Sétáló Budapest

Damoklész kardja ott lóg, ahol pont nem kellene

2022. november 07. 05:28 - bozon

A nagy európai energiaválság és az a látványos felkészületlenség, amiről egész Európa fenntartható (-nak szánt) energiaszektora tanúbizonyságot ad, immár megtámadja a városi tömegközlekedést is. A támadás első számú eszköze az árképzési anomália, miszerint a tömegközlekedési szolgáltatóknak pont a legkörnyezetbarátabb üzemanyag, az elektromos energia kerül most a legtöbbe. Ha kombináljuk ezt a szokásos rövidlátással és az egyéb, „szokás szerint” mindig a kedvezőtlen irányba húzó egyedi körülményekkel, akkor bizony, oda jutunk, hogy a városainkban a troliközlekedés és a kötöttpályás közlekedés húzhatja az elkövetkező hónapokban-években a legrövidebbet. 

A fenntartható energia segített volna – ha komolyan gondoltuk volna egy másodpercig is 

A nagy európai zöld energiaforradalomra jellemző, hogy most, amikor az orosz–ukrán háború kapcsán krízisbe jutott a kontinens energiaellátása, és ebben a krízisben nagy segítséget jelenthetne a fenntartható (-bb) energiagazdaság, az „éppen kibontakozóban levő” reformfolyamatok nagyjából semmit sem segítenek, sőt, esetenként maguk is megtorpannak, visszafordulnak. 

Rövid távú megoldásként, az energiaellátás rövid (?) távú biztosítékaként a hosszú távú megoldás, a megújuló energia helyett pont a legnagyobb klímagázkibocsátású energiahordozók, a szén, illetve a tengeren át importált kőolaj és LNG tűnik fel (Magyarországon koncepciótlan helyezkedés zajlott még a „feltételesen”, azaz valójában igazán nem megújuló tűzifa piacán is). 

Nyilván vannak olyan európai országok, amelyek nagy garral folytattak eddig zöldenergia-programokat, vannak olyanok, amelyek látványosan tettek az egészre, és vannak középutas szereplők is, de a végeredmény sajnos ugyanaz: hiába erősítette volna az ellenállóképességünket a megújuló energia, pont ez az a szektor, amelyik lényegében egy szikrányi részt sem tud vállalni a rövid távú válságkezelésből. Így derül ki, hogy mennyire más szinten, más szemlélettel kellett volna művelni ezt is. 

Az egyes közlekedési módok bonyolultabb energatikai részleteinél is szembetűnőbb, közvetlenebb hatás, és ezért a különösen nem modern döntéshozók számára is érdekes kellene legyen, hogy a városainkban az elektromos közlekedési megoldások nem járnak károsanyag-kibocsátással, míg az ezeket most potenciálisan kiváltó dízelbuszozás – illetve minden kedvezőtlen átszervezéskor az utazóközönség egy része által választott autózás – az egyik első számú felelős azért, hogy a városi levegő árt az egészségünknek. Az elektromos meghajtás légszennyezést küszöböl ki, emellett sokkal kevésbé zajos, mint a dízel, és mégis pont őt keveri a legnagyobb bajba a most érezhető „rezsiválság”. 

Stratégiai gondolkodásra lenne szükség, hiszen a válság nem egy napon belül fog véget érni; sőt, az ukrajnai energiainfrastruktúra célzott szétbombázása még jelentős mértékben el is húzhatja. Az is biztos viszont, hogy a jelenlegi torz árviszonyok egyszer véget érnek, és ha addigra lesújtott Damoklész kardja, akkor már nem „csak” a városi emberek egészsége és komfortja látja ennek tartósan kárát, hanem a városok pénztárcája is. 

A napokban két konkrét helyről érkezett olyan hír, ami a szükséges stratégiai gondolkodás teljes hiányára utal. Ébresztőt kell fújni!  

