor is erős érv, amikor a közvéleményben nem tükröződik: például amikor sok ember "jó helyre ikszel" egy ilyen kérdéssorban.

bozon 2022.05.20. 22:28:05

@KARÁCSOLY GELGELY: azért koncentrál a vállalkozókra a kérdőív, mert a BKIK állította össze (hivatalosan). De azért rákérdeznek, hogy más vagy-e. :)

bozon 2022.05.20. 22:31:19

@Lámlenge: lehet azt mondani, hogy a város szükséges kelléke az élhetetlen utca, de ezzel nemcsak magadnak teszel rosszat, hanem a szomszédoknak, a családtagjaidnak stb. Ez azért már felelősség. Mégiscsak erre van a "nem beavatkozó", langyos irány?

Lámlenge 2022.05.20. 23:15:08

@bozon: Igazad van, de amikor odaköltözött, ezt tudta és vállalta. Egyéb előnyökért cserébe, mint pl. közeli kórház, iskola, bolt. Ez meg ott nincs meg, ahol sok a fa, lehet túrázni, fürödni. Mindenki döntse el, neki mi a fontos és éljen együtt vele.

David Bowman 2022.05.21. 09:49:49

Én 30 éve kiköltöztem a város közepéről falura. Most egy virágos rét közepén élek, nagy fák között, és szarok az egészre.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2022.05.21. 14:53:38

@bozon: Lófülét erre kapta. Ha leír ilyeneket, a büdös életben nem nyer, még úgy sem, hogy valójában azért nyert mert nem rá, hanem Orbán ellen mentek szavazni. De egy szabadon választott whiskyben lefogadom, hogy akárki indul ellene, Karigeri bukni fog.

something in my drink 2022.05.21. 17:03:45

@bozon:
Te még hülyébb vagy, mint Karácsony elmebeteg.
Azt mond már meg, hogy hol az anyádban menne akkor az észak-déli irányú forgalom Budapesten?

something in my drink 2022.05.21. 17:05:03

@bozon:
Lófaszt kapta erre.
Ilyesmiről szó sem volt.

kiskisutca 2022.05.23. 12:55:19

telex.hu/belfold/2022/05/22/aquincumi-hid-tervek-obuda-ujpest-polgarmestere-sem-tamogatja

"a polgármesterek egyetértenek abban, hogy az a változat, mely szerint a gyalogosokon és a bicikliseken kívül csak a tömegközlekedés használná a hidat, nagyjából értelmetlen"

Miért lenne értelmetlen?
Meg amúgy sem lenne gránitba öntve (sic!), hogy örökre így is maradna!

Billy Hill 2022.06.12. 00:00:53

Semmi mást nem kellene tenni, mint a sok hivatalt, bíróságot, éttermet, színházat, ügyvédet, könyvelőt, bankot, üzletet, cukrászdát, közjegyzőt, minisztériumot, SSC-t, irodát stb. szétköltöztetni Rákospalotára, Kőbányára, Budatéténybe meg Óbudára, és máris nem lenne ez az iszonytató forgalom a Szent Belvárosban. Valakik túlfújták Budapestet, de majd Lézeres kezeléssel elkerül pár dolog vidéki nagyvárosokba talán, mint ahogy régebben is tervben volt, és akkor végre lehet többet biciklizni a fővárosban! ;-)

fkv.116 2022.07.09. 06:52:15

Akkor lesz itt újra sétáló Bp, ha az atomháború után nem lesz se benzin, se autó, de még munkahely se, ahovba érdemes lenne bejárni. Mindneki marad a seggén, gyűjtögeti a bogyókat, szakócával nyúzza a szarvasbőrt. Más reális esélye nincsen.
süti beállítások módosítása