Lesz gombaszökőkút és lesznek bordó székek is, de villamos a Rákóczi úton már soha többet nem lesz. Ilyen egy projekt, amit az új, „zöld” városvezetés kritikátlanul átvesz Tarlóstól, hogy meglegyen nekik is a napi betevő szalagátvágásuk. Ez a fejlesztés is tipikusan a fenntarthatóság tökéletes ellentéte: nem azt próbálja jól használni, jól karbantartani, ami van, hanem a sok betontól, a sok elpacsált pénztől várja azt, hogy majd hirtelen minden megváltozik. Sőt, ezúttal még a fejlesztés tartalma is kifejezetten olyan – ezt példaként a szerénységen alapuló fenntarthatóságot tágabban is keretező előző cikkünkben már említettük –, hogy ellehetetlenít egy másik, sokkal fontosabb, a fenntarthatóságot szolgáló fejlesztést is: a Ráckóczi úti villamost.

A telex.hu cikkének címlapképe az eggyel korábbi tervet ábrázolja – a tér közepén levő aluljárólejárat és kb. ami attól északra (a képen közelebb) van, mégsem fog átépülni, de a végzetes romboláshoz a másik oldal is elég

Hogyan nem lesz már soha ezután Rákóczi úti villamos

A Tarlósék-féle eredeti terv nem teljes egészében valósul (most) meg; magán a Rákóczi úton nem telepítenek fasort a (Keleti felől jövő) villamos helyére. Egy szerencsétlen, de előre jelezhető eseménysorozat révén azonban már a tér déli felének (tulajdonképpen a Népszínház utcai oldalnak) az átépítése is elég lesz ahhoz, hogy a Rákóczi úti villamos végleg ellehetetlenüljön.

Mivel ezek után a Népszínház utca felőli ág direkt átvezetésének már így is lőttek, újra kellene gondolni a Népszínház utcai vonal bekötését a Rákóczi útba – a környék szűk utcáit használva, nulláról újratervezve, benyelve a többletproblémákat és az immár kanyargós vonalon a többlet-utasidőt. S míg ezzel az új, kedvezőtlenebb forgatókönyvvel elkészülne a villamos, addig a mai, irgalmatlanul rossz Népszínház utcai végállomást fenn kellene tartani; mondván, hogy erre már nem költünk, hiszen az eddig is végtelenül húzódó, és fanyalgással övezett Rákóczi útba kötést már csak máshol tudjuk megoldani.

De ha megmarad a csillivilli felújított tér mögött a mai mocskos és zsúfolt végállomás, ami a nagykörúti villamosvonal kocsiszíni meneteinek gyors ki-beállását biztosítandó még távol is van a tértől, előbb-utóbb valaki megelégeli a Rákóczi úti villamosba kötésre való dögletesen lassú felkészülést (van elég ellendrukker, aki lassítson, és van elég, aki megelégeljen), és épülni fog egy, a mai üzemi és utasforgalmi helyzetnek megfelelőbb háromvágányos végállomás a Népszínház utcában. Ehhez jó sok közműkorrekcióra van szükség az utca alatt, milliárdos nagyságrendben kell rá pénzt költeni. És ezzel konzerválódik a Népszínház utcai végállomás – ahonnan indulva, ugye, ezek után már nem lehet átvezetni a villamost a téren.

Ha ezek után bárki el akarná kezdeni kiépíteni a Rákóczi úti villamost, akkor ehhez nem tudna hozzálátni a Népszínház utcai vonal belvárosi kapcsolatát biztosító nyúlfarknyi (egy kilométernél rövidebb) Blaha Lujza tér–Astoria-szakasszal, hanem a másik, jelenleg nem létező keleti ágat kellene behoznia a belvárosba: egészen Újpalotától kellene egy ütemben villamost építeni a belvárosig. Ennek 2014 előtt már tapasztaltuk, hogy szintén milyen ellenszele van; de ha ez sem elég, a drága pénzen átépített Népszínház utcai végállomást is fel kellene ekkor hagyni, vagy a Népszínház utcai vonalat egyszerűen kihagyni a buliból.

Mit kellett volna csinálni ehelyett?