Reszeltek a debreceni troliközlekedésnek? 

debreceni_troli_kisafka-kicsi.png
Az induláskori és a mai „tipikus” jármű (mindkettő mai fényezéssel) a még meglevő debreceni troliközlekedés Wikipédia-cikkéből (Kisafka képe) 

A helyi tömegközlekedés belső köreiből került ki az az információ, hogy a DKV 2023. január 1-jétől a városi troliközlekedés „szüneteltetésére” készül (a tömegközlekedés visszafejlesztésnek történetírásában jártas hallgatóság tudja, miért idézőjeles ez a szüneteltetés: ebből az állapotból már nem szokás visszatérni). Nem mellesleg a belengetett „spórolás” már hamarabb tartalmaz jópár járatritkítást; főleg a debreceni tömegközlekedés gerincét adó – energetikailag kiemelten hatékony, ezért fontos – villamosvonalakon. Ez olyan mértékű, hogy már ahhoz a tartós leépüléshez hasonlít, amit Miskolcon már az energiaválság előtt is tapasztalhattunk. 

A háttérhírek szerint a debreceni helyi boszorkánykonyha által kifőzött speciális körülményekhez tartozik, hogy már eddig is alkalmankénti kapacitáscsökkentésre kényszerítette a troliüzemet az az elvárás, hogy a város által egy, az országban több helyen szolgáltató alvállalkozótól megrendelt buszos teljesítményeket mindenképpen el lehessen használni. Világos? A nem teljesen jól kitalált érdekek és célok figyelembe vételével megkötött alvállalkozói szerződés teljesítése érdekében a lakosság zaj- és kipufogógáz-terhelését növelték. Ez válik rendszerszintűvé, ha a kilátásban levő végleges változások is életbe lépnek. 

Miután a városi nem kötöttpályás tömegközlekedés legkörnyezetbarátabb változata kétségkívül a troli, erről már közöltünk eszmefuttatást (illetve van a világnak olyan közeli szeglete, ahol ezt tudják is), s ezért hangsúlyoznunk sem kell, hogy a visszafejlesztést mennyire káros lépésnek tekintjük. 

(Végleg) leállhat a Fogaskerekű 

A koncepciótlanság látványos jeleit mutatja, sőt, akár a hűtlen kezelés tényállását is felidézheti, hogy az éppen folyó pálya- és járműfelújítás közben merült fel a svábhegyi Fogaskerekű „szüneteltetése”. Itt nem olyan triviális probléma áll a háttérben, mint egy relatíve friss szerződés közösségellenes hatása; itt évtizedek téves gondolkodásának, pontosabban nem gondolkodásának gyümölcse érik be. 

A BKV által hosszú időn át elhanyagolt, és valóban alacsony belső hatékonysággal, alacsony utasszámmal működő üzem egy kis reményt kapott a túlélésre, sőt, fejlődésre, amikor megjelent a villamoshálózatba integrálás és a Normafa felé való hosszabbítás mint lehetőség, azonban hiába volt az alapötlet kiváló, a „jól bevált” félremenedzselési folyamatok itt is beindultak: a projekt műszaki tartalmának duzzasztása, árának emelkedése, célszerűtlen részmegoldásai, valamint a kapcsolódó, számos botrányos elemmel tarkított Normafa-projekt megtette a hatását. Az egyébként sem Budapest legégetőbb kérdései közé tartozó fejlesztés – finoman szólva – elvesztette meglevő attraktivitását is. 

A Tarlós-éra végén, majd a budapesti hatalomváltás környékén egy ideig még úgy tűnt, szinte esélyt kapott azzal, hogy a nagy félremenedzselési versenyben sikerült visszacsúsznia, és ezzel egy pillanatra talán az EU-s pénzszivattyú egy perspektivikus eszközévé vált, de a Normafa körüli pénzszórás, illetve a fontosabb fejlesztéseket is maga alá gyűrő fejetlenség megtette a hatását. Ma már gyakorlatilag senki nem beszél a Fogaskerekű fejlesztéséről. 

regi_fogashossz-terkep.png
Egy régi-régi térkép (e cikk szerzőjének munkája) a Fogaskerekű hosszabbításairól. A villamoshálózatba integrálás (és ma már a középső, mai szakasz megmentése) sokkal közelebb lehetne, mint gondolnánk! 

E második problémában óriási szerencse, hogy nemcsak az alapelvek tekintetében tudunk rámutatni a Napnál világosabb megoldásra, hanem konkrét elképzelésünk is van a vonal jövőjéről. Mi lenne, ha kiderülne, hogy a Fogaskerekű nem csak egy, a távoli jövőbe vesző, különleges technológiát igénylő, és addig is a túlbonyolítás, valamint különféle mellékes ambíciók foglyává váló, egyre dráguló fejlesztéssel „kerülhetne sínre”, hanem kifejezetten rövid távon, akár fillérekért a villamoshálózatba lehetne integrálni? 

