Semmire se vágytunk jobban, és folyton arra törekedtünk, hogy programokról, tartalmakról legyen szó a főpolgármesteri versengésben; ne pozícióharcok, kicsinálások és vádaskodások szarosvödrei repkedjenek a levegőben. Ezért már azt is eredményként könyveljük el, hogy végre ebbe az irányba mozdul a licit. Azért is jó az elő-előkerülő programtartalmakról vitatkozni, mert itt végre nem 100%-os ellenfelek vagyunk. Ahogy a Sétáló Budapest programját felkínáltuk „lenyúlásra” bárkinek, úgy mi is szívesen osztályozzuk ellenfeleink megnyilvánulásait: mi az, amivel egyetértünk, mi az, amiben különbözünk.

Határozottan jónak látjuk, ha a Budapest-víziókból (remélhetőleg egyre többől és egyre tartalmasabbakből) kialakul egy közös minimum, és ezen felül igenis névvel kell vállalni a különbözőségeket. Ezt tulajdonképpen nem is kellett volna külön leírni, hiszen a kudarcba fulladt előválsztási tárgyalásokon is az egyik feltételünk volt, de jelezzük, hogy ha egy kis késéssel mégis elérjük, nem szomorkodunk.

A Karácsony Gergely legutóbbi sajtótájékoztatóján elővezetett állatvédelmi csomag egy jó alapmondásokból összegyűjtött, de kár hogy programszerűen ki nem dolgozott csomag. Egyetértünk vele, és ha visszamehetnénk az időben, mi is szívesen írnánk bővebben egy-két ötletéről. De most vegyük tételről tételre, hogy hogyan állunk a konkrét ígéretekhez, mit tartunk a minimum részének, vagy esetleg mit gondolunk egy kicsit másképp!

Photo by Krista Mangulsone on Unsplash

Korszerű állatmenthelyek

Egyetértünk, és azt, hogy a programban konkrétan nem említettük, elüthetnénk azzal az olcsó poénnal, hogy túl sokat foglalkoztunk az embermenhelyekkel, de inkább nem tesszük. Egy másik aspektusból árnyaljuk a kérdést. Mivel rettentő vékonyan kell, hogy fogjon a költségvetési ceruza, az állatmenhelyek létesítését és fenntartását tipikusan olyan területnek gondoljuk, ahol a civilek kezdeményezőkészségének helyet kell adnunk – tehát a konkrét stratégia és cselekvési terv átmegy a közösségi önkormányzás területére.

Sokat foglalkoztunk ezzel, és nemcsak a bátorítással, a hatékony becsatornázással, hanem azzal is, hogy később ne használjuk ki, ne szürkítsük önkormányzati szervvé ezeket a szervezeteket. Tehát jól körülbástyázott elképzeléseink vannak arról, hogy a hiányzó költségvetési forintokat hogyan pótolhatjuk a civilek elkötelezettségével és egy optimális, mindkét fél számára fenntartható munkamegosztással.

Azzal is ki kell egészítenünk ezt a programpontot, hogy a korszerűsítés, a színvonal emelése abszolút támogatandó (hozzátéve, hogy a kapcsolódó ellenőrzések színvonalát is emelni kell!), ám óvatosan kell bánni a menhelyek, férőhelyek számának emelésével. A menhely nem szabad, hogy vonzó lehetőséget, alternatívát jelentsen a felelőtlen gazdik számára, mert ez éppen ellenkező hatást vált ki, mint szeretnénk (pl. kóbor állatok helyett közepesen megunt vagy akár a tenyésztésben kifáradt állatok elfekvőjévé, öregotthonává válhat a mehely. Ha a lehetőségek száma emelkeik, a gazdik legálisan és könnyű szívvel kiszervezik a felelősséget.

Ivartalanítási program, az embertelen állattartás (pl. kényszerszaporítás) elleni fellépés

Itt is tökéletesen egyetértve a szakpolitikai tartalommal, egyrészt a civilek figyelőhálózatainak intenzívebb bevonása a kulcs, másfelől a különböző embertelen bánásmódot jelentő viselkedések kapcsán fontos felderíteni, hogy ezek mennyire tudatosak, vagy alkalmasint mennyire csak az általános gyakorlatok hanyag átvételei. Erre azért van szükség, mert a több más problémánál hangsúlyozott kettős stratégiát kell itt is alkalmazni: a gyors, de kevésbé tartós megoldás a zéró tolerancia, míg a paletta másik szélén a tudatformálás áll.

Bármennyire vérlázító dolgokról esik itt szó, és bármennyire szükség van az azonnali heves válaszra, a másik véglet sem hanyagolható el; az állattartók társadalmában kell közmegegyezéses előre mutató folyamatokat elindítani.

