Ha meg próbáljuk magyarázni az évvégi ünnepkör korunk társadalmában betöltött szerepét, és keresünk egy, a széles társadalom számára is elfogadható középutat az igazi vallásos hagyomány és a már semmire és annak az ellenkezőjére sem jó túlfogyasztási láz között, akkor kétségkívül oda jutunk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Ez a hitbeli alap folyománya a – már nem feltétlenü hívő – hétköznapi ember számára, és ez az az elfeledett, de talán még megtalálható alap, amit az ajándékozási és ajándékozódási láz alá leásva a legfelső konstruktív rétegben megtalálhatunk. Az sem csoda hát, ha ilyenkor megszáll minket is valami furcsa láz, és csak dicsérni, szeretni akarjuk még ezt a fennálló budapesti vezetést is, aminek a kritizálásával kellett töltenünk ezt az évet is.
A fényes oldalunk csak angyali dicséretet oszt (a kép innen)
Összfővárosi szinten egyébként már kétszer ellágyultunk az év során, de most a dicséret jegyében a jelenlegi fővárosi rendszer legjobban teljesítő elemét, Józsefvárost fogjuk agyba-főbe dicsérni. S miért pont Józsefváros? Mert a hétköznapok minden tökéletlensége ellenére (vannak a kivételek alól is kivételek, ugye) itt kerül közel a jó gondolatok, a jó intézkedések koncentrációja a legközelebb ahhoz, hogy tényleg élhető várost építsen. Pár hónapja egy beszélgetésen még azt is megkockáztattam, hogy ha minden kerület így csinálná, akár kint is lehetnénk a vízből.
Egyébként innen, az itteni apparátusból hallottam egy nagyon szimpatikus (bár mindig ennek megfelelően cselekedne mindenki!) megállapítást is:
„Közpénzt nem jól elkölteni hazaárulás.”
Mitől lágyultunk el az év során összfővárosi szinten?
Ez nem is ellágyulás valójában, hiszen ha valami jó történt, miért ne dicsértük volna meg az átlagos hétköznapokon is? Kár, hogy csak két ilyen eset volt, és a dicséretünk is csak tökéletlen lehetett; meg kellett emlékeznünk a dicsérendő intézkedés körüli visszásságokról is.
- Egy jól menő stratégia, vagy csak cselekvéssorozat tagjaként emlékeztünk meg a Karolina úti kerékpársávokról. A cselekvéssorozat lényege: sokmindent csak akarni kell. Hogy a kapcsolódó kritikát is dicséretté formáljuk, egészen nagyszerű történelmi érdekesség, ahogy az érintett útszakasz máig megúszta értelmezhető tömegközlekedési kiszolgálás nélkül!
- Nemcsak egy, a Sétáló Budapest felé mutató lépés, hanem egy sokkal régebb óta nálunk levő koncepció beteljesedése a Lánchíd most „próbaképpen” kialakított forgalmi rendje. Ha már egyetértettünk vele akkor, amikor még meg sem született, most is csak dicsérni tudjuk. E történetben esetleg még fergeteges poénjaikért megdicsérhetjük azt a hivatalnokot, aki a Lánchídon megengedett járművek közé észrevétlenül becsempészte a fenntarthatósághoz és az emberi léptékű városhoz nagyjából sehogy sem hozzájáruló nagymotorkerékpárokat, valamint azt a BKK-s agytrösztöt, amelyik még ezt a helyzetet is járatritkításra volt képes kihasználni.
Nincs itt lehetetlen se pro, se kontra!
Mi jót csinálnak a VIII. kerületben?
Szóval, azért lehetnénk akár kint is a vízből a VIII. kerület hozzáállásával, mert itt – ha lassan is – mindenhova eljut a tényleges változás szele: átfogó megújulás, sok kis koncepciózus beavatkozás történik; az élhető város nem egy kirakatprojektet takar vagy azt sem; a mindenhova eljutó intézkedések pedig nem a puszta jól-rosszul való fenntartást szolgálják. Egy nyáron szervezett szűk körű bemutató bejárás (dicséret járna a marketingért is?) alapján nézzünk pár darabot ezen beavatkozások közül!