Erről kisvártatva részletesebben írunk: hogyan menthető meg a svábhegyi Fogaskerekű az utókornak, ráadásul utasforgalmi értékének megsokszorozásával, hihetetlenül olcsón és gyorsan? 

Ez így nem mehet! 

Nem kell ahhoz favágórendelet, hogy magunk alatt vágjuk a fát. A városi tömegközlekedésben is kiválóan mutatja a koncepciótlanság és a széttartó részérdekek visszahúzó erejét az, hogy már megint a legzöldebb alternatívák kerülnek veszélybe (arról, hogy a legelemibb fejlesztések elmaradnak, pedig folyhatnának is, ne is beszéljünk – arról szól ez az egész blog). A debreceni és a budapesti emberek levegőjét, életét, valamint városuk eddig befektetett vagyonát amortizálják a kilátásba helyezett téves, visszafejlesztő döntések. 

Ezeket haladéktalanul vissza kell vonni; a tömegközlekedés károsanyag-kibocsátáscsökkentésén kell dolgozni, és nem utolsósorban: gondolkodni kell; a megoldásokat meg kell találni. Ebben mindig segítünk. 

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://setalobudapest2019.blog.hu/api/trackback/id/tr917971942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2022.11.07. 13:23:33

A debreceni döntéshozók ablaka alá odaraknék egy dízel buszt, ketyegjen csak egy napig alapjáraton...

kiskisutca 2022.11.08. 08:33:00

"Erről kisvártatva részletesebben írunk: hogyan menthető meg a svábhegyi Fogaskerekű az utókornak, ráadásul utasforgalmi értékének megsokszorozásával, hihetetlenül olcsón és gyorsan?"

Erre igazán kíváncsi vagyok!

Talán úgy, hogy a legmeredekebb szakaszig visszavágni, azt megtartani nosztalgia járatként és azt mutogatni, mint fogaskerekűt a turistáknak.

A többi szakaszt meg befűzni a villamos/e-busz hálózatba. Gondolom a modernebb kocsik fogasléc nélkül is bírják a szolidabb emelkedőket.

négyláb 2022.11.08. 14:08:40

Sajnos a cikk írója is néhány tényállás helyes rögzítése után hetet-havat összehord. Miért kellett, vagy kellene a villamoshálózatba integrálni? A fogaskerekű ugyanis egy unikális, nosztalgia- ill. kiránduló-járat (lehetne), kiegészítve minimális tömegközlekedési funkcióval. Akkor itt először is tisztázzuk, hogy a villamos (de a busz)hálózat is TÖMEGközlekedési funkciót tölt be. Tömegközlekedési eszközökkel nem partikuláris, individuális igényeket kell kielégíteni - közpénzből! Viszont a fogaskerekű az üzemidő jelentős részében éppen így működött, kora reggel és sötétedés után legtöbbször üresen, egyébként 1-2 utast szállítva " a szocialista szellem vasútja"-ként közlekedett. A működésének ezekben az üzemidőszakokban semmi hozadéka, értelme nem volt, viszont cserébe a környék lakóssága éjszaka sem tudott aludni vagy pihenni az éktelen csikorgás, csörömpölés, zörgés miatt.....
Egyet értünk abban, hogy -kimondom - a lobbisták túltólták a biciklit. A kezdeti 6 milliárdos felújítási összeg nagyságrendileg nőtt meg az utolsó verziókban, nyilván a "minél nagyobb a beruházás összege, annál többet lehet belőle elcsatornázni" alapon. Az agyament felfelé és lefelé meghosszabbítás is kizárólag ezt a célt szolgálta(volna). Ennek csak akkor lett volna értelme ( a settenkedő ordas szándékra már évekkel ezelőtt felhívtam a figyelmet), ha a Normafánál és távolabb Csillebérc felé a mohó befektetők lakóparkok építéséhez engedélyt kapnak, így ugrásszerű lakóssággyarapodást idézve elő a térségben. Szomorúan látom, nem álltam messze az igazságtól, a Konkoly-Thege úton már zöld utat kapott az első ilyen beruházás.
De lássuk, ki(k) vezették "kizárólag szakmai alapon" félre a főváros korábbi és mégkorábbi vezetőit? Tarlós (akit szintén átvertek ezzel a projekttel és hivatali idejében támogatta a meghosszabbítást, ma már a fogas megszüntetését tartja szükségesnek egyik extrémből a másikba esve) Demszkytől örökölte a téma kiváló szakértőjét, D.L.-t a VEKE elnökét, aki a tervezésben is részt vett és közpénzen végighaknizta Európa valamennyi hegyi vasútját tanulmányozva a lehetséges alternatívákat, valamint ő a "kétéltű" jármű (alul és felül a vízszintes szakaszon villamos, a hegyi szakaszon fogaskerekű) fő támogatója. Elég ránézni az általuk preferált CGT-megjelenésű szupervonatra, mindenki számára világossá válik, hogy bizony elgurult a gyógyszer. Még szerencse, hogy a budavári siklóra nem szabadították rá ezt a csapatot és az eredetire némileg emlékeztető módon valósult meg az odalátogatók örömére. Hiszen miért is kellene ékalakú áramvonalas kivitel a többnyire a terepadottságokból következően döcögős haladásra lehetőséget adó pályán? Nem inkább korhű, igazi látványosságot nyújtó nosztalgiavonatnak lenne értelme, amely Budapest egyik emblematikus nevezetességét nyújtaná?
Arról e kis szösszenet keretében nincs lehetőség, hogy elemezzük milyen egyéb fatális koncepcionális eltévelyedések körvonalazódtak a projekt kapcsán, de röviden összefoglalva biztosan szerencse, hogy ez a projekt abban a formában nem valósult meg a környezetében élő lakosság és általában az adófizetők terhére. Az más kérdés, hogy egy ésszerűen és rendeltetésszerűen működő fogaskerekű megszűnését sokan, többek között én is meggyászoljuk.