Általában sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapjon a felelős (hobbi-) állattartás, a gazdik tudás- és felelősségszintjének növelése, lásd a friss bécsi példát. A gazdikat fokozatosan de határozottan rá kell szorítani erre viselkedésre, természetesen a bátorítás, ösztönzés mellett (itt is az „ostor és répa” elvét alkalmazva). Az önkormányzati pénzből gründolt gazditámogató ivartalanítási programok mellett el kell indítani fővárosi szinten a macskák kötelező chipezési programját, jelenleg ugyanis a macskáknak nincs regisztrált gazdijuk, a „hozzátartozást” legfeljebb a szomszédok és az állatorvos tudja – ha tudja –, s mindeközben a kóbor macskák predációja toronymagasan vezeti a védett madarak és kisemlősök erőszakos halálát okozó tényezők listáját (vö. madár- és denevérbarát város).

A kóborló állatok ivartalanítását ugyanakkor az állatorvosok által a legmegfelelőbbnek tartott Trap-Neuter-Release (TNR) – befogás-ivartalanítás-elengedés módszerrel szükséges folytatni – ebben valóban fontos lenne az állatorvosi rendelők bevonása, támogatása. Általában is javasoljuk az „állatvédelmi charta” eme pontjainak részletesebb kidolgozásakor az állatvédő szervezetek mellett az Állatorvosi Kamara bevonását az érzelmi és szakmai érvek közti egyensúly megőrzése végett (például a TNR mint túl lassú eredményt hozó módszer szakmai körökben vitatott a kóbor macskák esetében, ugyanakkor a drasztikusabb eljárások borítékolhatóan a stratégiát ellehetetlenítő társadalmi elutasításhoz vezetnének).

Méhbarát város

Ez kioperálhatatlan része a Sétáló Budapest programban leírtaknak is, hiszen például amikor arról beszélünk, hogy nem maradékelven lezüllesztett zöld foltocskákra, hanem igazi, robosztus ökológiai szolgáltatást nyújtó zöldinfrastruktúra-hálózatra van szükség Budapesten, akkor például a különféle beporzórovarok adekvát életterének biztosítása is része ennek a célrendszernek. Sőt, ha továbbmegyünk, a városi méhészkedés a városi kertészkedés egyik világszerte terjedő ága, amelynek a fővárosban is vannak lehetőségei. A közhiedelemmel ellentétben a városi méz nem egészségtelen, sőt még egészségesebb is lehet, mint a vidéki: maradék növényvédőszer-tartalma ugyanis alacsonyabb.

A szúnyogirtás témája az idei szúnyogos nyáron nagyon népszerű. Természetes, hogy a Sétáló Budapest programban részletesen foglalkozunk a kérdéssel. Itt ismét a „jó megoldás nem drágább a rossznál” alapelvünk kerül elő. Mint írjuk: az előrejelzéseken alapuló, tervezett, szelektív szerekkel végzett szúnyoggyérítés a lakosság számára is elfogadhatóbb. Evidens, de azért érdemes hangsúlyozni, hogy az úgy nem működik, hogy a szúnyogok mind tűnjenek el, a fecskék viszont maradjanak. A gyérítés mellett élni kell a „leghagyományosabb” eszközök: a szúnyogháló és a szúnyogriasztó nyújtotta lehetőségekkel is.

A szúnyogirtás fenti alapelvei egy még általánosabb alapelvbe is be vannak ágyazva: a növény- és állatvilágot károsító vegyianyagok használatát korlátozzuk, a gyomirtók használatát például meg is szüntetjük. A biológiai kártevőirtás tehát kiemelt célunk – melynek keretében újra szót kell ejteni a patkányhelyzetről is, ahol sajnos rendkívül súlyos probléma, hogy a korábbi kiváló helyzet, ami tágabb teret adott volna a hagyományostól eltérő módszerek kipróbálásának, megszűnt, és ezért egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik, hogy rövid távon visszatérjünk a konzervatív módszerekhez (az „atombombához”).

Madár- és denevérbarát város

Ez is szorosan hozzátartozik a zöld infrastruktúra ökológiai szolgáltatóképességéhez, elválaszthatatlan része annak – azonban programunkban több más aspektusban, igen részletesen beszélünk róla. Figyelmet kell fordítani az élővilágbarát módszerek alkalmazására a panelfelújítások alkalmával, a fény- és zajszennyezés kordában tartásakor, és természetesen a kémiai kártevőirtás fentebb említett korlátozásakor is.

Valamennyi lakóövezet-típusban, a panelektől a kertvárosig meg lehet és meg is kell találni azokat az élővilágvédelmi praktikákat: madár- és lepkebarát kertek kialakítását, madár- és denevérvédelmi berendezések telepítését, amelyekkel a lakókörnyezet természeti sokfelésége növekedhet – mindannyiunk javára. A madárbarát város kialakítása, illetve a városi élővilág felmérése, monitorozása tipikus közösségi feladat, továbbá kiváló lehetőség a citizen science gyakorlására, a megfelelő szakmai háttér pedig természetvédelmi civil szervezetek és tudományos műhelyek bevonásával biztosítható.