Ezért aztán fogok kapni a pofámra, de akkor is: ha adott egy helyzet, ami finoman szólva senkinek sem a szíve csücske, nem lehetne az ellene való folyamatos és hasztalan, erősen váltakozó hevű küzdelem helyett valahogy az előnyünkre fordítani? Ha a lomtalanításban turkáló emberek tevékenysége szúrja a szemünket, akkor egyrészt vegyük észre, hogy nem velük, hanem ez esetben is magával a lomtalanítás mai rendszerével van a baj; másrészt gondolkozzunk el azon, hogy akár ők is résztvevői lehetnének egy sokkal hatékonyabb és zöldebb hulladékgazdálkodási rendszernek!

Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta – gazdátlan, gondtalan szeméthegy valahol mostanában

A mai lomtalanítás valójában egy éves rendszerességgel,megrendezett szemétfesztivál. A szürke hétköznapokon nagyon óvatosan és langyosan de már itt-ott meg-megcsorbítgatott szeméttermelési szabadságunkat éljük ki a maga teljességében e szilaj ünnep során, amikor pár napig nemcsak stikában dugdossuk a szétválogatható, újra használható szemetünket a véges vegyeskukába – köpve az előírásokra, mások hulladékcsökkentő munkájára és a már széltében-hosszában mindenhová eljutó ökológiai válság hírére –, hanem a nyílt utcán dobáljuk hatalmas és a legkevésbé sem tudatosan kezelt halmokba mindazt, ami itt és most, ebben a pillanatban felesleges. Ilyenkor az előírások is – mint például, hogy a sitt vagy a válogatható szemét kirakása tilos – csak viccnek vannak. Az pedig, hogy máshol, máskor és máshogyan mi lehetne hasznosítható, még kevésbé érdekes. Fesztivál van!

Annyira elönt minket ilyenkor a fesztiválhangulat, hogy kitárt karokkal várjuk a szomszédokat is: hordja ide más is! A szomszéd kerületből, vidékről, vállalkozásoktól – nem számít. Ez nem zavar senkit, hiszen e féktelen ünnepben nem is csinálnak ők mást, csak a testvéreinkké válnak. Ők is ünnepelnek! Zavarnak viszont minket azok, akik megpróbálnak elvinni valamit a fesztiválból. Hogy merik? Gyanús alakok! Egyébként is hangosak és ráadásul vannak. Pedig ők is csak a fesztiválra jöttek, csak máshogy ünnepelnek.

Mint azt a filmtörténelem második legjobb pillanatszereplőjétől tudjuk, „az egész világ egy hatalmas vécé”; ez a csinos vécécsészehalom viszont biztos, hogy a világ egy másik részéből, nem a helyi lakosságtól van

Valójában mind a lakosság által megtűrt – és „csak” az FKF-nek gondot okozó – szemétimport, mind a teljesen szabálytalan és korlátlan szemétkeverés, mind a lakosság gyűlölete által övezett lomizás ugyanarról a tőről fakad: a fesztiváljellegből. Ilyenkor gyakorlatilag bárki bárhova bármit lerakhat, mivel egész városrészeket ellenőrizni egyszerűen lehetetlen, és ugyanígy bárki hozzá is férhet a halmokhoz. Sokan nem is a saját házuk elé teszik – főleg, ha illegális dolgot tesznek ki –, s mivel a nagy tömegben az utcára tett szemét azonnal gazdátlanná válik, kész a végtelen szabadság. Aztán az egyik embert, aki – rosszhiszeműen – él a szabálynélküliséggel, megtűrjük, a másikat pedig, aki mégiscsak az ebben a formájában már csak égethető hulladék egy részének újrahasznosításából próbálna élni, gyűlöljük.

A rendszert magát pedig, ami önmaga minden kapcsolódó probléma valódi oka, kitartóan szeretjük.

Mi lenne a megoldás? 

Az első és legfőbb változtatás a házhoz menő lomtalanítás bevezetése kell, hogy legyen. Ne legyen minden évben egy egész kerületes szemétfesztivál, hanem minden helyi előfizető évente egyszer legyen jogosult arra, hogy egy egyeztetett időpontban kijöjjön hozzá a kukás elvinni mindent, amit ki szabad tenni. Miután ilyenkor az egész környék helyett egyszerre csak egy-egy háztartás lomtalanít, pontosan tudható, kihez tartozik a szemét, s emiatt kikényszeríthető minden szabály betartása is. Ha papírt, elektronikai eszközt, veszélyes hulladékot tesz ki, nem viszik el; és mivel tudható, kié az el nem vitt szemét, a gazdája kell, hogy intézkedjék felőle. 