bozon 2022.11.10. 04:03:57

@kiskisutca: hát, hát, a sebészek mindig vágni akarnak! Még ott is, ahol nem kellene. :)

Puzsérral azt is ígérgettük, hogy nem fogjuk azt ígérgetni, hogy meleg kövekkel tudunk rákot gyógyítani. Ki fogjuk mondani, ha vágni kell.

Ugyanakkor e kérdésben úgy tűnik, tényleg lehet meleg kövekkel rákot gyógyítani. Már kint is van, hogyan.

bozon 2022.11.10. 04:15:38

@négyláb: semmilyen, a Fogaskerekű megszüntetésére, funkcióinak megnyirbálására irányuló törekvést nem fogok támogatni. Nemcsak azért, mert annak a bizonyos VEKE-tanulmánynak a fő szerzője vagyok (ahhoz, ami azóta lett vele, semmi közöm), hanem azért is, mert a kötöttpályás tömegközlekedés (nem az autózás és nem a buszközlekedés!) az élhető, fenntartható város egyik kulcsa.

Nem tudom, hogy azok, akiket a Fogaskerekű zavar, miért költöztek egyáltalán a közelébe.

A Normafa környékén való építkezést pedig egyértelműen ellenezzük mi is, hiszen szimplán a közigazgatási határokon inneni szuburbanizációról van szó; a Fogashosszabbítás se azért épülne, semmi köze hozzá (ha időközben a "fejlesztők" észrevették a lehetőséget, és a kerülettel összejátszva ki akarják használni, ahhoz megint semmi köze az alapötletnek).

kiskisutca 2022.11.10. 08:49:04

"Nem tudom, hogy azok, akiket a Fogaskerekű zavar, miért költöztek egyáltalán a közelébe."

Tökéletesen igazad van!

A Hamzsabégi útiak is úgy költöztek oda, hogy egy tervekben híd és út volt a környéken, mégis elérték a módosítást!