Mint láttuk, a már kész tervek hatalma most nem érvényesült teljesen, hiszen igazítottak a terven: kihagyták belőle a tér közepén levő aluljárólépcső átépítését, a mellette levő kioszkot, illetve a Rákóczi úti, nyíltan villamosellenes alibifasort is. Ha viszont ez lehetséges volt, egyszerűen be kellett volna hozni a villamos végállomását is a térre, a mai szakadt parkolók helyére (mivel régen is ott ment a villamos, valószínűleg a közművek is kompatibilisek ezzel a helyzettel). Ez a triviális intézkedés a mostani állapoton is javított volna, hiszen nagyot csökkentek volna az átszállási távolságok, továbbá a végállomás is szellősebb helyre került volna, és a 4-es és 6-os kocsiszíni menetei sem zavarnák a végállomási forgalmat többé. És ez a kialakítás természetesen megkönnyítette volna a továbblépést is.

Némi szemléletváltásra is szükség lenne, és itt nem csak azokról beszélek, akik eddig is tudatosan akadályozták a villamos (vissza-) építését. A térre való behozatal ellen ugyanis – nem teljesen függetlenül a szalagátvágás utáni sóvárgástól, de ezt most egy pillanatra hagyjuk – egy álprogresszív álérvet is lehetett gyártani. Sok urbanista még most is elhiszi, hogy a városi terek tartalmát ketté kell választani koszos, undorító, de funkcionális részre, és tetszetős, tündibündi semmiségre. A tér közepét, azaz „látható részét” a tündibündi semmiségnek kell uralnia, a funkciót – leginkább a tömegközlekedést – pedig el kell dugdosni a terek perifériáján, hadd avászkodjanak az autót nem használó városiak a rejtett félhomályban, hosszú átszállási távolságokkal, mint valami megtűrt patkányok.

Végre ki kellene mondani, hogy a városi tereken a funkció és az esztétikum egymással összefonódva, egységben kell, hogy meglegyen. El kell oda jutni agyilag, hogy esztétikus tömegközlekedési infrastruktúrát és egyszersmind használhatóan nagyvonalú tereket tervezzünk. Ha bármelyik hiányzik, akkor a tervező megbukott. A funkciótlan szépségek fognak a leggyorsabban lepukkanni, a használhatatlan tömegközlekedés pedig autóba űzi a közlekedőket.

A kívánatos cselekvés másik fele pedig az, hogy a tér mai, kétségkívül nyomasztó állapotán is már nagyban lehetne javítani az úgynevezett „takarítás”, „karbantartás” és „odafigyelés” nevű technológiai folyamatokkal. Aki megnézi a mai állapotokat, és képzeletben térkőre cseréli az aszfaltot, megnyugodhat a jövőt illetően? Tényleg igaz, hogy a problémákat majd megoldja a térkő; az majd vigyáz magára, és takarítja magát? Még a közé szorított zöldfelületeket is fenntartja?

Vagy a városvezetésnek az átépítés után hirtelen tényleg megjön a kedve és a képessége ahhoz, hogy tisztán tartsa a teret? Milyen városvezetés az, amelyik finnyásan bottal se nyúl egy térhez; majd csak akkor, ha ki tudott rá önteni egy rakás pénzt, térkövet és betont? Alkalmas ez a városvezetés bármire is? Mi lesz ekkor a város – nem kevés – még felújítatlan részével?

Valódi zöld fordulatot!

Summa summarum, vannak a villamosnak tudatos ellenségei bőven, és vannak voluntarista építészek, akik behergelhetőek ellene, de azok az igazi bűnösök, akik a Főváros és a VIII. kerület élén ezt a kérdéskört ma is átlátják, azonban Budapest fenntartható jövőjénél sokkal fontosabb nekik egy monstre szalagátvágás még 2022 előtt. Akik takarítani, karbantartani nem tudnak, csak betonozni, és akiknek ehhez a villamosellenes tervek is megfelelnek.

Ha a belváros egyik legfontosabb zöld fejlesztésének, a Rákóczi úti villamosnak nemhogy a gyors megvalósulását, de egyáltalán a megvalósulását sem képesek biztosítani, akkor ezek az emberek mit keresnek a városvezetésben? Miért akartak odakerülni? Hogy az ellenfeleik programját hajtsák végre, csak egy kicsit lassabban? Mindaddig a hatalomra kerülésüket segítő zöld alapelvek árulói lesznek, ameddig nem képesek váltani ebben a történetben (is). Elméletileg még mindig nem késő, de ez a váltás minden nappal egyre nehezebbé lett és lesz ezután is.

(A zöld bukta cikksorozatunk a #korruptkedd tag alatt érhető el a fácsén; további részei következnek.)