- Kirakatprojekt lehetne, de mivel több ilyen súlyú beavatkozás is van, nem válik azzá a Horváth Mihály tér átalakítása. Tipikus vonás a kerületben: az előző ciklusból indult ötlet egy kicsit zöldebbé, élhetőbbé válik, és emellett jelentősen csúszik. Ez utóbbi még több esélyt ad a fejlesztésnek arra, hogy ne váljék kirakatprojektté, de a technikai körülményeskedésen túl nézzünk a pozitív oldalra itt is: ha a tartalomhoz hozzá kellett nyúlni, hogy jobb legyen, de kicsit később, értékeljük a szalagátvágási célrendszertől elvonatkoztató döntéshozást! Dicsérendő még a nyíltan felvállalt parkolóhelyszám-csökkentés és az éles területmegosztás helyett a gyalogosfelületre tervezett korlátozott behajtás mint a „ha máshogy nem megy, csináljuk így, csak csináljuk” szemlélet győzelme (a 2019-es programírásunk alátámasztásakor nekünk is fontos tanulság volt, hogy milyen sok utcaszakaszon kell valamilyen ürügy miatt mindenképpen megoldani az autós hozzáférést).
- És jön a kirakatprojekt, amit majd a környezete remélhetőleg hamar megfoszt e titulusától, a Déri Miksa utca átalakítása is. Szintén az elmúlt ciklusból örökölt fejlesztésről van szó, de itt már jelentős tervezés is lezajlott 2019 előtt. Itt tehát nagyobb bátorság kellett a zöldebbé alakításhoz, és az kevésbé hatolhatott le az alapokig, de itt is dicséretet érdemel, hogy megpróbálták. Bárcsak mindig így tettek volna! Az átépítés egyébként egy átlagos közterület-újrapozicionáláshoz képest irdatlan súlyú műszaki tartalommal (betonnal, földmunkával, térkővel) valósult meg; ezt írjuk a régen kezdődött tervezés számlájára, és reméljük, hogy könnyedebb tartalommal sokkal nagyobb volumenben lesznek hasonló átépítések (egyetlen utca emberivé tételéhez nemcsak pénzből nincs ennyi, hanem így lesz minden „fenntartható” fejlesztésünk a befektetett fosszilis energia és klímaterhelés élő szobra).
Épül a Déri Miksa utca – kissé sok betonnal, térkővel (a kép innen van) - Ha egy kicsit elmegyünk a Nagykörút irányába, rátalálunk a Bacsó Béla utca átpozicionálására is, ami már egy vérbeli Sétáló Budapest-történet lehetne. Nem történt átépítés, csak átpozicionálás: ebből akár végtelen mennyiséget is elbírna a rendszer rövid határidőn belül. Csak a mennyiséget érhetné tehát kifogás, de nézzük inkább annak egy újabb bizonyítékát, hogy csak akarni kell, és megy az emberléptékűvé alakítás! Nagyobb utcaépítési projekt is kinéz itt? Ajjaj! Alkalmasint (az egyébként is szükséges burkolatfelújítás függvényében) érdemes lenne elfelejteni, és a pénzt és munkaidőt a könnyed formátum elterjesztésére használni.
- Egy kicsit átlépve a Nagykörúton egy újabb „csak akarni kell” és „ha csináljuk, minden apró lépés számít” átalakításra lelünk: a Gutenberg tér egyik sarkának átalakítása van itt, rendezetlen parkolóból és kereszteződésből teraszos találkozóhellyé. Nagyon kicsi változás ez, de azon a konkrét helyen minőségi átalakulás. Csak akarni kellett, és az akarat megvolt.
A Gutenberg tér mostanában emberivé tett sarka a StreetView-n: szinte semmibe se került, mégis helyben sokat számít - Innen haladhatunk tovább a Somogyi Béla utca felé, ami újabb példa arra, hogy a 2019 előtti terveket – kizárólag a megfelelő akarat megléte miatt – érdemben lehetett zöldíteni. Bárcsak mindig így tettek volna! Itt megint egy újabb bizonyítékot gyűjtünk arról, hogy ha akarat van, minden van (s ha akarat nincs, semmi sincs – de most dicsérni akarunk, ugye).
- A fent körbejárt terület északi peremvidékén húzódik a Népszínház utca, ahol most két fontos fejlesztést és egy általános megjegyzést emelünk ki:
- A II. János Pál pápa téren – persze, maga a tér egy nagyon a múltból örökölt nagyprojekt – pont a Népszínház utca közelében csoportosulnak a teret (utólag) emberibbé tevő beavatkozások: közvécé, kutyás fejlesztések (illetve a spontán fejlődés nyomonkövetése, a helyre koncentrált szemléletformálás) stb.
