Végre, végre, végre! Vagy inkább: sajnos, sajnos, sajnos! Lezárult a Blaha Lujza tér felújításának közbeszerzési tendere, amit pont az indulása óta kritizálunk, és e kritika bármekkora hullámokat kavart is, olyan tevőleges politikai szereplő, akinek egyszerre elég akarata és befolyása lett volna a folyamat irányának megváltoztatására, nem akadt. A hepaj arra elég volt, hogy elhangozzék a „de nem is”, a „nem is úgy” és a „majd figyelünk”, de ez a tervek lényegén sose változtatott. 

Felfordulás!

Elhisszük, hogy az átalakítás villamosellenes élét és annak visszafordíthatatlanságát garantáló, meglehetősen egyoldalú nézőpontok (ez a méretes lóláb valahol még mindig kilóg) mellett vannak olyan szereplők is a történetben, akik komolyan gondolják, hogy „de nem is”, meg azt, hogy „nem is úgy”, és esetleg azt is, hogy „majd figyelünk”; de a legerősebb késztetés mégis lesöpör minden ellenérvet: a mai városvezetésből is sokan szeretnének villamost, de a villamos nélküli átalakítást vállalható árnak tartják a szent cél, a 2022-es kampányban esedékes – már ha ennyi késés után is meglesz – szalag- és népátvágás érdekében. 

A mindennél profánabb szent cél és az, hogy az urbanisztika komplexitását sokan csak szavakban tudják képviselni, agyonnyomta a helyes megoldást. De ha már a komplexitásnál tartunk, hadd térjünk ki a kérdésnek két icipici aspektusára e szomorú megemlékezés keretében! Az első: mi lesz, ha „megjön a város esze”, és nemcsak a villamos ügye kap erőre, hanem ugyanabban a pillanatban megszűnik a mostani projekthez hasonló kész helyzetek miatti örökös halogatás is, és belevágunk? A második: sikerült minden kétséget kizáróan kiválasztani a legjobb ajánlatot az építési közbeszerzésen? 

Nem baj, ha valami feleslegesen épül? 

Az építésnek elég nagy ökolábnyoma van (a híresen komplex urbanisztika egy újabb rétege: a zöld közhelyeken túlmenő fenntarthatóság). Ezt tudjuk, miért hagyja figyelmen kívül egy, a XX. századi gazdasági növekedésben, műszaki megoldásokban gondolkodó ország- vagy városvezetés, de hogy kétes esetben miért kockáztatja meg egy magát zöldnek nevező garnitúra, azt nem. Márpedig, ha a fent említett módon „megjön a város esze” (például ha csak egy picike hangunk lesz a következő városvezetésben), akkor a ma épülő Blahát el kell tirhítani a villamos útjából. Ha benne leszünk a következő városvezető ciklus kezdésében, akkor azt mi is légkalapáccsal fogjuk kezdeni, mert erre kényszerülünk. 

Sőt, ha a mai főpolgármester nemcsak „zöld”, hanem ezen felül még „a kompromisszumok mestere” is, akkor különösen nem érthető, hogy a tér mai terveivel kapcsolatos felháborodás miért nem érdemelt valódi társadalmi vitát. Lehet, hogy azok a bizonyos mesteri kompromisszumok nem a város érdekében köttetnek meg. 

Az például egy nagyon zöld kompromisszum lett volna, ha a meglevő teret már 2019 végétől elkezdik takarítani, a zöldfelületeit gondozni, a hajléktalanjait a – politikusaik és a jobb politikai szövetségeseket érdemlő szakembereik részéről szintén fontos üzenetként szolgáló – megfelelő ellátó-gondozórendszerbe beterelni. Ekkor egyrészt megláttuk volna, mire képes a meglevő tereink tisztességes gondozása építés nélkül, másrészt közben igenis meg lehetett volna csinálni a korszakos vitát arról, hogy engedjük-e a teljesen téves forgalmi modelleken alapuló 1972-es villamosmegszüntetés szellemét tovább garázdálkodni Pest belvárosában, vagy végre a múlt helyett átállunk a jövő urbanisztikájának képviseletére. 

