Régóta élő kritika ez a Sétáló Budapesttel kapcsolatban; és most a „Számonkérhető Budapesti Döntéshozókat” kezdeményezés hetedik követelésére adott válaszunk viszontválaszaként újra előkerül. Miért nem élünk a főváros jogalkotói és hatósági jogköreivel? Sőt, tehetetlenségünk sulykolásával miért mentjük fel Tarlóst a Városliget eljátszásának vádja alól? Hogy egy fél poént lelőjünk, Tarlóst egyáltalán nem mentjük fel, de a témáról folyó párbeszéd újabb lépéseként összefoglaljuk a főváros mozgásteréről alkotott véleményünket.

Az ellenérvelés alapja az, hogy a városligeti törvény is előírja, hogy a Főváros alkosson városligeti építési szabályzatot (7. § (4) bekezdés), azonban a törvény ennyivel meg is elégszik, nem írja elő, hogy ez a szabályzat milyen legyen. Ez a törvény szövege alapján igaz is lehete, azonban itt „a jogszabály szellemisége” és „a jogalkotó szándéka” valami tökéletesen más. És míg általában ezek a kifejezések a törvény szikár szövegéhez képest valami elvont, magasabbrendű pluszt szoktak jelenteni, ami nem is mindig jut érvényre, itt a helyzet fordított volt: a törvény szövege volt az elméleti konstrukció, a jogalkotó szándéka pedig a kőkemény valóság.

Nemcsak logikai alapként, hanem a történet időbeli kiindulásaként is érdemes visszamenni eddig a törvényig.

Rögtön a fenti szabályozási felhatalmazás után, a 7. § (7) bekezdésében rendelkezik a törvény arról, hogy lényegében Budapestnek semmilyen településfejlesztési stratégiája nem hatályos immár a Városligetben. Ez a bekezdés nem hagy rést a pajzson, a jogalkotásban inkább kivételként alkalmazott módon nem sorolja fel kimerítően a kizárt szabályozói eszközöket, hanem (két konkrétumot leszámítva) általános érvénnyel „a mindenkori hatályos fővárosi településrendezési eszközök szabályait” helyezi itt hatályon kívül. Ezzel együtt a (6) bekezdés által megerősített „szokásos” és máskor nagyon hasznos partnerségi egyeztetések a NER-ben fennálló erőviszonyok fényében körülbelül annyit jelentenek, hogy ezen a területen nem Budapest az úr többé.

Az egészre a törvény 16. paragrafusa teszi fel a koronát: „Budapest Főváros Önkormányzata 2014. június 30-ig állapítja meg a Városligeti építési szabályzatot.” – mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a szabályzatot csak Tarlósék alkothatják meg, de ők is ki lesznek rúgva, ha nem jól dolgoznak. Ne feledjük, a határidő bő három hónappal előzte meg a 2014-es önkormányzati választásokat. Tarlós tehát választhatott: vagy apportíroznak, vagy irány a süllyesztő. Volt tehát formális jogköre ahhoz, hogy az egyeztetésekre ne a kormány igényei szerint készüljön; sőt, az egyeztetéseket széttrollkodva valóban volt formális lehetősége arra is, hogy egy jó építési szabályzatot alkosson, azonban ő inkább túlélni akart.

Mi történnék azonban most, ha egy új fővárosi vezetés fogná magát, és mégiscsak elkezdené széttrollkodni a szabályozást? Miután az építkezésekből több elkezdődött, tervek születtek, s több építéssel kapcsolatos jogszabály is hozzáalakult a helyzethez, méltán hivatkozna a kormány visszamenőleges jogalkotásra, szerzett jogok elvételére, s az ezzel okozott anyagi kárra. Az nyilván nem zavarná őket, hogy ők ilyeneket „odafentről” rutinszerűen csinálnak, sőt. „Amit szabad Jupiternek”-alapon házhoz jönne a precedens arra, hogy a fővárosi önkormányzatiságot radikálisan meg kell nyirbálni. Emlékszik még valaki, hogy a NER egyik első rémtette a Tárcaközi Földrajzinév-bizottság szétzavarása, tagjainak személyes megbüntetése és helyének sóval behintése volt csak azért, mert egy századrangú, elbaltázott repülőtér-átnevezési ötletet korrigálni akartak? Ki kételkedik abban, hogy a Városligeti cirkuszért Orbán Viktor a főváros hulláján is átgázolna? És akkor még csapjuk hozzá a budai várat is, hogy mi még azt is megvédjük, mert akkora szabadságharcosok vagyunk?

Ki állna fel a lovagi torna szabályai szerint megvívni egy gépfegyverrel fenyegető részeg focihuligánnal szemben?

Ne álljunk le a megoldáskereséssel!

Amikor a válaszban mindezek ellenére azt is írtuk, hogy „[m]egígérjük, hogy minden tőlünk telhetőt el fogunk követni a város és a városlakók érdekében e témákban is”, akkor ezt komolyan gondoltuk. Ez az üzenetváltás, ez a párbeszéd is azt a célt szolgálja, hogy ha csak egy lehetőség van, ha csak egy eszközünk maradt is, azt előtúrjuk, és használjuk. Folytassuk a szakmai háttérmunkát – ez a tiszteletteljes kérésünk a ligetvédők és szakmai támogatóik felé, akik nem mellesleg az utóbbi évtized egyik legnagyszerűbb civil kezdeményezését hozták össze Budapesten. Ha nem az egész Városliget megmentése érdekében, akkor annak csak egy részéért. Az mindenesetre még mindig biztosnak látszik, hogy az építési szabályzat saját (elméleti) hatáskörben való egyoldalú módosítása a legveszélyesebb játék, amibe Budapest csak belekezdhet.

Részünkről ez az álláspont azért is fontos, mert amellett, hogy magunk is elkötelezettek vagyunk a számonkérhetőség mellett, azt is ígérjük, hogy ha a programunk ellehetetlenül, Puzsér Róbert lemond, nem kelti azt az illúziót, hogy elintézi azt, amit nem tud, nem veszi fel érte a meg nem érdemelt gázsit. Emiatt sem engedhetjük meg magunknak, hogy rögtön olyat ígérjünk, amiről tudjuk, hogy a lehetetlennel határos – ha nem teljesen lehetetlen. Ekkor jószerével annyi lenne a programunk, hogy az első napon lemondunk, de magunkkal rántjuk Budapest önkormányzatiságának maradékát is.