Amúgy valamennyire jogos az ott lakók igénye a zajcsökkentésre! De nem a teljes forgalom megszüntetése árán.

négyláb 2022.11.11. 00:18:06

@bozon: Elnézést kérek, ha ennyire tudatlanul szóltam hozzá a kérdéshez, fő tanulmány szerzőnek titulálva D.L-t Mentségemre legyen szólva ő maga büszkélkedett vele becsatlakozva Szeneczei főpolgármesterhelyettessel folytatott megbeszélésünkkor. Ezek szerint többen is igényt tartanak erre a címre.
Amúgy köszönöm az egészen primitív, bárdolatlan felvetést, hogy "akiket a Fogaskerekű zavar, miért költözik egyáltalan a közelébe", de színvonaltalansága ellenére megválaszolom: AZÉRT, MERT 28 ÉVVEL EZELŐTT A FOGASKEREKŰ HANGJA HALK MORMOGÁS VOLT, A JELENLEGI TANKHADOSZTÁLYNYI ZAJKELTÉSHEZ KÉPEST.
Még ennél is nagyobb problémának találom, ha valaki(k) elolvas(nak) valamit, de értelmezni, felfogni nem tudja(k) azt. Az a tömegközlekedési eszköz, amely betölti a funkcióját és nagyobb számú utast szállít A-ból B-be, de nincs pénz a korszerűsítésére, tudomásul kell vennünk. Azt viszont, hogy egy ilyen eszközt az üzemidő jelentős részében csak zajterhelés keltésére és a jelentős üzemköltségeket figyelembe véve közpénz elherdálására használjanak, az a bűncselekmények kategóriájába tartozik. Ettől függetlenül mégegyszer ajánlom a fenti írásom utolsó mondatának értelmezésére kisérletet tenni, mielőtt "a fogas megszüntetetéséért küzdő" stigmáját próbálná valaki rámakasztani.
Persze azért vannak, akik már idáig is némi hasznot húztak ebből a - szerencsére- elvetélt projektből: a tanulmány annak idején állítólag 6 millió forintba került, ami akkor még egészen takaros kis summa volt....

négyláb 2022.11.11. 00:23:29

@kiskisutca: " de nem a teljes forgalom megszüntetése árán"

Valaki akart a megszólalók közül ilyesvalamit? Hol lehetett ilyet olvasni?

bozon 2022.11.11. 05:02:58

@négyláb: egy tanulmánynak lehet több fő szerzője (bár én több és koncepcionálisan fontosabb fejezetben voltam "főkolompos" ;-)), tehát az információd nem helytelen. Fogalmam sincs egyébként, hogy később ki mit mondott, és mennyi pénzt kapott érte; én még civilként, társadalmi munkában dolgoztam vele -- csakúgy, mint most is.

Ha korábban jelentősen halkabb volt a cucc, és az elfogadható, akkor helyben vagyunk: a következő posztban tettünk is egy rövid távú fejlesztési javaslatot, amitől egészen biztosan halkabb lesz az üzem. Természetesen a tömegközlekedési funkció erősítése a fő cél, tehát mi ezen is rajta vagyunk.

kiskisutca 2022.11.15. 10:02:03

@bozon:

"hát, hát, a sebészek mindig vágni akarnak! Még ott is, ahol nem kellene. :)"

Szerintem a villamos meredekségtűrő képessége kijelölné a szakaszhatárt.
A Moszkvaszéllkálmán térről menjen a normál villamos, amíg a pálya emelkedése ezt lehetővé teszi.
(A Szent János kórházig biztosan.)
Ahol meg valami spéci cucc kell oda, meg egy hu.wikipedia.org/wiki/San_Francisc%C3%B3-i_k%C3%A1belvas%C3%BAt

:-)

Menőbb, mint a fogas!

A fogas szerelvények talán a szükséges átépítés után mehetnének HÉV vonalakra.

bozon 2022.11.15. 12:50:13

@kiskisutca: persze, a meredekség kijelöli azt a szakaszhatárt, ameddig a mai megszokott, kényelmes fogalmaink szerint kimehetne a villamos. Viszont ez nagyjából semmit sem old meg; sőt, ha mondjuk, a Szt. János kórháznál lenne a hegyi vonal alsó végállomása, akkor szimplán itt kellene elvágni a vonalat, hiszen itt is van villamos. Nincs értelme egy párhuzamos, egy állomásköznyi villamosnak a kórházig.

Ebben a helyzetben az a fontos kérdés, hogy maga a hegyi vonal milyen üzemű legyen. A mi állításunk (a következő posztban) az, hogy ez is lehet villamos. Speciális, de alapvetően hétköznapi villamos. Ez a mostani szűk pénzügyi helyzetben is csábító lehetőség.

