„A Sétáló Budapest emberközpontú és zöld szemlélete az önkormányzás szervezetében elsősorban úgy jelenik meg, hogy az öncélú jelenségeket, a titkolózást, a mesterséges szervezeti széttagolódottságot, valamint a polgárok világától való elkülönülést felszámoljuk. Budapest nem létezhet a saját kerületei és az agglomeráció nélkül. A Sétáló Budapest nem nélkülözheti saját polgárainak tettrekészségét sem. Véget vetünk a polgári kezdeményezéseket, a civil kontrollt tagadó pökhendi „szakértőségnek” és hivatalnokoskodásnak. A közélet tisztasága mellett a közterületek tisztaságára, az egész város biztonságára is odafigyelünk. A növekvő jelenlétű önkormányzati rendészetek biztosítják azt a biztonságérzetet, amire a lakosságnak az élhető városhoz éjjel-nappal szüksége van.”
A Sétáló Budapest első programpontja A fővárosi önkormányzás szervezeti kérdései címet viseli, amely első hallásra rendkívül száraznak és unalmasnak hangzik, pedig ahogy a bevezetőből is kiolvasható, minden budapesti lakost érintő témáról van szó. Arról, hogy mit tartalmaz ez a programpont Bodrog Zoltánt kérdeztem, aki a Sétáló Budapest programalkotását vezette.
Beszéljünk egy kicsit rólad. Ki Bodrog Zoltán?
Az talán kevésbé érdekes, hogy ki vagyok én. Eleve az a műfaj, amiben én utazom, az egy háttérbe szoruló műfaj. A tartalomalkotás, a valódi politikai célok kijelölése mindig háttérbe szorul, a hatalom megszerzésének módszereihez képest, a taktikához képest. Én az LMP-ben politizáltam, politizálok már az alapítástól kezdve és ez ott is elsikkadt. Pedig az LMP-t is pont azzal az igénnyel indítottuk, hogy itt aztán tartalomközpontúság lesz, tényleg meg van indokolva, hogy miért akarunk hatalmat szerezni és nem lesz ciki politizálni, mert a helyes zsinórmérték mentén csináljuk. És mégsem. Az a feladat, amit én rendszeresen el akartam vállalni, és el is vállaltam alkalmanként, hogy a tartalmat hozzuk létre közösségi módon. Mindenki hozzá tud járulni és a végén egy egységes egész lesz. Ez sajnos elsikkadt, és az egységes egész a végén legjobb esetben is a fiók mélyén végezte. Ezt a víziót nem adtam fel és ezt próbálom meg a Sétáló Budapestnél is csinálni. A Sétáló Budapest azért egy nagyon jó kezdeményezés, az a legnagyobb erőssége, hogy erre tesz egy újabb kísérletet. Sokan tettek erre kísérletet, hogy eladják magukat újszerű, hiteles, a régi rosszat meghaladó progresszív erőként, de senkinek sem sikerült eddig. Sem az LMP-nek, sem a Momentumnak. A Sétáló Budapest tulajdonképpen Budapest vonatkozásában egy ilyet próbál megcsinálni, és eddig messze hitelesebb belülről nézve is, mint az eddigi próbálkozások.
Te egy 4 gyermekes családapa vagy, aki kisgyerekként Nagytétényből indult, Budakeszin nőtt fel és most is a XXII. Kerületben, Budafokon laksz. Mit lehet tudni a hátteredről? Hogy jutottál a politikába?
A politikába úgy kerültem, hogy a közlekedés ügyével kezdtem el foglalkozni. Engem alapvetően a közlekedés azért kezdett el érdekelni, mert a fenntartható város érdekelt, és ugye akkor a 2000-es évek tájékán úgy gondoltam, hogy a közlekedés a legfontosabb vonatkozása. Ezzel ma is egyetértek, csak nem annyira egyedülálló módon, mint akkor gondoltam. Visszatérve a kérdésre, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületbe kerültem bele az Indexen fórumozó közlekedésbarát közéletből, onnan pedig együttműködések révén Schiffer Andrásnak a látókörébe kerültem és bekerültem az LMP-be. Tény, az LMP belső ügyeiből már gyakorlatilag visszavonultam tavaly év közepén, amikor Zaránd Péter a Puzsér stábból engem megtalált. De én nem ebből élek. Jelenleg kutató fizikus vagyok a MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai Kutatóintézet részében.
Értem. Akkor te fizikus vagy?
