Védjük meg Budapestet! Mitől is? Teljesen nyilvánvaló, hogy Párhuzamos György és a mellé szegülő birodalmi központ ármánykodásaitól, aki – mint az közismert – kivándorlók millióit telepítené ki ebből a szeretett városból, ami kizárólag a budapesti családoké, akik 2019-ben egy fülkeforradalomban döntöttek pontosan és csakis arról, hogy. 

Kivándorlók milliói. Ez veszélyes! 

De egy másodpercre fordítsuk komolyra a szót, és távolodjunk el a „relativizáljunk mindent, abból baj nem lehet (vagy de)” álláspontjától! Pártatlanul és objektíven is (amennyire ez lehetséges) meg kell állapítanunk, hogy Magyarországon belül az önkormányzatok (nem csak Budapest) kivéreztetésének és igazságtalan terhelésének szándéka sokkal határozottabban tapintható, mint az Európai Unión belül Magyarországé; sőt, az EU-s relációban még az egyes „elnyomó intézkedések” tartalmi alátámasztottsága is megjelenik. Még tovább menve: Magyarország vezetése valóban (vagy vérmérséklettől függően: sokkal jobban) rászolgált arra, amit végül az egész ország kap meg. 

Ugyanakkor ez a különbség mind-mind nem ér semmit, de semmit, ha az egész csupán egy újabb díszlet a hideg polgárháborúban. Noch dazu ez a díszletfunkció egyben annak deklarálása is, hogy a panaszkodó fél jobban szeret panaszkodni, mint a valós problémamegoldással foglalkozni, polgárai közvetlen javát szolgálni. 

Budapesti konzultáció! 

Ezzel a „munka helyett védjük meg” tálalással Budapest vezetése odahelyezte magát a NER-es szabadságharcos kommunikáció mellé. Nem tartja magát annál többnek, és tudomásunkra hozza, hogy nincsenek is magasabbra törő igényei annál. Nem mellesleg az egész cirkuszban részt vevő közönséget is ugyanúgy lenézi. Arról már nem is szólva, hogy ha egy városvezetés mindenféle jogvédelem, nyitottság, demokráciaféltés és sok-sok zöld, zöld, zöldség hangoztatásával nyer választást, aztán pedig állandó siratóasszony-üzemmódba kapcsol a hiányzó (elvont) források miatt, akkor abba hogyan fér bele hat vagy hétszázezer háztartás körbespammelése papírlevelekkel. Persze, tudjuk, hogy hogyan, és pont ez a baj: úgy fér bele, hogy a nagy ellenfél is ezt csinálja. 

A budapesti konzultáció „kérdései” 

 
A kép erdetije innen. 

A brüsszeli szabadságharc és a köré kerített konzultációs kérdésekbe csomagolt propaganda tehát folytatódik, csak mulatós hangszerelés helyett a veresegyházi asszonykórus által megtámogatott diszkós stílusban. Mi lenne, ha egy pillanatra visszakapcsolnánk mulatósra? Így nézne ki a kérdéssor: 

A fontos kérdés úgy elsikkad, mint tű a bullshitkazalban 

Eközben az egész jelenség tartalmi alapjául szolgáló lánchídi kérdés teljesen elsikkad. Sőt, nemcsak elsikkad, de kitárgyalatlan, az élhető, fenntartható várost propagáló közéleti jelenségként kihasználatlan marad. Hogyan lesz ez így megalapozott döntés a hídról? Hogyan készíti elő a még olyanabb városzöldítési lépéseket? Míg a nemzeti konzultációk teljesen használhatatlan és nyílt titokként fals eredményét érvényre juttatja a kétharmad nyers ereje, mennyit fog érni a fővárosi vezetés kezében ennek a „lakógyűlésnek” a hasonlóképpen vitatható eredménye? (Nem mellesleg a puszta elnevezés önmagában már értelmezhető paródiaként.)

A folyamat eredményes lebonyolításának az abszolút minimumfeltétele lett volna, hogy kifejezetten a Lánchíd kérdésére koncentrálva, a lehető legtöményebben azt felhozva tényleg a lényeg alapján döntsenek a lakók. Fontos lett volna, hogy lássék, a budapestiek értik és szeretik az új lánchidat, elfogadják a fontosságát. A téma felhigítása, elsikkasztása ezzel szemben nyilvánvalóan azt a célt is szolgálja, hogy valódi döntés helyett ezt a kérdést is be lehessen söpörni a hideg polgárháború kulisszái mögé. Így lesz kétszeresen előre borítékolható a preparált kérdésekre adott válasz, és emellett a fenntartható város helyett ez az ügy is a polgárháború üzemanyagává válik. Nem véletlenül: a háború a jó biznisz, nem a munka.

Megjegyezzük és bevalljuk: mi nem kérdeztük volna meg a lakókat erről külön, hiszen egyszerű logikai tény, hogy az új Lánchíd az érdekükben áll (ahogy a pesti rakpart autómentesítése és a belvárosi villamosvonalak) – még akkor is, ha a kommunikáció, a megszokások és a marketing ezt ezzel teljesen ellentétes színben is képes feltüntetni. Nem álkérdésekkel kell bombázni a lakókat, hogy ők aztán megadják áljóváhagyásukat ahhoz, amit valójában nem is biztosan támogatnak, hanem az utolsó utaskilométerig ki kellett volna használni az új Lánchíd képességeit. Ki kellett volna taposni belőle az összes lakosságbarát átszervezési lehetőséget (erről mi sokat pofáztunk itt is). Nemcsak azért, hogy ezt látva aztán saját jogon népszerűvé váljék, hanem azért, mert a városvezetés dolga a polgárai boldogulásának javítása. 

A választáson kellett volna az új Lánchidat is tartalmazó világos és konkrét zöld programra jóváhagyást kérni, nem egy részben polgárháborús bullshitet lobogtatni, hogy aztán ne tudják, hogy a szavazóik tényleg azt akarják-e, amit ők. Mi is behúzzuk végül majd az ikszet az új Lánchíd mellé (remélhetőleg lehetséges a többi kérdés üresen hagyása), hiszen támogatjuk ezt a kérdést, valamint a társadalmasítási folyamatokat is helyeselni szoktuk (ha a konkrét megvalósításukat nem is). De mit fog ez számítani? Borítékolható a preparált kérdésekre adott válasz, borítékolható a válaszadók politikai alapon hozott döntése, borítékolható a városvezetés szándéka, borítékolható a társadalmasítási folyamat súlytalansága. 

Ehelyett is a lényegen kellett volna dolgozni. 

A viccből is viccet csinálunk! Természetesen ezzel már túl is toltuk, de mit tegyünk, ha ez a korszellem?

Szóval támogassátok ti is az új Lánchidat, de ne azért! Nézzetek a kulisszák mögé, értsétek a lényeget, követeljetek még több fenntarthatóságot, és ostorozzátok az áltársadalmasítást!