Egyébként, ha a hegyi vonal kábelvontatású lenne, mint San Franciscoban, akkor azt kiépíteni drágább lenne, mint a Fogast Fogaskerekűként felújítani. Szóval, ez biztos, hogy nem gazdaságos opció.

Maguk a szerelvények nem igazán alkalmasak semmilyen másik üzemre, mert régiek és túl szélesek; valamint az átalakításuk se érné meg, főleg ilyen kis szériában.

kiskisutca 2022.11.15. 14:22:12

@bozon:

"hiszen itt is van villamos. Nincs értelme egy párhuzamos, egy állomásköznyi villamosnak a kórházig."

A fogas megállója 200 méterrel közelebb van! Sokak inkább ezért fogasoznak!
A Széllmoszkvakálmán tértől meg nem egy megálló!

bozon 2022.11.15. 16:02:49

@kiskisutca: ha ez nagyon számít (sok utas van, akinek fontos), akkor egy, a villamos ellenében szűkített Fogas a Szt. János kórházi hurok felett, a töltésen indulna, aztán megállna még Szt. János kórház felsőn, és tovább. A lényegen nem változtat: a rövid, és a meglevő villamosvonal mellett levő szakaszért egy ilyen forgatókönyvben nem lenne érdemes konvertálni a meglevő pályát.

De egyébként nagyon mellékszálon vagyunk: a villamoshálózatra való bejárás mellőzése alapvetően a mai helyzet és a mai problémák továbbvitele.

négyláb 2022.11.18. 06:26:20

@bozon: a fogas felújítása RÉGÓTA SZÜKSÉGES, de nem a Ti hagymázas, megalomániás terveitek szerint. Mert
ha figyelted, "kiskisutca" már pedzegette a lényeget: semmi szükség a több villamosjárat mellett egy továbbit bevinni a Széll Kálmán térre. Talán a 20 métert még a mankóval közlekedők is meg tudják tenni leszállva a fogasról a villamos megállóig. A felső szakaszhosszabbítás pedig egy kész elmebaj, a kirándulók(?), kerékpárosok vagy megteszik az utolsó három megállót busszal a szabadsághegyi megállótól, vagy a Széchenyi-hegyi végállomástól végigsétálnak a Hegyhát utcán ugyanoda, miután - állítólag - kirándulni, sportolni jönnek a hegyre.... Azért, hogy a kerekesszékeseket feltétlenül villamosjárattal is(!) eljuttassuk (hiszen busz rendelkezésre áll) az erdő szélére, talán egy kicsit túlzott a (tízmilliárdos) többletberuházás, a hegy feltúrása árán a víziótok megvalósítása. Vagy mégis a későbbi lakótelepeknek kell megágyazni a Normafáig kiépített villamosjárattal? A jelenlegi közlekedési igény ugyanis ott busszal megoldott és a buszjáratokat amúgy semmiféle módon nem tudod kiváltani sem az alsó (busz)szakaszok, egészen a Gyöngyvirág utcáig, sem fenn a Konkoly-Thege út (KFKI) miatt. Vagy ott leállítanátok az általatok képzelt verzió megvalósulása után a buszközlekedést és Csillebércre valóban több kilométeres gyalogtúrával jutnának el az ott lakók ill. dolgozók?
Tehát az épeszű cél a jelenlegi vonal felújítása, lehetőleg retro, nosztalgia küllemmel ami egyben turista látványosság (nem áramvonalas XXI.századi szupervonatként, a 20-25 km-es haladási sebességhez igazítva, hogy a légellenállás feltétlenül a legkisebb legyen...) és ami nyilván a fele összegből megvalósulhatna.
Minden esetre sikerült a buta politikusokat már megetetni ezzel a gigaprojekt verziótokkal, (lásd pl. XII. Önkormányzat) akik most, hogy leállították a fogast, ebből is politikai tőkét próbálnak kovácsolni az egymásra mutogatással és a meghosszabbítás mellett kardoskodnak.
És még egy dolog: a felújítás után is épeszű, a reális igényekhez igazodó üzemidő szükséges, nem villamosszerű hajnali fél öttől éjfélig járatva, több órán keresztül egyetlen utas nélkül. Akkor sem, ha gumiágyon gördül hangtalanul!
Az utolsó adalék a történethez, csak a BKK teljes inkompetenciáját bemutatandó: az alsó szakaszon, ahol valóban a fogas nélkül egyes helyeket (Zsibói utca, Esze Tamás Iskola) nagyon nehéz megközelíteni, leállították a pótlójáratokat, ezzel szemben a felső két utolsó megállószakasz pótlása non-stop biztosított, noha a felső végállomás 300 m-es többletsétával az Eötvös útról lépcsőzés nélkül elérhető... Ez a járat viszont az üzemidő 99 %-ában üresen, vagy max. 1 utast szállítva pörög az üzemanyag/energiamegtakarítás iskolapéldájaként...

bozon 2022.11.19. 06:26:32

@négyláb: olvass át mindent még egyszer!