- Nagy dicséret jár a Kiss József utca torkolatának átalakításáért, de erősen keserű szájízzel: azzal, hogy itt a kereszteződés az esetleges Kiss József utcai villamossal teljesen összeférhetetlen módon épült át, maga a kerületi önkormányzat mutatta meg, mennyire nem vette maga sem komolyan azt, amikor a Blaha Lujza téri problémák bagatellizálásakor alkalmanként az itteni vonalvezetés mögé bújt. De félre most a búval, arról majd később!
- A Népszínház utcával kapcsolatban általános alapelvként fontos annak a törekvésnek a megemlítése, hogy a jelenleg egyfajta multikulturális (bár ne lenne kompromittált ez a szó! – érti még mindenki, hogy mit akar ez itt most jelenteni?) negyedként működő környék apró fejlesztéseket kapjon, amelyek a szerves fejlődését segítik elő, és így elkerülhető az, hogy – mondjuk, egy nagyberuházás után – a jelenleg lassan felszínre bukkanó értékek elvesszenek, és dzsentrifikáció, gyors áremelkedés, valamint ennek következtében a helyi lakosság, a helyi vállalkozások kiszorulása és jelentős funkcióvesztés ádozata legyen ez a környék. Nehéz feladat ez, és dicséret jár annak, aki megpróbálja (bár a dzsentrifikáció elkerüléséhez van egy tuti tippünk: ha Budapest számos kerületének sok-sok városrésze válna egyre emberléptékűbbé és kulturáltabbá, az ingatlanpiac keresleti oldala egyszerűen képtelen lenne a fizetőképessége megtartása mellett áremelkedéssel reagálni egy ekkora értéknövekedésre, s nem is jelentkezne nagy tömegű forrásátcsoportosítás a sok leszakadó piacrész felől a feltörekvők felé, és így szépen elmaradna a kellemetlen meglepetés).
Ezeken a nevezetes helyeken jártunk (a zöld csillagoknál; a kapitális fekete lyukról, a nagy jóság hiányzó köldökéről máskor volt és lesz szó)
Ezek voltak a fent említett bejárás helyszínei. Nézhetnénk további (tervezett) kisbeavatkozásokat a Népszínház utca mentén, de akár az egész kerületben, valamint átruccanhatnánk a (szintén múltból örökölt) nagyon intenzív fejlesztési részre, a valóban dzsentrifikálódó „Corvin-negyedbe”, illetve tanulmányozhatnánk a Nagykörúton belüli rész, a Palotanegyed utóbbi években befagyott, de talán újrainduló emberibbé válását is, de ez már nagyon hosszú lenne, és a Népszínház utca közeli jövőképének általános elveivel úgyis elérkezünk oda, hogy a kerületi önkormányzatnak pár hasonló, de az egész kerületre kiterjedő alapelvét is megdicsérjük.
- Józsefváros volt az első – és idáig az egyetlen – önkormányzat, amelyik felvállalta a kultúrhéroszi feladatot, és megszüntette a lakossági parkolás általános ingyenességét. Még mindig jelképes a lakossági parkolási díj – ez most nem (csak) a szokásos „jobban is lehetne” kritika, hanem az ellenoldal nyugtatása is –, de legalább már szabad szemmel látható.
- A VIII. kerület nem az első ebben, és sajnos egyelőre csak a kerület egy kicsi részén tervezik (amúgy véletlenül pont a fentebb általunk is körbejárt területen), de erős az elkötelezettség a 30 km/h városi alapsebességgé tétele mellett. Igaziból nagy körülötte az autópárti habverés, de talán az egész cikkben felsorolt intézkedések közül az általános kerületi 30 km/h-s korlátozás lenne a legegyszerűbb. Mi is könnyen összeraktunk egy tervezetet a XXII. kerület számára az értelemszerű kivételeket is tételesen felsorolva.
- A kerületek mezőnyében körülnézve jól összerakottnak néz ki a józsefvárosi ingatlangazdálkodási koncepció is. De ez még nem is minden; az emlékeink szerint a kérdés népi konzultációja valós módosításokat eredményezett a koncepcióban, mégpedig olyan régi házak megtartása képében, amelyeket egy korábbi verzió még pusztulásra ítélt.