Nem lenne lehetséges a szemétimport sem, hiszen nem tudni, hol kicsi éppen a rakás (emellett a lomtalanító háztartásnak is érdeke lenne, hogy ne az utcán halmozzon). Ez a módszer tehát, ami elvileg semmilyen korlátozást nem jelent (ugyanazt szabad kitenni, mint ma), gyakorlatilag jelentős szigorítással jár: minden szabályt be kell tartani. (Ilyen se volt még Magyarországon...)

Azért a lomtalanításnak ma is vannak szabályai! Elméletileg. Gyakorlatilag ez a megállapítás csak vicc volt.

A házhoz menő lomtalanítással kiküszöbölhető lenne a lomizás is, hiszen ahol nincs fesztivál, oda széltében-hosszában tódulni sem érdemes. Ez is egy megnyugtató megoldás lehetne, s tőlünk nyugatra (illetve Magyarország egy-két vidéki szolgáltatójánál) így is történt. Megszűntek például a bécsi lomitúrák is, amelyeket volt, hogy már pénzért szerveztek a „beavatottak”. És itt, ezzel a szervezettséggel jutunk el, a lomizás visszásságaihoz, amelyeket eszem ágában sincs védeni vagy átmeneteni, ugyanakkor ha belátjuk, hogy a lomizás problémáját mi magunk generáltuk, s belátjuk azt is, hogy rendezettebb formában, esetleg értelme is lenne, elgondolkodhatunk azon, hogy hogyan válhat ez mindenki számára előnnyé: egyszerre a lomizók legális megélhatésévé, illetve a zöldebb Budapest egyik részrendszerévé.

A házhoz menő lomtalanításba ugyanis tulajdonképpen a lomizók is bekapcsolódhatnának – persze ha vállalják, hogy betartanak pár új szabályt. Hogy pontosan hogyan osztaná ki az FKF a lomizási engedélyeket, azt egyelőre merészség lenne konkretizálni (például akkora kauciót kell letenni, amit nem sokan tesznek meg, vagy valamiféle versenytárgyalást rendeznek, vagy egyszerűen kimegy a terepre az idei utolsó szemétfesztiválokon pár hulladékos hivatalnok és szociális munkás, és beleválogatnak a népségbe), de az új szabályok ezek lennének: 

• Nem bontanak, ütnek szét a helyszínen semmit, viszont a szétütött darabokkal versenyképes árat kapnak az FKF-től (vagy partnereitől) az elektronikai, fémtartalmú stb. hulladékért átvételkor. 
• Kiválogatják azt is, ami számukra nem értékes, de azért is kapnak egy vállalható átvételi árat – cserébe nem „hamisítják” más forrásból az átvett szemetet (ezt a leadó háztartáson keresztül ellenőrizni lehet). E szabály miatt bizonyos egyéb, alapból máshova való hulladékok is megengedhetőek lennének a házhoz menő lomtalanításban, például korlátozott mennyiségű sitt (nehéz lenne elcígölni a kevés hulladékudvarba, és ott is csak gondot jelentene), nagy mennyiségű könyv vagy papírdoboz (nem férnének a papírkukába), nagydarabos műanyag (túltelítené a sárga kukát), elektronikai hulladék (tudatosan jól gyűjthető így is) stb. 
• Nem viselkednek bunkón, nem mennek be sehova kéretlenül, felseperik maguk után az utcát, cserébe kérésre ők pakolhatnak ki bárhonnan, jattot is kaphatnak érte. Szintén szabad a használható dolgokat elvinniük, eladniuk (erre egyébként az FKF ma is fenntartja a Szemléletformáló és Újrahasználati Központok két tagból álló „hálózatát”, de központosítva nem túl hatékony a rendszer). 
• Alvállalkozóként, megbízottként vagy hasonló státuszban kapnak igazolványt az FKF-től, és az FKF felelősséget is vállal értük, azonban az első szabályszegés után repülnek a rendszerből.

Több adófizető állampolgár, rendezettebb viszonyok, hatékonyabb újrahasznosítás: a lom már a kapun kilépve „értő kezekbe” kerülne. Azon előfizetők számára, akiknek nem jön be, hogy az immár jogilag rendezett lomisok bejönnek a kertbe, továbbra is rendelkezésre állhatna a szintén házhoz menő, de szigorúbb korlátok közé szorított (a lomizással kilényegíthető hulladékfajták ekkor tilosak lennének), „igazi” kukások által végzett lomtalanítás. Ugyanúgy évente egyszer. 

Az egészben az a szép, hogy – például az időalapú tömegközlekedési jegyekhez hasonlóan – nagyjából egy fillérbe se kerülne az átalakítás. A házhoz menő lomtalanítás bármelyik formája csak csökkenti az FKF-hez jutó válogatatlan hulladék mennyiségét, és az éves szemétfesztiválnál kevesebb erőforrással, közterületi konfliktusok nélkül megszervezhető lenne.