Igen, eredetileg fizikus vagyok, de a közlekedésügyi civil aktivitás közben a közlekedésmérnöki szakot is elvégeztem a Győri Egyetemen. A Műszaki Egyetemen kezdtem a fizikus szakot, első három évet ott végeztem, majd átmentem az ELTE-re, ott felvettem mellette a csillagászatot is, tehát két szakon végeztem. A közlekedésmérnöki alapokat azzal párhuzamosan szerzem meg, hogy közben már a szakmai diskurzusokban aktív voltam. Addig is autodidakta módon képeztem magam, és ha az ember fizikus, akkor mégiscsak tisztában van azokkal a törvényekkel, amelyek a műszaki világot is irányítják. Emellett majdnem elvégeztem a latintanári szakot is, de a tavalyi programalkotásnak áldozatul esett az én szakdolgozatírásom, és ha jól tudom, már nincs lehetőségem megírni. Utólag kimondhatom, hogy nem érte meg az áldozat, mert az LMP 2018-as országgyűlési választásokra készített programjából, ha jól tudom, akkor szinte semmi nem jelent meg a közpolitikai kommunikációs térben. Itt, ami építő tanulság, hogy minimális erőforrással, már nagyon kiábrándult tagsággal, tehát nagyon kevés aktív szakértővel mégiscsak sikerült megcsinálni azt, ami végül nem jelent meg.
Rátérve a programra, olvastam az agglomerációs társulásokról. Mit jelent az, hogy agglomerációs társulás, hol lehet az nekünk, városlakóknak hasznos?
Miért kell agglomerációs társulás? Mert például a légszennyezés nem fog a piros vonalnál megállni, a közlekedési hálózat szervezése sem fog a piros vonalnál megállni, vízszennyezés sem, ahogy a térszerkezet kialakítása és a zöld infrastruktúrás hálózatok sem. Tulajdonképpen több az a kérdés, ami nem áll meg a piros vonalnál, mint amelyik igen. Teljesen evidens, hogy kellenek a társulások, a kérdés már csak az, hogy eddig miért nem alakult ki egy olyan szervezet, ami magát, az agglomerációt képviseli. A szomszédos városhálózatok szerkezetére, akár az egész Kárpát-medence térszerkezetére formáló hatással lehetne Budapest és mégsem történik semmi. Ez egyfajta erőtlenségnek és nem akarásnak is a megnyilvánulása. A másik vonatkozása, ami nagyon fontos, hogy az agglomerációs társulás nem egy kis „babazsúr”, amit most hirtelen előhúztunk a kalapból, hanem az egy jól definiált jogintézmény. Létre lehet hozni a fővárosi önkormányzat, a kerületek és a szomszédos városok, települések társulásaként. Az önkormányzati törvényben megvannak ennek a szabályai, tehát nem kell semmit újonnan feltalálni, nem kell törvényalkotást javasolni hozzá, egyszerűen le kell ülni ezekkel a felekkel és ténylegesen az együttműködés jegyében megkezdeni a tárgyalásokat arról, hogy hogyan alakítjuk a társulást.
Mit jelent pontosan az agglomerációs társulás, hogyan kell ezt elképzelni?
Az önkormányzati törvényben kifejezetten az szerepel, hogy önkormányzati társulást feladatellátásra kell alapítani. Tehát rögtön meg is kell nevezni, hogy mik azok a közös feladatok, amelyekre ez létrejön. Ilyen például a közlekedési együttműködés. Itt valószínűleg nem a határmenti településpárok, vagy kisebb településhalmazok együttműködését célszerű létrehozni, hanem az egészet rögtön egy nagy társulás feladatkörébe kell adni. Létre kell hozni egy agglomerációs BKK-t. Létezett egy ilyen szervezet, amit elődszervezetnek szántak, aztán nem sokmindent csináltak vele, de amikor Tarlós István hatalomra került, akkor megszüntették. A közlekedés egy nagy, összefüggő problémarendszer, ezért célszerű egy nagy agglomerációs társulás feladatkörébe adni. De helyi, kisebb együttműködések ettől függetlenül létrejöhetnek a nagy társulás mellett is. A közlekedés mellett ilyen feladat lehet az egészségügyi ellátással kapcsolatos szervezés is, hiszen jelenleg a szakrendelők és az alapellátás működtetése területi kézben van, ami általában a kisebb kerületek számára megterhelő. Lényegében presztízsértéke van annak, hogy működtessék, de nagyon megterhelő a számukra. Itt például, ha 2-3 kerület társulna, de úgy, hogy nem szüntetik meg a kerületi szakrendelőket. Egy szervezetbe vonnák őket és egy közös stratégia mentén működtetnék. Így, ha egy kisebb kerületnek egy szakrendelésre a sok közül nem futja, akkor alanyi jogon át lehet menni egy nagyobb kerületbe. Sokszor egy nagyobb kerület szélső területei közelebb esnek egy szomszédos kis kerület központjához, így az ott meglévő szakrendelésekre meg ők mehetnének. Közismert a háziorvosi praxisokban a munkaerőhiány. Budapest még mindig sokkal jobb helyzetben van, mint az ország többi része, de itt vannak tartósan betöltetlen praxisok. Ezeket is könnyebb lenne közös stratégia mentén kezelni.