Miféle megalomániáról beszélsz, amikor az ehhez kapcsolódó követőposztban pont azt írtuk le, hogy hogyan lehetne a drága aktuális tervek végrehajtása nélkül is megőrizni, megújítani a vonalat, és megvalósítani a Széll Kálmán téri bevezetést is? Ilyen lehetőségek mellett nem lehet épeszű cél a nosztalgiás tinglitangli.

A 21-es buszcsalád forgalmát is jobban kellene tanulmányoznod, hiszen a megtartása mellett is fontos alternatívát és tehermentesítést jelentene a valóban színvonalas Fogas (Fogatlan).

Arról pedig, hogy a kerületi politikusok mit csinálnak, meg hogy a BKK-s pótlási rend rossz, nem mi tehetünk. Nem így csinálnánk mi sem.

négyláb 2022.12.01. 06:40:36

@bozon: Képtelen vagytok elszabadulni ettől a teljesen felesleges, környezetromboló (a fenti meghosszabbítást el ne próbáljátok adni másnak) víziótól. Azon a 10 milliárdos nagyságrendű többletköltségen meg ugorjunk nagyvonalúan át, amibe csak a hosszabbítás kerülne. A 21-es buszcsalád tanulmányozását pedig neked ajánlanám. Még egyszer (talán másodszorra felfogod), hogy a 21-eseket (21, 21A, 212) nem tudod kiváltani, bár lehet (evés közben jön meg az étvágy) még kirukkoltok egy KFKI-ig történő meghosszabbítás ötletével is, de akár be is lehetne (szerintetek)vezetni egy szárnyvonalat a 212-est kiváltandó a Boráros térre....
A fogaskerekűre a turisták, a külföldiek a ti Bombardier- féle elképzelésetek alapján nem lennének kíváncsiak, viszont valaki azt írta (jó ötlet), hogy nyáron egy nyitott kocsi is vonzerő lehetne egy egyébként nosztalgikus küllemű szerelvényre akasztva.
A műszaki részébe (pályatest, felső vezeték, peronok) nem szeretnék beleszólni, az szigorúan szakmai kérdés, jobb lett volna, ha az ilyen kérdésekben kiéltétek volna magatokat és nem a "nagy koncepció" kialakításán agyaltatok volna, mely szerint minél kevésbé hasonlítson az eredeti fogasra a felújított/eltorzított. A műszaki kérdésekhez is egy rövid megjegyzés: a kétéltű (villamos/fogas) ötletét azért csak az edzettebb idegzetűek ízlelgessék...
Bár nagyon szeretném, hogy egy felújított fogas CÉLSZERŰ ÉS ÉSSZERŰ üzemidőben (újra)működjön, de látva, hogy a politika és a szakmaiságnak álcázott diletancia milyen torzszülött megoldásokat preferál, már csak abban bízhatom, hogy pénz hiányában mindezek megvalósítatlanok maradnak. A felújításig kis elektromos buszokkal simán meg lehetne oldani akár hosszú távon is az alsó szakasz kiszolgálását (persze nem 20 percenként közlekedtetve 20 órás menetidőben), de ez megoldás persze nem tetszik a gigaberuházás milliárdjainak megcsapolására ácsingózóknak. A fenti kétmegállós szakaszra ugyanez vonatkozik, persze nem egész héten 20 órában 20 percenként pörgetve körbe - üresen, mint most)

bozon 2022.12.01. 19:31:08

@négyláb: az a szomorú hírem van, hogy te nem tudsz elszakadni attól, hogy a Fogaskerekű kizárólag valami drága játékszer legyen pár turistának; menjen napi pár kört, és ennyi. A többit a Fogatlanról szóló cikknél.
süti beállítások módosítása