- Lokális fejlesztés (és ráadásul megint a fent kipécézett kerületrészben marad – csak jusson a jóból máshova is!), de üdítő szemléletet mutat, hogy ez a kerület partner a közösségi szervezésben történő közterületi hulladékgyűjtésben, mégpedig nem is akárhogy, hanem szelektíven! Ez ebben a formában tehát kétszeresen múlja felül a budapesti önkormányzati mezőny átlagos színvonalát.
- Szintén hulladékgazdálkodás, és szintén a bemutatott területen van: a Teleki téren jött létre Budapest első kerületi (nem fővárosi) kezelésű területen működő közösségi komposztálója (azóta szerencsére több ilyen is van, de itt történt meg a bürokratikus áttörés).
- És még „világos kapualjak” pályázat is van náluk! Nem saját ötletünk volt, de a mi programunkban is szerepelt.
Kicsit (nagyon) hosszú lett, és a végére se értünk, de talán nem kár a szóáradatért: az eddigiek egy olyan kerület képét rajzolják ki, amelyik valóban tenni akar a fenntarthatóságért, illetve tényleg megragad minden lehetőséget arra, hogy emberléptékű várost építsen. Nemcsak akkor, amikor éppen úgy kényelmes, vagy az önfényező kommunikáció számára nélkülözhetetlen, hanem (szinte) mindig, amikor erre lehetőség van. Már-már szeretnénk, ha lennének olyan kerületek, amelyeket ezzel a megállapítással megsértenénk, és tömegesen olvasnák a fejünkre, hogy ők is a nyolcadikéhoz hasonló, mind földrajzilag, mind a szakpolitikák spektrumában kiterjedt előremutató intézkedésrendszert tudhatnának maguk mögött.
Nem utolsósorban azért, mert ahogy az elején is mondtam: ha mindenki olyan lenne, mint a VIII. kerület, akkor talán kint lennénk a vízből, sétáló lenne ez a Budapest. Ez nagyrészt annak lenne ekkor köszönhető, hogy a kerületek erőfeszítései többet adnának, mint a részek összege: egymást erősítve, egymás hibáit kiküszöbölve és egy igazi, tettrekész fővárost összeadva egy kerülettől nem ennyi adódna, hanem legalább háromszor ennyi, és a társak figyelnének egymás hibáira is. A hatásterületek és a szakpolitikák egész Budapesten összekapaszkodnának, mindenhol hatnának, megképeznék azt a kritikus tömeget, ami összeáll egy emberléptékű teljes Budapestté.
Hátravan még a feketeleves
Mi örültünk volna a legjobban annak, ha ez az ismertetés itt véget is érhetne, de itt, a fővárosi szinten érkezünk el oda, ahol már a fényes oldalunk sem tud dicséreteket osztogatni. Térben is hiányzik valami: fent szépen körbelőttük Józsefváros északi oldalának Nagykörút környéki részét, és az alapján, amit láttunk, simán kapna az eddigi munka egy jó osztályzatot (tulajdonképpen csak a sok, hasonló kerület által összerakott mennyiségi előrelépés hiányzik), de ha figyelembe vesszük azt, ami látványosan hiányzik a körutazásból, akkor a sok jó fejlesztés sem elég ahhoz, hogy megakadályozza a bukást.
A leírásból hiányzó láncszem pedig a Blaha Lujza tér, ami ahelyett, hogy komplex módon átgondolt fejlesztésként a fent leírt intézkedéseket a környék köldökeként összefogná, és hatásukat megtöbbszörözné, különféle részérdekek és tévkoncepciók mentén elrontott kialakításával gyógyíthatatlan sebet üt Budapest fenntartható közlekedési rendszerének gerinchálózatán és ezzel a város egészének fenntarthatóvá tételén is: a Rákóczi úti villamos megszüntetésének majdnem napra pont ötvenedik évfordulóján sikerült a visszaépítést végleg megakadályozni. Sajnos, Józsefváros is maximálisan kivette a részét abból, hogy 2021 pornóslágere 2022 pornóslágere is legyen, és minden további évé: ezt már b***hatjuk. Ilyen bizonyított tudással és hozzáértéssel, mint ami Józsefvárosban megvan, ez a szégyenfolt nem mosható le.
De a szégyenfoltmosással most ne foglalkozzunk; a Blaha Lujza tér szörnyű történetének összefoglalását meghagyjuk a jövő hétre. Ezzel zökkenünk majd vissza a sötét hétköznapokba 2023-ban.