Ez akkor jelenleg még nem valósult meg.
Jelenleg általában a társulásokat nagyon picike települések alakítják ki, a számukra triviálisan nem mérethatékony feladatok társulásban való ellátására. Iyen például a szemétkérdés, vagy az iskolabusz fenntartása. Viszont ez a jogi intézménynek nagyon erős alulhasznosítása, hiszen ennél ez a jogi keret többre hivatott.
Most jelenleg a legérdekesebb téma az átlátható pénzek és a zöld közbeszerzés. Hogy valósítjátok meg ezt a Sétáló Budapestnél?
Mindennek az alfája és ómegája az, hogy amit csinálunk, azt átláthatóan csináljuk. Fontos, hogy a pénzek merre folynak, a szerződések kivel köttetnek, a feladatok hogyan áramolnak. Ez legyen mindenki számára nyilvános. Minden szerződés azonnal kerüljön fel egy nyilvános és kereshető adatbázisba. Minden közbeszerzés azonnal legyen nyilvános, már a közbeszerzési eljárás is nyilvánosan folyjon. Érdekes párhuzam, vagy ellenpontozás abban a kerületben, ahol én képviselő vagyok, hogy van egy közbeszerzési bizottság, ami valójában csak egy „kabinetecske” a polgármester mellett. Minden ülése alapból zárt, a szervezeti és működési szabályzatban meg is van tiltva, hogy nyílt legyen, még a képviselők sem járhatnak be. Nyilvánvalóan ez nem az, ami bizalomra ad okot és a hatékonyság látszatát kelti. Előfordulhat teoretikusan, hogy minden jól, olajozottan és hatékonyan megy, de ezt valamiért mégsem hisszük a keretek alapján. Ha valami annyira jól menne, akkor ők maguk tennék a kirakatba. Amúgy a közbeszerzések nyilvánossága szempontjából rettentően jó szabályozások vannak, de mégis, az alapvető célok mégiscsak elsikkadnak. A zöld közbeszerzés is egy szakmai anyagban jól definiált dolog, hogyan kell megfelelően a közbeszerzés alatt álló feladatot auditálni fenntartóság stb. szempontjából. Amit az agglomerációs társulással kapcsolatban megemlítettem, itt is igaz: nem csak kitaláltunk egy jól hangzó szókapcsolatot, amit egy borgőzös kívánalomként megfogalmaztunk, hanem ez egy jól definiált specifikáció, ezt mi betartjuk.
A zöld közbeszerzés mit jelent?
Azt jelenti, hogy amikor „közbeszerzek”, akkor a vállalkozó valamilyen gazdasági tevékenység keretében teljesít nekem. Ennek ugye vannak megfelelő anyagáramai, szennyezéssel kapcsolatos követelményei, a szokásos fenntarthatósággal kapcsolatos viszonyulásai. Ezeket a pályázónak bizonyítani kell, hogy megfelel az alapvető céloknak.
A programban sok helyen olvasható, hogy fővárosi vezetésnek nagyban támaszkodnia kell a civilinterface-szervezetekre. Ezt hogy kell elképzelni a gyakorlatban?