Mivel a kérdés tisztázása nem történt meg, újabb 40 évre ideiglenesen itt állomásozik a buszcsorda. Vagy jön a légkalapács. 

Ha már felesleges (káros), legyen jó a haveroknak! 

Azt mondta még Orbán Viktor 2010-ben, hogy „kis többség, kis változás, nagy többség, nagy változás”. A háztáji ellenzék ebben is követi a nagy vezért: kis felhatalmazás, kis konc. Miközben országosan az ezermilliárdos korrupcióról olvasunk és beszélünk nap mint nap, itt – úgy tűnik – ez a kis hárommilliárdos tétel csúszott valahogy a baloldal holdudvarának zsákjába (a végtelenül komplex urbanisztika egy másik, sokszor rejtett rétege: a jó vagy kevésbé jó városkormányzás, várospolitikai kultúra). 

A közbeszerzési felhívásra – ahogy a nagy könyvben meg van írva – egyetlen ajánlattevő jelentkezett, azaz nem volt verseny (fogalmazhatunk ekkor persze úgy is, hogy így már valóban sikerült a legjobb ajánlatot kiválasztani). Sajnos, a közbeszerzések világában ez nagyon sok esetben így szokott lenni, de ami a legérdekesebb az egészben, az az, hogy ezt a tenderkiírók olyan kritériumokkal (pontozással, alkalmassági feltételekkel) szokták elősegíteni, amelyek jogilag rendben vannak (vagy csak véletlenül mindig így sikerül…). Sajnos, aki az egyes beszerzési piacokat ismeri, az ezt könnyen meg tudja tenni; a kicsi, pár céges piacokon (sok van ilyen a köztérépítésen túl is) könnyű az egy jelentkezőre szabott, de formálisan rendben levő tenderkiírások kifaragása. 

A jelen esetben az olvasható ki a felhívásból, hogy a magas ajánlati biztosíték (20 millió forint) és a törvényi limiten jócskán belül levő, de mégis nagyon szigorú alkalmassági referenciafeltétel-rendszer már eléggé megrostálta a mezőnyt ahhoz, hogy itt most a ringben maradó néhányból végül az a szereplő kerüljön a fazékhoz közel, akit a baloldal szívesen lát (ehhez viszont az is kellett, hogy a NER mindenre alkalmas legnagyobbjai is lelépjenek – vagy mert ennyi macera után otthagyták ezt a nekik kicsi projektet, vagy mert egy kis belső információszerzés után el se kezdték a nem kis munkát jelentő ajánlattételt összeállítani, vagy mert valami égi jel hatására elengedték a háztáji ellenzék koncát – hiszen nekik is kell enni ahhoz, hogy 2022-ben meglegyen a népek csatája!). Persze, a vége már csak feltételezés, hiszen lehallgatott beszélgetésekkel, gőzzel felbontott és visszaragasztott emailekkel, valamint a NER-es cégvezetők telepatikusan kifigyelt gondolataival nem szolgálhatunk; de végül az egyetlen ajánlattevő akkor is egyetlen ajánlattevő. 

A referenciák szigorúságához egyébként nem is azok volumene járult főleg hozzá (a most elvégzendő munkához hasonló referenciákat jellemzően 60%-os méretben kellett felmutatni, tehát ha itt mondjuk ezer m² térkövezés van, akkor 600-at; s a törvényi maximum 75%), hanem az, hogy ezeket mind-mind kizárólag városi tér komplex felújítása keretében kellett felmutatni. Tehát ha egy cég vagy egy konzorcium sokkal több aszfaltozást, térkövezést, csatornázást fel tudott mutatni referenciaként a szükségesnél, de ezek mellékutcákban, magánterületeken stb. történtek, az most semmit sem ért. Úgy látszik, van a „köztér komplex építésének, felújításnak” egy olyan speciális piaca, amire – akár megvolt rá valójában egy cég vagy cégcsoport műszaki alkalmassága, akár nem – kívülről ezen a tenderen sem lehetett belépni.