Jelenleg is alakulnak és működnek olyan állampolgárok, aktivisták által működtetett civil szervezetek, amelyeknek a célja, hogy az önkormányzati feladatokkal kapcsolatos hibákat és visszajelzéseket gyűjtik. Például szemetes az utca, vagy nem jött a busz, vagy feleslegesen vágtak ki fákat az utcában. Ezeknek a visszajelzéseknek elméleti szinten kellene, hogy legyen hatása az önkormányzatokra, hiszen a feladatleírások tartalmazzák, hogy mit hogyan kell csinálni, és ha az rosszul történik, akkor azt korrigálni kell. De az a kérdés innentől fogva, hogy a visszajelzés visszajut-e az önkormányzati szervhez. Ha igen, akkor a visszajelzés elég erős-e ahhoz, hogy az önkormányzati szerv úgy értelmezze, hogy ténylegesen reagálnia kell rá és meg kell javítania a szolgáltatását. Ezt az interface-szervezetek elintéznék. A jelenlegi gyakorlatban az önkormányzati szervezetek általában ehhez elutasítóan viszonyulnak, vegzatúraként, „belepofázásként” élik meg. Holott ezek a civil szervezetek pont azt csinálják meg, hogy azokat az állampolgári bejelentéseket, amelyek nem a hivatalok nyelvén vannak megfogalmazva, teljesen jól definiált beadványokként adják oda. Az önkormányzatoknak örülniük kéne, hogy ennyire szép és jól megrágható beadványokat kapnak, hatékonyabban tudnak rá válaszolni. Mi ezeket a szervezeteket partnernek tekintjük, és szívesen fogadjuk majd, ha a hibáinkat észreveszik.
Akkor a civilek bevonásával közösségépítés, önszerveződés is folyik és a polgárok hallathatják a hangjukat?
Ez egy távolabbi jövő felé mutató célrendszer, amikor azt szeretnénk elérni, hogy helyben lakó polgárok a helyi életet a saját irányításuk alá vegyék. Saját maguk dönthessék el, utcaközösség, városközösség, vagy lakótömbi közösség szintjén, hogy az adott méretben szükséges kérdésekben mi történjen. Ennek van egy fejlődési útja és nem kell azonnal ráereszteni minden rendeletalkotási, vagy stratégiaalkotási folyamatra az összes lakossági visszajelzést. Nem is szabad elvárni, hogy lakosság magától tudjon önszerveződni és rögtön profi módon részt venni ezekben. A „belepofázás” mellett el kell indítani viszonylag egyszerű a közösségbe kiszervezett projekteket, amelyek elvezetnek ahhoz, hogy az önkormányzati munka kinyílik az emberek felé. Például itt említhető az utcai szemétszedés, vagy inkább az utcai kukák ürítése. Az önkormányzat általában meg tudja oldani, hogy akár kertvárosban is minden utcasarkon legyen kuka. Azt viszont nem tudja megoldani, hogy azt a kukát mindig kiürítse. Az emberek viszont, tipikusan a kertvárosban, ahol kevés a járókelő, de azért szemetelnek, ezt hetente meg tudják oldani. A szabványos, több tízezer forintos kukák odatelepítése lehetne önkormányzati feladat, a rendszeres ürítés meg lakossági vállalás. Optimális elosztás, a közösség bevonása és munkaalapú önszerveződés. Ez léphet majd magasabb szintekre. Ugyanezt lehetne elkezdeni például a szociális területeken is.
Ehhez változnia kell kulturálisan a hozzáállásnak. Jelenleg az emberek azért fogadják el, hogy az állam atyáskodjon felettük, mert ez így kényelmes. Az önszerveződéshez és a közösségi kormányzáshoz közösség is kell. Érezni kell, hogy igenis ez az én pénzem, az én otthonom, igenis van beleszólásom, és nem igaz, hogy nem tehetek semmit.
Pontosan emiatt gondoljuk azt, hogy ez lassú változás lesz és kicsi projektekben kell kezdeni a közösségi önkormányzást is. De ehhez tartozik, hogy a kultúra mégiscsak egy szoftver, ami az emberen, mint hardveren fut. Puzsér Róbert egyszer azt mondta, ha azt akarjuk, hogy Budapest olyan legyen, mint Koppenhága, akkor holnaptól kezdjünk el úgy viselkedni, mintha ez lenne Koppenhága. És akkor tényleg olyan lesz. Ebben is van igazság. Ezt a távlati célt mindig a szemünk előtt kell tartani, pedig tudjuk, hogy lassú lesz a változás. Például egy társasházban elintéztük, hogy legyen komposztkeret az udvaron, pedig nagy ellenállásba ütközött, amit nagyon nehéz volt leküzdeni.
Kis lépések, fentről irányítva. Ezt hogyan tudjuk elképzelni, milyen intézkedésekkel, milyen platformon, milyen kommunikációval akarjátok ezt fejleszteni?
Az internet világában élünk, ez ugye a közösségi szerveződésnek sokkal hatékonyabb eszközt ad, mint ami 20-30 évvel ezelőtt létezett. Ezt használni is kell. Ez egyébként kapcsolatban van az előbb emlegetett civilinterface-szervezetekkel is. Ha van valamilyen közösségi projekt egy kerületben, például, hogy írjuk össze hol hiányzik járda, zebra, ilyesmi, akkor ezt egy mobilapplikációs platformon, vagy egy internetes bejelentő oldalon nagyon gyorsan össze tudják szedni a lakók. Tájékoztatni kell az embereket, hogy konkrétan milyen platformon vannak, de itt is a partnerséget kell hangsúlyozni. Ez egyébként túlmegy a legjobb gyakorlatokon. Sokszor fordult már elő, hogy volt egy projekt, meghívtak civil szervezeteket, hogy mondják el mi a véleményük, és azt majd feldolgozzák. Ez viszont nem elég motiváló. Elmondják a véleményüket, de a tervezés folyamatában nem vesznek részt, nem is tudják, hogy mi lesz a véleményükkel. A civil világban fontos, hogy önkéntesek ingyen dolgoznak a szabadidejükben. Nem minegy, hogy összerántok évente egy ilyen civil találkozót, vagy összehívom havi rendszerességgel és készítek hozzá olyan anyagokat, amik bemutatják, hogy milyen kérdésekben kell megnyilvánulni.
Tehát egy olyan kétirányú információáramlást kell létrehozni, amiben az önkormányzat egyrészt hasznosítja azokat az előnyöket, amiket a civilek nyújtanak, mint a lelkesedést, a nagyon sok embert, a sokféle nézőpontot, de például emellett tisztában vannak azzal is, hogy a civil szerveződésnek, mint szerveződési formának mik a hátrányai. Például nincsen stabil, jól menedzselt munkavégzés, és nagy a fluktuáció.
Itt azért hangsúlyozni kell, hogy nem csak az önkormányzat a szakma és a civilek meg csak a lelkesedés. A civilektől is sokszor nagyon erős szakmai tartalmat lehet kapni, csak nem mindig lehet tudni mikor és melyik tagjától jön be az a nagyon erős szakmai vélemény. Ezt a folyamatot támogatni kell, ennek a potenciális hátrányait ki kell küszöbölni. Ez az önkormányzat számára egy megtérülő befektetés. Nem azért kell támogatni a civileket, mert jó, ha sok a civil szervezet, vagy mert versenyt akarok futni a szomszéd kerülettel, hogy nálam több civil egyeztetés van. Azért kell támogatni, mert tudom, hogy ha ez jól meg van szervezve, akkor hatékonyabb az önkormányzati munka, és a lakosság ténylegesen tud tenni a saját életminőségének javításáért. Mindez jelentős költségcsökkentő tényező, és a hatékonyságot is növeli.
A program része a közigazgatási innováció, a közösségi területek, új lehetőségek bevonása az önkormányzásba. Ez konkrétan mit takar?
Itt úgy érzem, hogy Budapest mellett kicsit elhaladt a világ, elhaladt a történelem. Például az elektronikus közigazgatás szempontjából már az nagyon innovatívnak tűnne, ha átvennénk a jelenleg már létező legjobb gyakorlatokat. Lenne például egy tényleg a városlakók potenciális szempontjaira orientált budapest.hu, vagy bármilyen városi szolgáltatásért lehetne felár nélkül mobiltelefonnal fizetni. Beleragadtunk abba, hogy a mobil fizetésnek felára van, pedig a rendszer olcsóbb, mint a készpénzes fizetés. A mobilfizetési platformokat azért is erőltetnénk, mert ha a befizetéseket látjuk a rendszerben, akkor már nem lehet eltüntetni azt a pénzt. Itt a parkolást említhetjük első helyen.
Jelenleg is vannak jól működő rendszerek, például az ügyfélkapu. De sokan nem ismerik a rendszer előnyeit, a tájékoztatás elsikkad. Ha én most felmegyek a legtöbb önkormányzati vagy állami oldalra, még mindig egy régi, idejétmúlt oldalt találok, csupa száraz információval. Ezt is érintené az innováció?
A felhasználóra orientáltság azt is tartalmazná, hogy a felhasználó megnyitja az appot vagy honlapot, akkor az onnantól magától értetődő legyen. Mondjuk úgy, hogy maga a tartalom bevonzza az embert és tényleg késztetést érez, hogy innentől az ügyeimet itt fogom intézni. Most arról van szó, hogy valahol hallottam, hogy ezt el lehetett volna intézni elektronikusan is. Utánakeresek és a kívülről szerzett információ alapján leküzdöm a belépés gátjait. Pedig ennek be kéne vonzania az embereket, egy negatív gátnak, egy újabb eszközök felderítésére irányuló vonzásnak kellene érvényesülnie.
